A ByTheWay mosolyt csal az arcokra

Az X-Faktor szériájában feltűnt, azóta pedig már több száz koncerten és egy aranylemez státuszt elért nagylemezen túl a ByTheWay együttes lemond a fellépések bevételéről, hogy támogassa a rászorultakat. A népszerű tehetségek különböző tevékenységet folytató szervezeteknek adják át a befolyt összeget, ezzel elindítva egy új trendet a fiatalok körében.

A fiatal zenészek jótékonysági koncertsorozattal segítenek a rászorulókon

A fiatal zenészek jótékonysági koncertsorozattal segítenek a rászorulókon

Az együttes tagjai fontosnak tartják, hogy felhívják a figyelmet a szeretet erejére. Két évvel ezelőtt elindítottak egy azóta már hagyománnyá vált sorozatot: a Mosolynapot – minden hónap 18-át jelölték meg. Lényege, hogy azon a napon mindenki legyen nyitottabb a körülötte lévő világra, figyeljen oda jobban a másikra, illetve mosolyogva éljék meg az élet apró örömeit.

– Ennek érdekében több nagyobb településen egy-egy akusztikus koncert keretében a szervezetek szakszerű segítségével megismertetjük munkásságukat a nagyközönséggel, és megmutatjuk, hogyan lehet segíteni tevékenységüket. Ezen felül a koncertek teljes bevételét felajánlottuk, és a befolyt összeget szétosztjuk a résztvevő szervezetek között – árulta el Feng Ya Ou.

DSC_1641

Ez a kezdeményezés meg is hozta a gyümölcsét, hatalmas népszerűségre tett szert, a hosszú hónapok alatt ugyanis több száz fényképet, rajzot, levelet kaptak a srácok a Mosolynappal kapcsolatban.

A fiatalok körében egyre jobban terjedő új „trend” további ötletet adott a banda tagjainak, akik az idén ősszel útjára indítják a „Mosolynap Turnét”!

A koncert sorozat lényege, hogy olyan jótékony szervezetekre hívja fel a figyelmet, amelyek nagyon hasznosnak bizonyultak eddig is, ám hírnevük még nem terjedt el megfelelően, vagy további támogatásra szorulnak.

– Az a szándékunk, hogy sokrétű segítséget nyújtsunk, így különböző tevékenységet folytató szervezetek közül választunk. Egyik városban állatmenhely, másikban daganatos gyerekek, míg a harmadikban koraszülött gyerekek megsegítése a cél – mondta Szikszai Péter.

– Reméljük, hogy ez a kezdeményezés elindít egy folyamatot, és más előadók is csatlakoznak hozzánk, valamint bízunk benne, hogy a koncert üzenete eljut a fiatalokhoz is a tudatosabb mindennapok reményében. A fellépések hangulatában is kicsit a lírikusabb vonalat fogjuk meg, ezzel is az esemény célját igyekszünk kiemelni. Természetesen a zenélés végére visszatérnek a gyorsabb dalok is, hogy jókedvűen emlékezzen vissza a hallgatóközönség – hangsúlyozta Vavra Bence.

Az eseménysorozat megvalósítását a Sony Mobile támogatta.

 

A Koncert állomásai:

2015.10.09. Réz Angyal Bistro Ring / Sajtótájékoztató /

2015.10.10. Székesfehérvár

2015.10.24. Mosonmagyaróvár

2015.10.30. Szekszárd

2015.10.30. Szeged

2015.11.06. Debrecen

2015.11.07. Martonvásár