A 2010-ben szerveződött, élő zenei videoklipeket gyártó projekt, az a:normal sessions csapata a neves,brit elektonikus duó, a Lamb felkérésére készített hivatalos videoklippet.
A Lamb Wise Enough című szerzeményéhez forgatott klippel az a:normal sessionscsapata teljesen új irányt vett. Míg eddigi zenei munkáik, összesen 13 videóklip, az élő előadás és az előre megkomponált vizuális koncepció összemosásából születtek; ezúttal maga a zenekar nem szerepel a videón. A klip kizárólag fikciós elemekből építkezik, nem is akárhogyan!
A Lamb és az a:normal sessions kapcsolata 2012-ben egy megkereséssel kezdődött egy lehetséges, új, élő zenés projekthez, majd jópár email váltás és beszélgetés után Andy Barlow és Lou Rhodes végülfelkérték Vandad Kashefi rendezőt, az a:normal sessions kreátorát, hogy készítsen hivatalos videoklipet egyik dalukhoz.
„A Wise Enough a Lamb egy különösen személyes darabja: az ember bukásának siralma, isteni természetének semmivé foszlása köszön vissza a sorok között. Koncepciómat arra a gondolatra építettem, hogy az ember sokkal több annál, mint amivé önmagától válni mer. Olyan filmet készítettünk, amely metaforikus jeleneteken keresztül tökéletesen reflektál a dal szövegére és érzelemvilágára.
A Wise Enough videoklip március végén a Toldi mozi nagytermében debütált a budapesti közönség előtt, április 10-től pedig online is elérhetővé vált.
Az a:normal sessionszenei projektet Vandad Kashefi, Magyarországon élő, fiatal angol filmrendező alapította, aki számos tehetséges filmkészítőből állította össze csapatát. A team oszlopos tagjai között szerepel – többek között – Kastner Judit producer; Győri Márk, Csepeli Eszter és Erdély Mátyás operatőr; Makk Lili vágó; valamint Szlávik Júlia stylist. Az eddig elkészült klipek előadói között ott van: Harcsa Veronika, Palya Bea, Alba Hyseni a Hangmás, a Quimby,az izlandi quartet, az Agent Fresco és Lajkó Félix is.