100 év ORFEUM Budaörsön

– A Latinovits Színház jövő évadra tervezett bemutatói közül az egyiket már most nyáron, szabadtéren is láthatjuk. Miért?

Frigyesi András: Szeretnénk a játszóhelyeink számát bővíteni és ezért szemet vetettünk a Városháza melletti szabadtéri színpadra is, ahol végülis idén még nem tudunk játszani, mert jobban fel kell szerelni ahhoz, hogy működőképes legyen, a csodálatos modern épület belső udvara viszont igen alkalmas arra, hogy ott egy szabadtéri produkciót hozzunk létre. Ez lesz a 100 év ORFEUM, amit ősszel a színház műsorán tartunk. Nagyon kellemes, nyáresti zenék különböző neves szerzőktől, abból a hangulatból, amit – legalábbis az ötven év feletti generáció számára – az “orfeum” szó jelent. Egy könnyű nyári gondolatébresztő zenés est, ami rengeteg népszerű slágert is tartalmaz új megvilágításban, kicsit történelembe helyezve, kicsit az összefüggésekre rámutatva, eljutva egészen a máig, a mai ember egyik fő bajáig, hogy semmire sincs ideje. Előfordul, hogy a saját gyerekére sem jut elég, Zorán Üres bölcsőt ringat a hold fénye című nótája például erről szól, az orfeum világától eddig fogunk eljutni.

– Az ön által említett könnyű műfaj nagy csapdákat rejthet. Mik lesznek ebben az előadásban – vagy inkább kik – a minőség garanciái?

FA: Alapvetően Darvas Ferenc, aki ennek a zenei világnak – is – elsőrangú szakértője és az ország egyik legjobb színházi muzsikusa. Ő válogatta a dalokat és ő is tanította be. A színészeink több korosztályt, de hozzáállásban egyformán erős lelkiismeretességet képviselnek, a még egyetemista Zsigmond Emőkétől kezdve Szemenyei Jánoson, Páder Petrán, Ódor Kristófon és Molnár Mariannon át egészen Háda Jánosig.

Darvas Ferenc: Elindultunk a XX. század elejétől és minden korra megkerestük a legjellemzőbb slágert vagy zenei számot. Nem csak dalokat, elhangzik hangszeres produkció is: a Monti Csárdás illetve a Brahms V. Magyar Tánc. Gondosan válogatott négytagú zenekar kíséri ezt az előadást és igyekeztünk minden korból olyan dalokat válogatni, amik nagyon népszerűek, de ugyanakkor nem a legolcsóbbak, ez volt a cél. A 60-70-es évekig tudtunk úgy eljutni, hogy ténylegesen orfeumi számokról beszélhetünk, mert ami utána jön, az már más világ.

– Amikor a “gondolatébresztő” jelzőt is a dalok elé biggyesztették, mire gondoltak?

DF: Például ez a már említett Zorán szám, ez is olyan. És sok olyasmi van a 30-40-es évek számaiból is, ezek a Seress Rezsők, Zerkovitz-ok, amelyek, ha nem is a legmagasabb költészet szintjén, de a kisembernek ma is élő problémáit dolgozzák fel. Például: “Fizetek főúr, volt egy feketém / És egy életem, amit elrontottam én”. Ezeknek a daloknak a banalitásukat, vagy a csacskaságukat sokan pellengérre állítják, én viszont azt gondolom, hogy a maga műfaján belül mindegyikben van valami olyan igazság, valami olyan egyszerű rálátás a dolgokra, ami mindenképpen figyelemre méltó.

Itt a munkámnak tehát ez az elméleti része már lezárult, a csapat rendületlenül tanulja és próbálja a dalokat, a zenének pedig jókedvűnek, kedvesnek kell lennie és jól kell szolgálnia ezt a produkciót. Innentől fogva én már zongorista és zenekarvezető vagyok, és nagyon szeretek muzsikálni, egy próbán is élvezettel csapok bele a zongorába, amikor mondjuk az van, hogy “Fogj egy sétapálcát és légy vidám…” vagy valami hasonló.

FA: Minden ilyen műsornak szerintem az a lényege, – és mi a Ferivel csináltunk ilyet már németül is, az is nagyon jól működött -, hogyha ezeket a dalokat valahogy egymással rímeltetve tudjuk prezentálni úgy, hogy az összefüggések valami többletet adjanak az aránylag egyszerű dalokhoz is. Ebből az következik, hogy a néző nagyon különböző szinteken tudja ezt az előadást élvezni és befogadni, mert első körben valóban a dalok egymásutánja, az egy érdekes zenei világ, de hogyha hajlandó bejönni abba a szaunába, amelyik gondolatilag hidegből melegbe és melegből hidegbe viszi, akkor lehet, hogy végül fel is frissül.