Idén is állatvédelmi szakmai díjakat adtak át az Állatok Világnapja alkalmából

Hét kategóriában tizennégy díjazott vehetett át elismerést az Igazságügyi Minisztériumban
2024. október 7-én az Állatok világnapja alkalmából másodszor került sor a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány és az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért Felelős Kormánybiztosi Titkárság által közösen alapított állatvédelmi szakmai díjak átadására. Az Év Állatvédő Állatorvosa, Jogásza, Állatkerti Szakembere, Civile és Közéleti Személyisége mellett az Év Állatvédő Rendőre és Polgárőre kategóriában is adott át díjakat Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos és Vetter Szilvia, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány elnöke.
A 2023-ban alapított állatvédelmi szakmai díj hiánypótló kezdeményezés, amely nemcsak az állatvédelem fontosságára irányítja a társadalom figyelmét, hanem elismeri azokat a szakembereket, civileket és közéleti személyiségeket, akik kitartóan, elkötelezetten, új megközelítésekkel járulnak hozzá az ágazat fejlődéséhez. A díjat idén már második alkalommal adták át, kibővített kategóriákkal, az “Év Állatvédő Rendőre” és az “Év Állatvédő Polgárőre” elismerésekkel. Az új kategóriák kiemelik a közrendvédelem, bűnmegelőzés és állatvédelem szoros összefüggését, rámutatva, hogy az állatok védelme a közbiztonság szerves része.
A díjazottak példát mutatnak, másokat is inspirálnak, emellett az elismerés hozzájárul az állatvédelem presztízsének növeléséhez és a társadalmi tudatosság erősítéséhez.
A díjazottak oklevelük mellé egy-egy különleges Herendi kuvaszt is kapnak, amelyet a magyar kutyafajták napjára, szeptember 27-re készített a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. A magyar kutyafajták napját idén első alkalommal ünnepelték: a jeles nappal emléket kívántak állítani a magyar kutyafajták 100 éves történetének, amely 1924-ben, dr. Raitsits Emil állatorvos és kinológus úttörő munkájával kezdődött. Raitsits pontosan 100 évvel ezelőtt rendezte meg az első magyar kutyakiállítást az Állatorvosi Főiskolán, és még ugyanebben az évben kiadta a Magyar Kutyák című könyvét. A kuvasz figura a magyar kutyafajtákat ábrázoló porcelánkollekció első darabja.
 
Év Állatvédő Állatorvosa
1. Dr. Berkényi Tamás egzotikus szakállatorvos, a Sukorói Vadmadárkórház vezetője.
2. Dr. Lorászkó Gábor PhD. állatorvos, igazságügyi állatorvos szakértő, az Állatorvostudományi Egyetem címzetes egyetemi docense.
Év Állatvédő Jogásza
3. Dr. Jámbor Adrienn LL.M. állatvédelmi szakjogász, az állatvédelmi jog magyarországi oktatásának egyik úttörője.
4. Dr. Daróczi István Tamás LL.M. állatvédelmi szakjogász, az Országos Polgárőrség Szövetség Állatvédelmi Szakértői Testületének elnöke.
Év Állatvédő Állatkerti Szakembere
5. Révészné Petró Zsuzsa biológia tanár, 24 éve a Nyíregyházi Állatpark oktatási osztályának vezetője.
6. Dr. Vigh Márta állatvédelmi és egzotikus szakállatorvos, a győri Xantus János Állatkert állatorvosa.
Év Civil Állatvédője
7. Vidra Beáta civil állatmentő, a PCAS Állatmentő Egyesület alapítója, a keleti országrész elkötelezett állatvédője.
8. Sebőkné Tőzsér Judit, a Magyar Állatvédők Országos Szervezete egyesület elnöke, a Magyar Érdemkereszt ezüst fokozatának birtokosa.
Év Állatvédő Közéleti Személyisége
9.   Telegdy-Kapás Boglárka olimpiai bronzérmes úszó, az állatvédelem rendszeres szószólója.
10. Puskás-Dallos Péter előadóművész, az állatok védelmének rendszeres támogatója, elkötelezett aktivista.
Év Állatvédő Polgárőre
11. Dr. Frigyer László r. alezredes, az Országos Polgárőr Szövetség Kutyás Szolgálati és Állatvédelmi tagozatának általános elnökhelyettese, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója.
12. Molnár Zoltán r. főtörzszászlós, kutyakiképző, az Országos Polgárőr Szövetség Kutyás Szolgálati és Állatvédelmi tagozatának elnöke.
Év Állatvédő Rendőre
13. Morva László, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Kutyavezető-képző és Állatfelügyeleti Főosztályának vezetője.
14. Szabó Erika c. r. őrnagy, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának tagja.
Az idei díjazottak egy különleges felajánlással is élhettek: a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány jóvoltából minden díjazott felajánlhat 100 kg tápadományt és egy, a Continest Technologies Zrt. által készített kutyaházat egy általuk választott civil állatvédő szervezetnek, így támogatva a mentett kutyák biztonságos elhelyezését és ellátását.