Októberben a nemzetközi operaélet csaknem két évtizede meghatározó alakja, Erwin Schrott, november közepén a New York-i Metropolitan népszerű lírai tenorja, Matthew Polenzani, majd szintén novemberben a virágzó nemzetközi karrierrel rendelkező drámai tenor, Yusif Eyvazov lépett színpadra a Magyar Állami Operaház játszóhelyein.
Október végén visszatért Budapestre Erwin Schrott, aki legutóbb két éve a Mefistofele címszerepében volt az Operaház vendége, korábban pedig Don Giovanni, Figaro és Almaviva gróf szerepében is láthatta őt az Erkel Színház közönsége. Ezúttal a Sztárestek zongorával-sorozat harmadik évadában az Eiffel Műhelyházban adott dalestet, műsorát Mozart, Paolo Tosti, Carlos Guastavino, Liszt és Jacques Ibert dalaiból állította össze.
Néhány héttel később, november közepén Matthew Polenzani mutatkozott be a magyar közönség előtt az Operaház vendégeként. Az elismert énekes, aki 1997 óta több mint két tucat szerepben és 300-nál is több előadásban volt látható a Lincoln Centerben, és San Franciscótól Bécsig rendszeresen lép fel a világ vezető operaházaiban ugyancsak a Sztárestek zongorával-sorozatban adott koncertet. Első budapesti fellépésének változatos dalcsokrában Schubert és Schumann művei mellett – az OPERA Angol100 évadára tekintettel – a brit Gerald Finzi és az amerikai Charles Ives egy-egy dalciklusa is helyek kapott.
Szintén novemberben, a Turandot vadonatúj produkciójában Yusif Eyvazov énekelte Kalaf szerepét két alkalommal a Magyar Állami Operaházan. A kiváló énekes, aki Bécstől New Yorkig rendszeresen lép fel a világ legrangosabb operaházainak színpadain ugyancsak most debütált az Operaházban, de korábban a dalszínház vendégeként az Erkel Színházban az Andrea Chénier, az Eiffel Műhelyházban pedig A trubadúr címszerepét énekelte koncertszerű előadáson, Anna Netrebko partnereként.
A BMW Group Magyarország az Operaház stratégiai partnereként tette a lehető legkényelmesebbé a világsztárok magyarországi tartózkodását: Yusif Eyvazov, Matthew Polenzani és Erwin Schrott utazásaihoz a bajor prémiumgyártó hazai képviselete egy-egy BMW i7, 750e, illetve BMW M8 Gran Coupé modellt biztosított a kulturális intézmény számára.
Fotó: Berecz Valter