A fesztivál túl messze van

Ki tudja, hány mozirajongó engedheti meg magának, hogy vidékre utazzon az új magyar filmek kedvéért, netán négy napig részt is vegyen minél több vetítésen, közönségtalálkozón, esetleg szakmai beszélgetésen?

Veszprém, Balatonfüred és Balatonalmádi kultúrára éhes lakossága és az éppen arra kalandozó magyarok a kedvezményes lehetőségek ellenére fájdalmasan sok széket hagytak üresen a Magyar Mozgókép Fesztivál játszóhelyein. A filmes szakma és az újságírók pedig általában csipegettek: egy-egy napot, egy-egy filmbemutatót, számukra különösen fontos szakmai találkozót választottak a bőséges kínálatból. A még aktívan dolgozók a fentebb említett körből egyéb kötelezettségeik miatt nem tudják megoldani, hogy négy napig átadják magukat a fesztiválozás hatalmas örömének, a ráérőseket a hatalmas költségek kényszerítik visszafogottságra.

Megdöbbenve tapasztaltam, hogy mennyire kevesen voltak kíváncsiak Eperjes Károly Magyar Passió című filmjére, amely a második világháború utáni keresztényüldözésről szól. Hihetetlen, de erről a rendszerváltás után három évtizeddel sincs elég hiteles információ a köztudatban. A szerzetesrendek megszüntetéséről, a szerzetesek életének és munkájának ellehetetlenítéséről, bebörtönzésükről, sokuk kínhaláláról szinte csak azok tudnak, akiknek a családja valamilyen módon érintett ezekben az embertelen eseményekben.

Eperjes, aki a film rendezője, társforgatókönyv-írója, producere és az egyik főszereplője, a filmvetítés utáni beszélgetés során (amelyen sajnos csak néhányan vettek részt) azt hangsúlyozta, hogy folytatnia kell ezt a munkát, ameddig bírja erővel, mert két nagybátyja emlékének tartozik ezzel. Egy fiatalember a hallgatóságból úgy vélte, aki megnézte a Magyar Passiót, megrendülés nélkül nem képes kitámolyogni a széksorából. Már csak azt kellene valahogy megoldani, hogy a nézők bemenjenek a filmre. Fontos lenne.

Ebben megegyeztek Eperjessel.

Horváth Gábor Miklós