30 nap a Vk-rajtig

Pontosan harminc nap múlva Szegeden indul útjára az ICF 2013-as Világkupa-sorozata. Május 10. és 12. között a kajak-kenu sport Mekkájában, a szegedi Maty-éren a világ legjobbjai teszik vízre hajóikat. Az eseményt, ahogyan a teljes Világkupa-sorozatot az Eurosport élőben közvetíti.
2011, Szeged, világbajnokság. Már csak emlék. Méghozzá élénk emlék!

A Maty-ér varázslatos pillanatai, a nagy győzelmek nem csak örömmel visszaidézett képek, hívószavak is egyben, hiszen Vajda Attila, Kovács Katalin, Kozák Danuta és a többiek sikerei újra és újra mozgásba hozzák a kajak-kenusport szurkolóit, szerelmeseit.

Pontosan 30 nap múlva, május 10. és 12. között mozdul meg ismét a sportág, a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség 2013-as Világkupa-sorozatának első felvonását rendezik meg Szegeden, amelyen több mint negyven ország versenyzői teszik majd vízre hajóikat.

Köztük természetesen a magyarok, akik olimpiai és világbajnoki aranyérmesek egész sorát tudják felvonultatni az eseményen. Storcz Botond szövetségi kapitány nem tervezett külön válogatót a Vk-viadal előtt, a londoni olimpia, a tavalyi Európa-bajnokság eredményei, valamint az áprilisi felmérők alapján jelöli majd ki az A és B egységeket a versenyre.

„Bár a melegvízi edzőtáborokat nem éppen ideális időjárási körülmények között tudták le legjobbjaink, szinte biztosra veszem, hogy remek formában állnak majd rajthoz a szegedi Világkupán. Mondhatjuk azt, versenyzőink igazából most tudnak elkezdeni minőségi munkát végezni, de hosszú a szezon, augusztus végén rendezik meg a világbajnokságot Duisburgban, így semmivel sem vagyunk elkésve” – magyarázta a kapitány, aki a jövő héten tartja meg a B egységek számára a 2000 méteres időremenést.

A Világkupával kapcsolatban új információ, hogy módosult a versenyprogram, eldőlt, hogy az idén nem lesznek parakenu versenyek, mert a legnagyobb csapatot tervező britek visszamondták a részvételt, így több számban is nagyon foghíjas lenne a mezőny.

A televíziós közvetítésekkel kapcsolatban már biztos, hogy a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetséggel idén is szerződő Eurosport élőben közvetíti majd az eseményeket. A szegedi világbajnokság magyar eurosportos kommentátora, Székely Dávid ezúttal is a helyszínről, a verseny egyedülálló hangulatát megélve közvetítheti majd az eseményt a magyar nézők számára.

„Televíziós pályafutásom egyik nagy élménye volt a 2011-es világbajnokság – emlékszik vissza a fiatal szakember. – Fantasztikus volt a Maty-éren megélni a versenyeket, a helyszínen látni, hogy a magyar szurkolók milyen atmoszférát képesek teremteni. Már most nagyon várom az Világkupát, hiszen a mi csatornánkon nem túl gyakoriak az olyan közvetítések, ahol magyar versenyzőkért tudunk szorítani. Szeretném, ha szakkommentátorként minél több egykori világklasszist tudnék behívni és megszólaltatni a helyszíni stúdióban, és örülnék neki, ha a döntők után a főszereplőkkel együtt tudnánk kielemezni a győzelmeket.”

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*