Ezért is vagyok rendkívül büszke erre a díjra. Gyerekkoromban csak kajakoztam, sosem ábrándoztam arról, hogy milyen jó lenne az Év sportolójának vagy éppen Arany Érdemérmesnek lenni. Ezek az elismerések mindig jó érzéssel töltik el az embert, valahogy plusz motivációt adnak a jövőhöz – mondta Kovács Katalin.
Elsősorban a kislányomról, Lucáról. Az ő fejlődéséről, arról, hogyan nyílik ki napról napra a világ számára. Amikor tavaly nyáron bejelentettem, hogy befejezem a pályafutásomat, volt pár hét, ami nehezebben telt el. Kerestem a helyem a nagyvilágban, szokatlan volt, hogy egyik napról a másikra megszűnt az a rendszer, amiben addig éltem. Persze az is igaz, hogy az utóbbi két év alatt sok frusztráció volt bennem. A felkészülés miatt nem tudtam a családommal lenni, csak hétvégéken. Fizikálisan még jelen voltam az edzéseken, lélekben azonban már nem mindig. Ezt akkor és ott nem tudtam magamnak megfogalmazni, utólag jöttem rá arra, hogy valójában már nem tudtam száz százalékban ráhangolódni a kajakozásra. Visszatérve a jelenre: amikor befejeztem, féltem, hogy mi ad majd motivációt, de ez a félelem feleslegesnek bizonyult. Ugyanúgy megvannak a napi feladataim és kialakult az a rendszer is, amelyben a családommal együtt élem az életemet. Örömöt ad a napi program megtervezése, Luca terelgetése. Vagyis most ő a fő motiváció.
Az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta a napokban jelentette be, hogy gyermeket vár. Tudna neki tanácsot adni, hogy miként tervezze meg a visszatérését, hogyan hangolja össze a sportot és az anyaságot?
A szavaiból kitűnik, most elsősorban az anyai teendők töltik ki a mindennapjait. A jövőben azonban szeretne visszakapcsolódni a sportághoz?