SPIRITISZTÁK

Ősbemutatóval indítja a 2014-es esztendőt a Magyar Állami Operaház. Január 19-én Selmeczi György Spiritiszták című operáját viszi színre Novák Eszter rendezésében. A darab díszlet- és jelmeztervezője Zeke Edit, az előadásokat Kovács János vezényli – a bemutató után még három alkalommal.

Csak egy biztos: semmi sem biztos… Egy opera csupa kérdéssel. Kicsoda Colombina? Menyasszony? Élő nő? Szellem? Álomkép? Meghal? Sosem élt? Netán ő a Halál? Ez az örökös bizonytalanság már az ihlető műben (Alekszandr Blok Komédiásdi című darabjában) megjelenik, melynek szinte kizárólag e kétségekkel teli légkörét mentette át a Spiritisztákba a librettista Péntek Csilla és Selmeczi György.

„Van egy elmesélhető, reális szála a darabnak – mondja a rendező, Novák Eszter. – Egy orosz nagyherceg spiritiszta szeánszot tart férfi barátaival, a túlvilággal kacérkodnak, mert szeretnék megidézni az egyetlen, az igazi, a vágyott nőt. És megjelenik egy különleges nő. A Herceg kicsit álomszerű báljában folytatódik a történet, ahol ebben a vonzó és szenvedélyeket ébresztő nőben a férfiak mind meglátják a szerelem reményét, és mind át is élik vele – kinek miként adatik. Na, de itt máris megbuktunk a realista történetmesélésben, hiszen az időbeli sűrítés még az operákban megszokottnál is nagyobb mértékű, a történet sodrása felfoghatatlan tempójú: érzelmek terén végletesen sok minden történik nagyon rövid idő alatt.”

A szerző kiemeli: Bloké csupán a felvetés és az alapszituáció, amely szerint egy gazdag arisztokrata meghív farsangra egy olasz commedia dell’arte társulatot, hogy szórakoztassa őket. „Ez csak az alaphelyzet. Nálam a szívügyek különleges, folyamatos alakulása és a sok kérdés, a rejtély áll a középpontban” – hangsúlyozza Selmeczi György. A zenedarab teljesen elkötelezetten a titkok, a megfoghatatlan, az elérhetetlen, a megmagyarázhatatlan világába tartozik. „Kerestem az álom, a színlelés és a valóság közti határmezsgyét. Tehát itt már nem a megszokott álom és valóság kettősségét találjuk, hanem – az amúgy is képlékenynek tűnő valóságban játszódó színházi előadás, egy commedia dell’arte színjáték által – közbelép a színlelés is, ami ráadásul mesterségünk nekünk, színházi embereknek. Némileg fel is akarja magasztalni ezt a képességünket a darab, hiszen megmutatja, hogy a színlelésnek milyen őrült ereje van. Az operával határozottan arra törekedtem, hogy elmossam e hármas közti határokat.”

Selmeczi szerint csak a tradíciókhoz és a 19. századi zenevilághoz való visszanyúlásnak, s ezáltal a könnyen befogadható zenének van jövője. Ez a posztmodernnek nevezett felfogás a Spiritiszták szövegében is tükröződik. Az olasz nemcsak a lehető legdallamosabb nyelv, de az opera anyanyelve is, a legevidensebb operai asszociáció, így kézenfekvő volt, hogy a darab szereplői olaszul szólaljanak meg. A zenében ugyancsak megjelenik mind a hagyomány, mind az olasz jelleg. Valamennyi ária és együttes dallamos és harmóniadús, a 19. század romantikáját és a századforduló arisztokrata világát idézve. A műben számos „régi” műfajt hallunk, így sok tánczenét, ezek közt a keringő úgy is megjelenik, mint mini-haláltánc, mint szenvedélyes szerelmi dal, vagy akár, mint a jókedv visszhangja a fináléban. Felhangzanak klasszikus fanfárok, nagyívű melódiák; az ismétlődő zenei anyagok mindig egy-egy lelkiállapotot, hangulatot jeleznek. Az operában két zenekar játszik: egy a színpadon és egy az árokban, bár a méretük eltér. A színpadi együttes játssza a báli tánczenéket.

„Az egész mű az érzékeinknek való végtelen kiszolgáltatottságról szól. Ebben a történetben a tragikum feltartóztathatatlan, de nem a nő sorsában rejlik, hanem a férfiak szerelmében, szenvedésében, egyáltalán a szerelemről és halálról feltett legfontosabb kérdéseinkben – hangsúlyozza Novák Eszter. – Mivel Colombina, a női abszolútum megtestesítője, rendkívül változékony. Mindig ahhoz a kulturális közeghez idomul, amelyikben éppen találja magát, és ahhoz a férfihoz igazodik, amelyik őt éppen kiválasztja. Tehát nem sorsot, jellemet kell ábrázolni, hanem a pillanat igazságát kell megragadni, hogy az adott mozzanatban éppen milyenné transzformálódik a Nő. Ettől még személyiségének „magja” megmarad: a szenvedély, a kíváncsiság, az odaadás. A férfiak általában kiábrándultak, reményvesztettek, megcsömörlöttek, mind különböző módon. A férfi más-más archetípusát testesítik meg. Pierrot nem kiábrándult, ő a balfék vesztes, aki a nő mellett egy rövid ideig férfinak érezheti magát. Arlecchino az európai dekadencia megtestesítője, ő azért csábít, hogy elterelje a figyelmet az „unalomról”, a semmiről. Új, ismeretlen világba invitálja a nőt, természetesen a visszavonhatatlan szerelem reményében. Desiré, az illuminált költő nem talál utat vágyának tárgyához, ezért képzeletének számára nagyon is valóságos tartományába illeszti bele – ebből fakadó csalódottsága végül a tragikumig hajszolja.  A Herceg a felvilágosult, de mélyen orosz, keleties kultúra képviselője. Az ő melankóliája hittel és reménnyel teli. Ő a valódi, nagy és beteljesült szerelem lehetősége.”

Az archetípusok és lelkialkatok megjelenítésén kívül a műben megfogható tematikák, eszmerendszerek is megjelennek. Az egyik egy elcsépelt őstoposz, ami a nő végtelen hatalmáról szól. A másik a keleties-szláv vérmérséklet és lelki-szellemi lét szembeállítása a nyugatias-mediterrán vérmérséklettel, a harmadik téma a tragédia feltartóztathatatlanságáról szóló tézis, amit már a görögség óta ismerünk. Az egyik jelenetben erre céloz is Arlecchino, hogy nekik mindenük a tragédia, és a dolgok nem fordíthatók pozitívba, mert a szellemi-lelki létezés ledobja magáról a happy endet. “A délszaki veszélyes derű – a komédiások – és az orosz intellektuális depresszió találkozik a színpadon. Így rendkívül látványos előadásra számíthat a néző, mert oly mértékben tartalmi elem az előző századforduló orosz világa, hogy annak külsőségei sem maradhattak el” – teszi hozzá a zeneszerző, Selmeczi György.

A produkció vizuális megjelenítése Zeke Edit látomásszerű színpadképében valósul meg, amely nem egy konkrét világot idéz, inkább csak a múlt fogalmára reflektáló képet alkot, a tizenkilencedik századi orosz forma- és színvilágból merítve. „Szerettünk volna egy költői látványt teremteni. Az áttörések segítségével, melyen a fény úgy szűrődik be, hogy a kívül és a belül különbsége hangsúlyos legyen – mondja az alkotó. – A ruhákat úgy terveztem, hogy azt az érzetet keltsék, mintha egy színszűrőn keresztül néznénk a színpadképet. Az egész műre jellemző kettősséget és bizonytalanságot a jelmezek terén is szeretném elérni. A ruhák sziluettjei megidézik a XIX. század második felét, de anyaghasználatában és egyszerűségükben önálló világot képeznek. Ahogyan a darabban állandóan keveredik a valóság és az illúzió, ezt a billegést jelenítem meg azzal, hogy a régebbi korra utaló jelmezekbe rengeteg mai gesztus is került. Ködös, penészes színek láthatók az énekkaron, tánckaron, de a főszereplők persze ebből kiemelkednek.”

A Spiritiszták főszerepeiben Cser Krisztián, Gábor Géza, Hámori Szabolcs, Sándor Árpád, Pasztircsák Polina, Kovács István és Pataki Adorján hallható. Kovács János karmester kiemeli: „Adekvát szereposztásunk van, valószínűleg az egyetlen énekesnőhöz van szerencsénk, aki Colombina szerepére született: Pasztircsák Polina anyagtalan hangképzéssel, titokzatos színpadi létezéssel valósítja meg a feladatot. Cser Krisztián a Herceg, egy az egyben olyan a hangja és a megjelenése, amilyet a szerző gondolt. Kovács István Arlecchinóként érzékeny lényével és hangjával játszik. Különlegesen szép hangú Pataki Adorján mint Pierrot, Desiré szerepében Sándor Árpád erősen, jól hozza a részeges költő figuráját. Kiváló művész Gábor Géza és Hámori Szabolcs a két orosz barát szerepében.” A dirigens a darabot minden szempontból szélsőséges alkotásnak tekinti, melynek van pókhálóból szőtt, egészen finom, teljesen anyagtalan zenéje, mintha nem is evilági volna, s megszólal ennek ellentéte is, a legdurvább, legközönségesebb formában, változatos zenei eszközökkel.

„Mivel ősbemutatóról van szó, kifejezett célom, hogy kövessem Selmeczi szerzői szándékait, inspirálnak az intenciói, és az a dolgom, hogy a mű legpontosabb megértése után a saját véleményemmel, látásmódommal és fantáziámmal hozzájáruljak a történet egészéhez, a saját kérdéseimet és szerelemverzióimat is megtaláljam benne – teszi hozzá Novák Eszter. – Szórakoztató, hogy a Spiritisztákban szellemidézés folyik, ugyanakkor Selmeczi György zeneszerző magával a művel is szellemidézést folytat; gondolatilag és zenei értelemben is mélyen belenyúl egész európai kultúránkat érintő kérdésekbe, létre hoz egy ancienne világot, de 21. századi és személyes reflexiókkal, és állandóan azt kérdezi, lehet-e még ezen a nyelven fogalmazni, illetve, hogy mit is jelent vajon a modernitás.”

A sajtóanyag a darab műsorfüzetében megjelenő anyagok rövidített, szerkesztett változata.

“Egész különös belegondolnom, hogy 1998-ban jelen lehettem egy opera bölcsőjénél. Egy bizonyos Selmeczi nevű, Budapest érintésével Kolozsvár és Párizs közt folyton rohangászó rokonszenves és fárasztóan olvasott polihisztor megpihent pár percre: három jelenetet készült a Merlin Színházban elővezetni. Olyan rég volt, már azt sem tudom, melyik szerepet énekeltem. De az teljesen világos, hogy a textúrában volt melódia, harmónia és dramaturgia is, s hogy a sötétes térben a szerző zongorája hangjainál sikert arattunk. Hogy kikkel karöltve, ködbe veszik már. De a mű színházi darabnak látszott már csíra-állapotában. Sok évig azt gondoltam, úgy is maradhatott – erre csattanós válasz, hogy most ősbemutatójához érkezünk. Ami engem illet, mintha spiritiszta szeánszon lennék, az énekesi múlt és egy régi, ígéretes operai nekibuzdulás megidézésén…

/Ókovács Szilveszter főigazgató/

Szinopszis

 

1. felvonás

 

„Különös jelenés, különös, jeges szél, különös jelenés!”

Az orosz Herceg barátaival spiritiszta szeánszot tart. Távoli, különleges fények, dermesztő szél, a halál üzenete. Társaságához tartozik az ifjú, vidéki nemes (Pierrot) is, aki vonakodva vesz részt az eseményen. A szellemidézés talán sikerül: megjelenik előttük egy csodálatos nő. Az ifjú felismerni véli benne menyasszonyát, akit Colombinának szólít.

 

„Jól kitanultam a csábítás édes művészetét. Igen, igen, hogy el tudjam viselni szívem jeges viharát.”

A Herceg palotájában álomszerű báli forgatag, a Herceg egyik vendége, egy titokzatos világutazó férfi (Arlecchino), az unalom és a szenvedély összefüggéseiről filozofál. A helyi arisztokraták, Alekszej és Dimitrij ámulva kérdezgetik. Pierrot bevezeti a bálterembe menyasszonyát, a félénk Colombinát, Arlecchinónak feltűnik a különleges nő. E három vendég nevét és kilétét ekkor még homály fedi, talán nem véletlenül.

 

„Az emberek énekelnek, táncolnak, és nem hallják meg azt, ami közeledik.”

A kiábrándult költő, Desiré egyedül bolyong a bálban, illuminált képzelete baljós képekkel gyötri. Colombina, akit teljesen elvarázsol és felzaklat a pompa, a csillogás, az új élmények, megvallja érzelmeit vőlegényének. Desiré és Arlecchino szinte egyszerre kezd udvarolni neki. A részeg költő félelmet kelt a nőben, a titokzatos férfi szemében azonban meglátja a vonzó ismeretlent. A férfi szívében talán újra feléled a régi tűz.

 

„Csend! Csend! Hallod? Az életünk alszik, de az extázisban megnyilatkozik. A lélek kitárulkozik…”

Alekszej és Dimitrij itatni kezdik a szerelmes Pierrot-t, hogy megtisztítsák a terepet Arlecchino számára. Kapóra jön nekik Desiré, aki véletlenül nekimegy az ifjúnak, és csúnya mustárfoltot ejt ingén. Arlecchino és Colombina egymásra talál, és rácsodálkoznak a szerelemre, a külvilág megszűnik számukra létezni.

 

„Ki vagy te? Ki?

Én nem tudom, ki vagy.

Számolj a részeggel, kislány!

Ha a részeg megérint, álomképpé változol.”

Hatalmas orosz népi mulatság veszi kezdetét a bálban. Az úri közönséget teljesen felajzza a rajok, a pikáns jeleneteket bemutató kukucska-bábszínház. Párválasztót táncolnak, énekelnek, mulatnak. Arlecchinót elsodorja Colombinától a forgatag. Desirét felzaklatja a számára elérhetetlen nő látványa, és a maga sajátos módján próbál közeledni hozzá.

 

„A szerelem merő reménytelenség, képtelen tépelődés a lehetséges jövőről.”

Végre megérkezik a Herceg, a várva várt házigazda. Külföldi barátját, Arlecchinót keresi. Arlecchino, aki megérti, hogy nem ő az igazi a nő számára, fájó szívvel, de készséggel felkínálja szerelmét a Hercegnek egy táncra.

„Ilyenek vagyunk, férfiak és nők.

Kémleljük a csendet, a sápadt időt, s a szépség ránk omlik.”

A nő és a Herceg kettőse.

2. felvonás

 

Alekszej és Dimitrij a szerelemről gondolkodik.

„A sápadt lélek sivár bálja.”

A báli vendégek a szokásos általánosságokban társalognak, dicsérik a bált, a szórakozást, szidják az időjárást. Desiré feneketlen rosszkedvét fitogtatja köztük – nem bír megbékélni önmagával.

 

„Ma este elmesélünk egy szép történetet.

Egy szép mesét a régmúltból.

Egy gyönyörű és izgalmas mesét.

Szerelemről szól, fájdalomról énekel, és édesen zokog a szív.”

Az orosz bál vendégei kitörő lelkesedéssel várják és fogadják az Európából, a napsütötte Itáliából érkező komédiások kedvcsináló dalát. A három színész: Colombina, Pierrot és Arlecchino. (Mintha már találkoztunk volna velük az este… de nem tudhatjuk biztosan, hogy vajon eddig is őket láttuk-e.) Végre valahára a Herceg is megérkezik. Kezdődjék az előadás!

A commedia dell’arte társulat egy Bajazzókhoz hasonlatos szerelmi háromszög történetet játszik el. Colombina vágyakozva várja szerelmét, Arlecchinót, aki suttyomban megérkezik, és szenvedélyes szavak közepette egymáséi lesznek. Sajnos légyottjuk nem tarthat soká, mert a hazaérkező Pierrot rajtakapja őket. A felbőszült, megcsalt szerelmes leszúrja Arlecchinót, és egy gyönyörű szerelmi vallomás után megöli szerelmét, Colombinát is.

Vége az előadásnak, a közönség a Herceggel az élen tanácstalanul, kényszeredetten tapsol.

 

„De ne, Hercegem, lehetetlen!

Természetünk lényege a tragédia!

Az érzelmek igaz logikája.”

A Herceg kifogásolja az előadás tragikus kimenetelét, és új véget követel: vidám, megbocsájtó, könyörületes véget. Arlecchino hiába ellenkezik, a Herceg nem kíváncsi az esztétikai vitára, a színészeknek – a megrendelő óhajára – bele kell fogni az improvizációba.

 

„Függönyt akarok!”

A kétségbeesett színészek Arlecchino halálától újrajátsszák előadásuk végét. Hebegve-habogva keresik a derűs végkicsengés lehetőségét, ami alig-alig tud megvalósulni, nem találják a megfelelő szavakat, színészi eszközöket. Pierrot-nak mentőötlete támad: csókot kér szerelmétől. Colombina vonakodik, nem akarja, de végül rátalálnak a hangra, és csókban forrnak össze. Az előadást kívülről szemlélő, a világban és a szerelemben is csalódott Desiré lelövi Colombinát a nézőtérről. A nő meghal, a vendégek menekülnek.

 

„Különös ezüstös éjszaka ez.

Ő nem táncol többé, nem énekel többé, nem érez már.

Átment a túlsó partra.”

A Herceg és Desiré magukra maradnak. Siratják a nőt, a szerelmet, az elveszett reményeket. És ismét gyülekeznek a spiritiszták, hogy újra kezdődjön a szellemidézés.

Vajon más lesz-e a történet, ha elölről kezdődik az egész?

Novák Eszter

 

Az alkotókról

Selmeczi György zeneszerző, karmester, zongoraművész, operarendező, tanár. Kolozsváron (Cluj Klausenburg) született 1952-ben zenész családba. Tanulmányait szülővárosában, majd Bukarestben, Budapesten és Párizsban folytatta. Zenei vezetőként és  zeneigazgatóként dolgozott a kolozsvári Magyar Színházban, a budapesti 25. Színházban, a Várszínházban, a József Attila Színházban, a miskolci, szolnoki, kaposvári színházban. 2000 és 2008 között a Nemzeti Színház zeneigazgatója volt. Megalapította és vezette a Budapesti Kamaraoperát, a Mérték Egyesületet, a Miskolci Új Zenei Műhelyt, a Camerata Transsylvanicát, az Auris Operatársulatot. 1990 óta a Kolozsvári Magyar Opera állandó vendégkarmestere, utóbb megbízott művészeti vezetője. A Színház- és Filmművészeti Egyetem docense.

Csaknem minden műfajban komponál. Főbb színpadi művei: Szirén, A vasárnapi iskola, Spiritiszták, Bizánc (opera), Diótörő herceg, Svejk vagyok, A három testőr (zenés színpadi játék), Les enfants de la patrie, A pokol színei (balett). Számos szimfonikus, kamaraművet és egyházi művet komponált. Majd harminc operarendezés és több mint ötven nagyjátékfilm, számtalan televíziós és hanglemezfelvétel fűződik a nevéhez, például Kolozsvári operamesék, Kortársaink című televíziós sorozatok.

Novák Eszter 1964-ben született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-esztétika szakának elvégzése után színházrendező szakot végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Székely Gábor osztályában. Számos színház közül, ahol eddig rendezett, számára különösen fontos az Új Színház, melynek 1994 és 1998 között volt társulati tagja, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, illetve a tatabányai Jászai Mari Színház, ahol tíz évig főrendező volt. 1995 óta tanít a Színművészeti Egyetemen rendezőket, dramaturgokat, színészeket. 2003-tól zenés színész osztályokat vezet Ascher Tamással és Selmeczi Györggyel közösen.

Főbb színházi rendezései: Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (Üdlak) (Új Színház, 1994), Szép Ernő: Patika (Új Színház, 1995), Shakespeare: Ahogy tetszik (Kecskeméti Katona József Színház, 1995), Lorca: Vérnász (Új Színház, 1996), Goldoni: A chioggiai csetepaté (Marosvásárhely, 1998), Brecht: Koldusopera (Új Színház, 1998), Ödön von Horvath: Kasimir és Karoline (Miskolci Nemzeti Színház, 1999), Kárpáti Péter: Tótferi, Világvevő (Bárka Színház, 2000), Shakespeare: Szentivánéji álom (Marosvásárhely, 2000), Ábrahám Pál: 3:1 a szerelem javára (Marosvásárhely, 2001), Shakespeare: Vízkereszt vagy amit akartok (Nyíregyháza, 2002), Kárpáti Péter: Negyedik kapu (Jászai Mari Színház, 2004), Kárpáti Péter: Első éjszaka, avagy utolsó (Örkény Színház, 2005), Barta Lajos: Szerelem (Jászai Mari Színház, 2005), Brecht: A szecsuáni jólélek (Jászai Mari Színház, 2006), Mozart: Varázsfuvola (HOPPart Társulat, 2007), Goldoni: A fogadósnő (Centrál Színház, 2007), Brecht: Kaukázusi krétakör (Jászai Mari Színház, 2009), Dvořak: Ruszalka (Csokonai Nemzeti Színház, 2009), Hans Krása: Brundibár (Budapesti Fesztiválzenekar, 2009, karmester: Fischer Iván), Schönberg: Mózes és Áron (Nemzeti Filharmonikusok, 2010, karmester: Kocsis Zoltán), Bródy Sándor: A tanítónő (Nemzeti Színház, 2012), Orbán György: Bűvölet (Miskolci Nemzetközi Operafesztivál, 2013).

Kovács János a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Szelényi Istvánnál zeneszerzést, Ábrahám Mariannál zongorát tanult, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán a karmesterképzőt végezte el 1973-ban Kórodi Andrásnál és Simon Albertnél. A főiskolai diploma megszerzése után korrepetitori állást kapott a Magyar Állami Operaházban, 1976-ban pedig karmesterként szerződtették. Három nyáron át (1979-81) a Bayreuthi Ünnepi Játékok zenei asszisztense. 1987 és 1990 között az Operaház vezető karmestere. Rendszeresen fellép valamennyi jelentős magyar zenekar koncertkarmestereként. Első vendégkarmestere volt a Szlovén Filharmonikusoknak, 1992 óta a Tokiói Filharmonikusok állandó vendégkarmestere, 1998 óta első vendégkarmestere. Számos európai városban vezényelt; az Operaház társulatával Berlinben és Londonban, a Nemzeti Filharmonikusokkal többek között Németországban és Brazíliában turnézott. 2001 óta a Budapesti Filharmóniai Társaság első vendégkarmestere. 2003-ban, valamint 2006-2007-ben megbízott főzeneigazgató a Magyar Állami Operaházban.

 

Zeke Edit díszlet- és jelmeztervező, 1960-ban született Budapesten, 1978-ban érettségizett a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában. 1979-től 1981-ig a Moszkvai Szurikov Képzőművészeti Akadémián tanult, 1984-ben diplomát szerzett a Magyar Iparművészeti Főiskolán. 1984-től 1989-ig a Kecskeméti Katona József Színház állandó tervezője volt, 1992 óta a Miskolci Nemzeti Színház, illetve három évig a Magyar Állami Operaház díszlettervezője. Fontosabb operamunkái: Verdi: Rigoletto (Miskolc, 2001, rendező: Kesselyák Gergely), Mozart: Don Giovanni (Magyar Állami Operaház, 2004, rendező: Kesselyák Gergely), Puccini: Turandot (Szegedi Szabadtéri Játékok, 2008, rendező: Kesselyák Gergely), A bajadér (Magyar Állami Operaház, 2008, koreográfus: Slava Muhamedov), Dvořak: Ruszalka (debreceni Csokonai Nemzeti Színház, 2009, rendező: Novák Eszter), Puccini: Tosca (Miskolci Nemzetközi Operafesztivál, 2012, rendező: Vidnyánszky Attila), Verdi: Traviata (Miskolci Nemzetközi Operafesztivál, 2013, rendező: Anger Ferenc), Orbán György: Bűvölet (Miskolci Nemzetközi Operafesztivál, 2013, rendező: Novák Eszter).