Simon Keenlyside brit operaénekes: csapatjátékos vagyok

Soha nem akarok a színpad és a figyelem középpontjában állni, sokkal inkább érzem magam csapatjátékosnak – mondta a Bartók rádiónak adott interjújában Simon Keenlyside brit operaénekes, aki a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében áriaestet ad a Művészetek Palotájában március 23-án.

    “Számomra az a színpad titka, hogy önmagamból a lehető legtöbbet és legjobbat hozzam ki, és belesimuljak a nagy egészbe, abba a csodálatos zenei drámába, amit megjelenítünk. És abban a pillanatban már nem én vagyok fontos, hanem az az alkotás, amely megszületik, az én részvételemmel együtt” – vall művészi attitűdjéről a bariton.     Áriaestjén többek között Wagner, Verdi, Csajkovszkij és Rossini operáiból csendülnek fel részletek a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara közreműködésével, Julian Kovatchev vezénylete alatt. “Azt hiszem, ha egy énekes úgy gondolkodik, hogy egy áriaest minden percében csakis önmaga tudását akarja megmutatni, rossz úton jár. Nem végtelenül nehéz áriák sorozatából kell összerakni egy estet, hanem inkább arra kell figyelni, hogy szép pillanatokat szerezzek azoknak, akik eljönnek a koncertemre” – mondja.     Felidézi, hogy kezdetben elsősorban korai operákkal, illetve kortárs művekkel dolgozott, “egyszerűen azért, mert nem voltam elég jó ahhoz, hogy a klasszikus operákkal komolyan foglalkozzak; a nagy szerepekbe bele kell nőni”.     Mint mondja, a kortárs darabokkal való foglalkozásnak köszönheti például, hogy rendszeresen együtt dolgozhat Thomas Adesszel. A brit komponista zenéjét “egyszerűen lenyűgözőnek” tartja.     “Elénekelni nagyon nehéz, sőt, hogy őszinte legyek, kész rémálom, de ő ezt egyébként tudja. Különösen akkor borzasztó, ha próbálunk, mert az operaházi próbákat reggel tartják, hogy az esti előadáshoz legyen idő átrendezni a színpadot. Szóval Thomas Ades zenéjét mindenképp nehéz énekelni, de reggel aztán különösen az! Hatalmas kihívás, és néha igen frusztráló, amikor nem érzek fejlődést, de tökéletesen megéri a beléfektetett munkát, mert a zene varázslatos” – fogalmaz honfitársáról az énekes.     Keenlyside felidézi, hogy 20-30 évvel ezelőtt, amikor még gyerek volt, hegedűs nagyapja mutatott neki egy felvételt, amelyen magyar vonósok játszottak. “Valami rettenetes, öreg lejátszóra tette föl a lemezt. Nekem viszont nagyon tetszett a recsegő masina. Nagyapám kérdezte is, ugye, milyen szörnyű hangja van? Mondtam, igen. Mire ő azt kérdezte, ki tudod nyitni annyira a füledet, hogy ne a lejátszó recsegésére figyelj, hanem arra, hogy milyen csodálatos zenészek játszanak a felvételen? És akkor megértettem, hogyan kell a hibák mögött felfedezni a tudást” – meséli az interjúban.     Simon Keenlyside az egyik legismertebb brit bariton. Zenészcsaládban született 1959-ben, s nyolcévesen került a cambridge-i St John’s College híres gyermekkarába. Cambridge-ben az egyetemen előbb zoológiát tanult, majd a manchesteri Royal Northern College of Musicban éneklést. A dalok és a német költészet iránti szeretetét mesterétől, John Camerontól tanulta.     Operaénekesként 1987-ben debütált, teljesítményét azonnal megdöbbentően érettnek ítélték a szaklapok. Az 1986-ban elnyert Richard Tauber-ösztöndíj segítségével Salzburgban képezte magát tovább, ahol Rudolf Knoll volt a mestere. 1988-ban lépett fel először a Hamburgi Operában, 1994-ig a Skót Opera tagja volt, de már 1989-ben debütált a Covent Gardenben, majd Nagy Britannia-szerte és San Franciscóban is. A New York-i Metropolitan Opera közönsége 1996-ban ismerhette meg.     Az elmúlt évtizedekben a világ szinte valamennyi jelentős operaházában fellépett. Repertoárja Purcelltől Thomas Adesig és más kortárs szerzőkig terjed. Teljesítményét számos díjjal ismerték el.

Forrás:MTI