VII. Kaposfest – előzetes interjú Várdai István művészeti vezetővel

Várdai István csellóművésszel, a Kaposfest egyik művészeti vezetőjével beszélgettünk a jövő évi repertoár újdonságairól és érdekességeiről, a fesztiválszervezés során szerzett tapasztalatokról, arról, miben mérhető számára a siker, és hogyan bújhat ki a klasszikus zene az „elitnek”, sőt „pókhálósnak” bélyegzett kaszniból. A világszínvonalú komolyzenei fesztiválra december 15-ig még kedvezményesen lehet bérletet vásárolni. 

A jövő évi Kaposfest időpontja már nyilvános: augusztus 13 és 19 között várjátok a klasszikus zene kedvelőit Kaposvárra, amely erre a hétre a kultúra fellegvárává változik. December 15-ig kedvezményesen, az idei áron lehet még bérletet rendelni; mesélnél arról, mit lehet tudni a repertoárról, a fellépőkről? Terveztek változtatni, újítani a koncepción az előzőhöz képest?

A jövő évi fellépők közül tulajdonképpen majdnem mindenki újonnan bemutatkozó művész, legalább is a Kaposfesten. Tudatosan alakítottuk így, amikor elkezdtünk a programtervezéssel foglalkozni. Minden évben szeretnénk egy-egy újabb merítést bemutatni a magyar és nemzetközi zenei élet azon kiemelkedő muzsikusainak sorából, akik itthon talán még kevésbé ismertek, viszont külföldön már annál inkább. Egy másik szempont volt, hogy legyen széles a spektrum a művészek életkorát tekintve – szerintem nagyon fontos, hogy a fiatalok megismerjék egymást és a „nagy öregeket” is. A generációkat összekötő híd egyik oldalán a fiatal csellista, Anastasia Kobekina áll, a másikon pedig Frankl Péter. Közöttük pedig sok nagyszerű művész, mint például Olli Mustonen – aki amellett, hogy kiváló zongorista – a New York-i Filharmonikusok rezidens zeneszerzője is. És természetesen ott leszünk mi is, Baráti Kristóffal. Ezen a fesztiválon is sok fellépést vállalunk, reméljük továbbra is akkora örömet szerezve a közönségnek, mint az első alkalommal.

Milyen kísérőprogramokat, érdekességeket emelnél ki a rendezvények sorából?

Lesz egy Stradivari-hangszerbemutató, Magyarországon először, terveink szerint 4-5 hangszer kerül bemutatásra, de ezek mellett Kristóf és Kirill Troussov is Stradivarin játszik,  Kirill azon a darabon, amelyiken bemutatták Csajkovszkij hegedűversenyét. Emellett egy hangszer-workshopot is szervezünk. A koncertek műsora nagyban függ attól, melyik művész mit szeretne játszani, de például izgalmas lehetne egy-két olyan tematikus koncert, ami a művészet és politika problémája köré épülne, vagy azzal foglalkozna, milyen “áthallások” vannak a különböző korok klasszikus és szórakoztató jellegű zenéi közt. Most már szinte teljesen biztos, hogy egyes koncerteken szerepelnek majd ütős hangszerek, ebből adódóan pedig repertoárra kerülnek olyan darabok is, amelyek a klasszikus zenétől egy kissé már a kísérletezőbb-alternatívabb irány felé mutatnak. Barokk koncertekkel is készülünk, amelyeken többek között Baráth Emőke, a freiburgi barokk énekverseny győztese, illetve a Virtuózokból ismert, Kaposfest-ösztöndíjas Néveri Bence is fellép.

A 2015-ös Kaposfest egyik fő újdonsága az Erkel Ferenc Kamarazenekar rezidens koncertzenekarként való szerepeltetése volt. Jövőre is találkozhatunk velük?

Igen, de ezen a téren is bővülünk, mivel az Erkel Ferenc Kamarazenekar mellett 2016-ban lesz egy rezidens vonósnégyesünk is, a Gringolts Quartet. Igyekszem az arányokkal helyesen balanszírozni: természetesen lesznek concertók, de egyre inkább a kamarazenei formációkra próbálunk hangsúlyt fektetni.

Évről évre megfigyelhető az a pozitív, előremutató irány, amiből kitűnik, hogy a Kaposfest egyre több nézőt vonz; a teltházas koncertek, a tapsvihar, a rengeteg gratuláció és dicsérő vélemény magáért beszél. Mit gondolsz, lehet-e ezt a sikert überelni? Célotok-e egyáltalán?

Szerintem az a legfontosabb, hogy kiváló zenészek lépjenek fel és a közönség részéről kialakuljon felénk egy olyan mélységű bizalom, aminek révén akkor is ellátogatnak hozzánk, ha esetleg nem ismernek egy-egy előadót – mivel tudják, hogy mi hívtuk őket és ez a garancia arra, hogy érdemes meghallgatni a játékukat. Az utóbbi időben kisebb-nagyobb fesztiválok folyamatosan jönnek létre világszerte, egyre nagyobb rájuk a kereslet, ami reménnyel és örömmel tölt el minden kultúrát kedvelő embert és nagyon jót tesz minden ország, város és régió kultúrális életének és imázsának. Mi ehhez annyit tudunk még hozzátenni, hogy olyan fiatal művészeket is hívunk, akiket hamarosan szinte csak a legnagyobb koncerttermekben hallgathatunk, így egy kicsit megmutatjuk a jövő egy szeletét. Emellett az idősebb kollégáktól mind tanulhatunk és csodálhatjuk a tudásuk esszenciáját, így tud a Kaposfesten összekapcsolódni a múlt-jelen-jövő, a tradíció és az innováció.  A siker számomra inkább ebben a formájában nyer értelmet. Aztán az érem másik oldalán nagyon megnyugtató, hogy olyan cégek, mint például a Koronás Cukor, örömmel támogatják azokat az értékeket, amit a Kaposfest képvisel és amit ez a fesztivál Kaposvár és Magyarország kultúrális életéhez hozzá tud tenni. Emellett szintén jó jel az is, hogy sok külföldi vendég volt a közönség soraiban, akik Ausztriából, Németországból és Belgiumból érkeztek és szinte kivétel nélkül az összes koncertet meghallgatták.

A közönség soraiban észrevehetően megszaporodott a (nem feltétlenül szakmabeli) fiatalok száma is, akik diákbérlettel, fesztiválpárnán ülve járnak a koncertekre. Hogy látod, létezik-e valamiféle tendencia, ami „menővé” teszi az ifjabb generáció számára a klasszikus zenét?

Óriási méretű az az információhalmaz, ami az interneten keresztül mindenki számára elérhető, és ami egyúttal a változatos zenehallgatás lehetőségét is biztosíthatja azoknak, akik erre fogékonyak. Talán ennek is köszönhető, hogy a klasszikus zene kibújik végre az “elit kiváltságának” bélyegzett kaszniból, amibe már jó régen elrakták, holott a zene tényleg mindenkié.  Egyre több, a zenei ízlésére igényesebb fiatalnak van affinitása arra, hogy klasszikus hangszereken megszólaló dalokat hallgassanak akár crossover formában is, vagy éppen kifejezetten klasszikus zenét, élőben, koncerten, úgy látom egyfajta “önnevelés” zajlik. A mi felelősségünk pedig az, hogy olyan karakterű, jó kisugárzású művészeket láthassanak a színpadon, akik ezt a szellemiséget, energiát inspiráló módon közvetítik számukra. Az igazi tudás lenyűgöző tud lenni! Egy-egy jó koncertélmény, amelynek során nem a kissé pókhálós, fásultnak ható komolyzenét, hanem pozitív impulzusokat kapnak vissza, kitörölhetetlenül nyomot hagy és elindít egy hosszabban gyűrűző folyamatot.

Összességében milyen tapasztalatot jelentett számodra a fesztiválszervezés?

Az például fontos tanulság számomra, hogy az utolsó részletig mindent érdemes fejben összerakni. Persze bármikor közbejöhet változás, ami miatt improvizációra kényszerülünk – de azt is kell hagyni, hogy valami kicsit másképp történjen. Idén nagyon rövid idő, kvázi két hónap jutott csak a szervezésre, de ha az embernek több ideje van, épp amiatt hajlamos magától többet várni. És persze a másik tanulság: legalább plusz egy-két csellistára is szükség van, hiszen majdnem minden nap játszottam, ami elég kimerítő volt.

A Kaposfest körüli teendőkön túl mivel foglalkozol mostanában?

Tanítok Kronbergben, igaz, limitáltan – próbálom az óráimat abban a havi 8-10 napba belesűríteni, amit otthon töltök. Ebben az évben közel száz koncertem volt, az erre való felkészülés, a folytonos utazás és a nemrég született babánk köti le a legtöbb időmet. Áll még előttem néhány húzós hét december huszadikáig. Kristóffal és Várjon Dénessel adunk három triókoncertet, egyet itt Budapesten, egyet Párizsban és egyet rádióban. December 4-én a Zeneakadémián lépünk fel Szergej Krilovval, Lars Anders Tomterrel és Nelson Goernerrel. Majd Olaszországba, onnan a Carnegie Hall-ba megyek, ahol az Amerikai Szimfonikus Zenekarral játszunk egy Rubinstein-csellóversenyt. Innen hazajövök, az év befejezéseként pedig Concerto Budapest karácsonyi estjén játszom Csajkovszkij rokokó variációit.

Ez a néhány hét önmagában is nagyon sűrűnek tűnik, és úgy sejtem, az év többi része is hasonlóan telt. Hogyan értékeled a mögötted álló időszakot?

Az elejére már alig emlékszem, annyira felgyorsultak az események. Úgy érzem, idén elértem a teljesítőképességem határait. Ez bizonyos szempontból pozitív, nagyon örülök, hogy ennyi felkérésem volt és mindnek sikerült eleget tenni. Készítettem Kodály-, Csajkovszkij-lemezt, illetve Julien Quentin zongorista közreműködésével a Singing Cello című albumot, rajta Schumann, Mahler, Mendelssohn és más komponisták műveivel. Egy hete betöltöttem a harmincadik évemet, ami egyfajta összegzést is jelentett. Rájöttem: minél inkább arra kell fókuszálni, ami igazán fontos, művészi és emberi szempontból is és arra, hogy a legdrágább dolog az idő és nagyon fontos, hogy mire “költjük el”.

Dömötör Nikolett