Első nekifutásra harminc névvel jelentkezett az itthoni fesztiválszezon nyárbúcsúztató bulisorozata, a Szegedi Ifjúsági Napok és rögtön – a legnagyobb hazaiak mellett – már négy világsztár is helyet foglalt a listán. „A korábbi években is „egymásnak adták a mikrofont” a SZIN-en a nemzetközi sztárok. Míg a 2020-as elmaradt fesztivál után tavaly a hazai zenészeknek igyekeztünk segíteni a fellépési lehetőséggel, két év után újra visszatér hozzánk a nemzetközi felhozatal” – mondta Kolonics Erika, a SZIN főszervezője. „Egyelőre négy külföldi fellépőt jelentünk most be, de hamarosan jönnek továbbiak is” – tette hozzá.
Már biztosra vehető tehát, hogy jön a SZINre korunk egyik legsikeresebb R’n’B és pop előadója, Jason Derulo, a Human című szupersiker dalt jegyző Rag’n’Bone Man, aki egy hosszabb visszavonulás után tavaly rukkolt elő új albummal. “2022 új zenéket és az eddigi legnagyobb műsoraimat jelenti” – írta Tom Grennan, aki szintén a tavaly megjelent lemezének dalait (is) hozza a SZIN-re, és Szegedre érkezik a nyár végén a techno, house és a trance műfajában otthonosan mozgó Alle Farben is.
A most bejelentett hazai sorban pedig ott van Majka & Curtis, a Bagossy Brothers Company, BSW, a Wellhello, a Follow The Flow, a Punnany Massif, a Vad Fruttik, a 30Y, ByeAlex és a Slepp, Alee, a Honeybeast, Horváth Tamás, Azahriah, a Carson Coma, Krúbi, a Bëlga, az Esti Kornél, Manuel, a Lóci játszik, Dzsúdló, az Elefánt, a Bohemian Betyars, a Road, a Supernem, a Fish! és a Csaknekedkislány.
Jason Derulo – https://www.youtube.com/
Rag’n’Bone Man – https://www.youtube.com/
Tom Grennan – https://www.youtube.com/
Alle Farben – https://www.youtube.