A KÉJENC ÚTJA- BEMUTATÓ A MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZBAN

Erős évindítással, januári premierrel folytatja évadát a Magyar Állami Operaház. Stravinsky eredetileg a The Rake’s Progress címet viselő alkotását az intézmény történetében mindeddig egyszer, harmincöt évvel ezelőtt mutatták be. Anger Ferenc új színrevitelében két külföldi művész mutatkozik be Magyarországon.

 

 

Az Erkel Színház 1980-as produkciójátA léhaság útja címmel Mikó András rendezte, a Mihály András vezényelte produkcióban Gulyás Dénest, Csengery Adriennt, Gáti Istvánt és Polgár Lászlót láthatta a közönség, az előadás összesen kilenc alkalommal került színre.

2015. január 18-án Anger Ferenc színrevitelében A kéjenc útja címmel mutatja be az Operaház Tom Rakewell történetét, egy ember fordulatos útját, amely a hirtelen jött gazdagságtól a fényűző életen, majd a börtönön át a tébolydáig vezet. Stravinsky 1947-ben egy chicagói kiállításon William Hogarth nyolc festményből álló kompozícióját látva talált rá a témára. A szerzővisszaemlékezéseiben írja, hogy a képsorozat azonnal operai jelenetekké állt össze fejében.

„Tom utazása önmaga megismerése felé a világ nagy »katalógusain« keresztül történik. Mindent, ami körülvesz bennünket, csak rendszerbe foglalva tudunk értelmezni – mondja Anger Ferenc, rendező. – Nincs olyan tárgy, élőlény, fogalom, jelenség, amit valamilyen rendszerbe ne tudnánk beilleszteni. A darab szinte minden képe egy-egy katalógust, rendszert mutat. Az I. felvonás bordélyházában a testek kerülnek fókuszba. Utána következik a Török Baba gyűjteménye: a szakállas asszony tárgyai, melyek mind egy-egy emléket jelképeznek – azaz Babát önmagát, amennyiben az embert az emlékei, a múltja definiálja. (Ezek aztán árverésre, eladásra kerülnek; ugyanúgy, ahogy korábban az emberi test a bordélyházban.) Azután megérkezünk a temetőbe: a hullák gyűjteményéhez, ahol a test jelen van, de a lélek nincs. Legvégül pedig elérkezünk a bordélyház tökéletes ellentétéhez: a bolondokházába – azaz a lelkek gyűjteményéhez, ahol a test, a fizikai valóság teljesen háttérbe szorul. Ezek az önismeret állomásai. Ez maga az élet.” – fogalmaz az alkotó, aki hozzáteszi, vágyaink sosem csak „jók” vagy csak „rosszak”.

A kéjenc útja előadásait magyarországi bemutatkozásaként Erik Nielsen dirigálja. Az 1977-es születésű művész 2015-ben veszi át a Bilbaói Szimfonikus Zenekar vezető karmesteri pozícióját, a 2016/2017-es évadtól pedig a bázeli színház zeneigazgatói posztját. Pályáját a Frankfurti Operában kezdte, ahol számos operát dirigált, köztük a Medea németországi bemutatóját. Koncertdirigensként dolgozott Stuttgartban, majd 2007-ben egy Don Carlos produkcióban James Levine asszisztense volt. Londonban 2009-ben debütált, ugyanebben az évben elnyerte a Solti Alapítvány 25.000 dollár értékű ösztöndíját, a következő esztendőben pedig már bostoni bemutatkozása után a New York-i Metropolitanben debütált. Azóta megfordult a világ összes jelentős operaházában, köztük a párizsi Théâtre du Châtelet, a Római Opera, a drezdai Semper Oper, a Deutsche Oper Berlin, a lisszaboni opera, Malmö, Frankfurt, Zürich, Bregenz, Wels és Bilbao házainak előadásaiban. Erik Nielsen A kéjenc útja zenéjével kapcsolatban elmondja,azoknak, akik szeretik Mozart zenéjét, némely ponton bizonyára eszükbe fognak jutni a Così fan tutte, a Don Giovanni és a Figaro házassága legerősebb pillanatai, méghozzá rögtön a bevezető pár másodperce vagy a vonósok egy-egy gyors kísérete után. „Nem állítom, hogy A kéjenc útja Mozarton „alapul”, de „meg van fertőzve” általa. Ugyanakkor – teszi hozzá – amikor Picasso kubista képeit vizsgáljuk, Stravinsky »titka« ugyancsak méltó társra talál. … van ott egy orr, csak nem jó helyen! A bal és jobb szem felcserélődött! Az ajkak éppenséggel ott vannak, ahol lenniük kell, de sokkal nagyobbak! … az arányok és az elhelyezés mind szabálytalan, s ennek köszönhetően a perspektíva szüntelenül változik.”

A kéjenc útja bámulatosan gyengéd áriák, mozgalmas kórusjelenetek, lírai versek, páratlanul szellemes párbeszédek által mesél el egy szívszorító történetet az emberi természet gyarlóságáról.

A január 18-i bemutató címszerepében Balczó Péter lép színpadra, szerelme, Anna Trulove megtestesítője pedig Eleanor Lyons lesz. Azausztrál szoprán a 2013-as Nemzetközi Obrazcova Énekverseny első díjasa, Sydney, Tokió, New York, Wexford, Szentpétervár és Moszkva operaházai után Budapesten is bemutatkozik. Tom Rakewell nem egy bonyolult figura, kedvese azonban a legtisztább hűséget szimbolizálja a darabban. Az alakot, aki Tomot vagyonhoz juttatja, majd követni kezdi őt, akár az árnyék, Kálmán Péter személyesíti meg. A bariton az évadban második alkalommal énekel bemutatót, legutóbb Jiří Menzel rendezésében aratott sikert a budapesti Operában.

 Fotó: Juhász Melinda

 

Beszélő nevek

 

Tom:

–          Egy időben úgy tartották, hogy a Bethlem Kórházból elbocsátott betegeknek engedélyezett volt az utcán koldulniuk. „Ábrahám-ember” vagy „bedlami Tom” néven emlegették őket. [1]

rake (angol):

–          (régies forma) divatos és/vagy tehetős, erkölcstelen és léha úr[2]

–          gereblye

–          az eszköz, mellyel a krupié besöpri a pénzt a játékasztalon

–          a színpadi lejtő angol megfelelője

–          + well (angol) = ’jól’

Nick:

–          (angol) = lopni, letartóztatni, (brit szleng) börtön

 

Shadow:

–          shadow (angol) = ’árnyék’

–          A pszichológiában az „árnyék” jelképezi rejtett énünket, alteregónkat. Freud szerint az árnyékunk olyan minőségeket hordoz, amiket utálatosnak vagy fenyegetőnek vélünk. „Az árnyék mindaz, amivé az ember nem kíván válni.” – mondta Jung.

–          Más elméletekben az árnyékban lakik annak az illetőnek a lényege, lehetősége és választása, akivé (még) nem váltunk, vagy akivé félünk válni.

Trulove:

–          true (angol) = igaz + love (angol) = szeretet, szerelem

Liba mama (Mother Goose):

–          Angol nyelvterületen gyakran utalnak rá mint mondókák szerzőjére. 1626-ban tett róla említést egy szatíragyűjtemény: „Urgande és Liba Anyó meséje”. Francia földről ered, s olyan meséket takart, melyet a nép szórakoztatására és a gyermekek riogatására írtak.

–          Bár előkelő helyet foglal el a gyermekirodalomban, Liba mama személye és eredete ismeretlen.

–          Charles Perrault: Liba anyóm meséi (1697) – mesegyűjtemény, amelybe többek a közt a következő történetek tartoztak: Csipkerózsika, Piroska és a farkas, Kékszakáll, A csizmás kandúr, Hamupipőke, stb.

–          „Öreg liba mama,/Mikor kószálni akart/Az égen által szállt/Egy vékonyka gúnáron[3].” (mondóka)

A Török Baba:

–          babuska (orosz): ’nagymama’

–          baba (lengyel): ’csúnya öregasszony’

–          más szláv nyelvekben: ’vénasszony’, ’nagymama’ – többnyire pejoratív értelemben

–          Baba Jaga („a vasorrú bába” – baba): a szláv folklór boszorkánya, esetenként a halál istennője, avagy a személy, aki a túlvilágra kísér; természetfeletti lény, torz és/vagy ijesztő asszony. Amibalens alak: hol hátráltatja, hol pedig segíti azokat, akikkel útján találkozik, vagy akik felkeresik.[4]

–          a „török” valószínűleg Baba egzotikumára utal

Sellem:

–          sell’em – sell them(angol) = ‘add el őket’

–          shillem (héber) = ‘kárpótlás’; illetve: shalmon (héber) = ‘díj’, ‘kenőpénz’

 

 

Az a bizonyos chicagói kiállítás

Stravinsky 1947-ben látta Hogarth képsorozatait a Chicagói Művészeti Intézetben – többek közt az A Rake’s Progress-t is. A zeneszerző már Amerikába költözése óta tervezte, hogy operát írjon, és Chicagóban végre rátalált a témára.

 

Ha bizonyíték kell arra, hogy a szex-ital-rock’n’roll típusú életvitel nem XX. századi találmány, elég csak egy pillantást vetnünk William Hogarth (1697-1764) képeire. Az angol festő tükröt kívánt tartani a feslett Britanniának: festményei és nyomatai a XVIII. századi London bűneit mint afféle képes színházi játék ábrázolja, ami a korban teljességgel újszerű volt. Az első e témában készült képsorozata az A Harlot’s Progress (Egy szajha újta, 1730) volt, amely hihetetlen népszerűségre tett szert. Ezt követte az A Rake’s Progress (Egy kéjenc útja, 1733) c. sorozat.

A nyolc festmény Tom Rakewell történetét meséli el; a szereplő vezetékneve (rake) az angolban egy régies kifejezés az erkölcstelen, léha életet élő tehetős férfire. Tom neve tehát szándékosan általánosított: szinte bárkivel behelyettesíthető lehetett volna a XVIII. századi Britanniában.

A sorozat főként az eredeti Hogarth-festmények alapján készült nyomatok révén ismert, melyeket a festő maga készített 1735-től. Az eredetik a londoni Sir John Soane’s Múzeumban találhatók.

1. Az örökös

Tom Rakewell nagy vagyont örököl fukar apja halálát követően. A férfit apja házában látjuk: egy szolgálólányt, Sarah Youngot akarja kifizetni, akit korábban elcsábított, s akinek házasságot ígért.

2. A fogadás

A második jelenetben Tomot látjuk új palotájában, ahol reggel fogadást tart divatos

úr módjára.

3. Az orgia

Tom hajnalban részegen élvezi a londoni Covent Garden Rose Tavernjében a szajhák figyelmét.

4. A letartóztatás

Tom elprédálta vagyonát, és éppenhogy elkerüli, hogy letartóztassák, miközben a St. James Palace-be igyekszik egy mulatságra. Tom megmentője nem más, mint Sarah Young, aki mostanra kalaposnő lett, és Tom óvadékát csekély fizetéséből fizeti ki.

5. Az esküvő

Bár Tom elszegényedett, nem képes lemondani a fényűző életről, ezért úgy dönt, hogy elvesz egy gazdag öregasszonyt. A kézfogón egyértelműen jobban érdekli a csinos, fiatal cseléd, mint félszemű menyasszonya. A háttérben Sarah Youngot látjuk anyjával, akiknek útjukat állják a templom kapujában.

6. A játékbarlang

Tomot látjuk, ezúttal paróka nélkül, amint átkozza a sorsot: másodszorra is eljátszotta a vagyonát.

7. A börtön

Tom immár a híres londoni adósok börtönének, a Fleetnek lakója. Felesége szidja, amiért elherdálta vagyonát. Sarah Young, aki gyermekét is elhozza a látogatásra, elájul a szörnyű látványtól.

8. A tébolyda

Az utolsó képen Tom a Bethlam Kórházban, más nevén: Bedlamben van – megőrült. Akár az igazi Bedlam, Hogarth tébolydája is nyitva áll a közönség számára. Két divatos hölgy nézegeti szegény szenvedő bolondokat, akárha a városban gyönyörködnének. Az örökkön hűséges Sarah Young sírva üldögél Tom mellett. 

Zöldy Z Gergely látványtervező:

 

„Sok gondolatot elmorzsoltunk a rendezővel, mire megtaláltuk a történet megfelelő képiségét. A kihívás az volt, hogy a darab didaktikusságát ne fokozzuk, hiszen tanmese mivolta anélkül is domináns, hogy illusztrálnánk. Olyan közeget kerestünk, amiben Tom kálváriája a megírt módon történhet meg, mégis úgy általánosít, hogy napjainkat idézi. Olyan vizuális evidenciákból építkeztünk, amik hétköznapi kötődéseink révén közel hozzák ezt a „bármelyikünk” történetét. Úgy gondolom, hogy egy örök kérdéseket boncolgató történet úgy lehet eleven a színpadon, ha közel hozzuk a mához.

Ezen kívül még egy szempontunk volt: a történet rendre filozófiai mélységű kérdésekbe botlik, amik az egyes stációk konfliktusaiban bújnak meg. Ezek a cselekményhez hasonlóan „az élet nagy dolgait” igyekeznek felölelni, viszont nem rajzolódnak ki világosan. A színpadkép szándékaink szerint segít majd ebben. A díszlet központi eleme egy hatalmas katalógus, ami a benne és körülötte megjelenő helyszíneket képes abban az értelmezési tartományban definiálni, amit a történet elsődleges rétegei alatt sejthető filozófiai aspektusok megkívánnak. Tele lesz izgatott párokkal, éljenző emberekkel, a szakállas nő kincsével, élőkkel és halottakkal – mindannyiunkkal.”

Referenciák meséje

 

„Mese W. H. Audentől és Chester Kallmantól” – olvasható a kottában. És valóban: a mű tanmese, mely a világirodalom, és az orosz és angol folklór jól ismert toposzait ötvözi. A kéjenc útja irodalmi és zenei utalások gyűjteménye, egy XVIII. századi parabola és egy modern pszichológiai dráma ötvözete.

A cselekmény tavasszal kezdődik és végződik: mint megannyi mesében, egy „mágikus” évbe telik, míg Tom a „Paradicsomból” Bedlambe jut.

Az első jelenet az Ótestmentum-beli kiűzetés egy változata: Tom úgy hagyja el a boldogság kertjét, mint Ádám, kit az Ördög kísértett meg – azzal a különbséggel, hogy esetünkben Tom saját döntéséből hagyja el a kertet.

A XV. századi Akárki c. moralitásjáték hatása is felismerhető az operában. Tom teljesen átlagos ember: magát az emberiséget testesíti meg vágyainkkal, bűneinkkel és esendőségünkkel. További „moralitásjátékok”, amik A kéjenc útja kapcsán azonnal eszünkbe jutnak: Marlowe Doktor Faustusa és Goethe Faustja, természetesen. Hogarth-ra e történetek még nem hatottak (főleg, hogy még csak Marlowe darabja létezett az angol festő korában), W. H. Audenre azonban annál inkább: ő emelte be Nick Shadow mefisztofelészi alakját és a fausti szerződést a cselekménybe. (Stravinsky azonban már merített korábban a Faust-témából az 1918-as Egy katona története c. művéhez.)

Tom éretlen, olykor gyermeteg alakja „meseien” jelenik meg: három (plusz egy) kívánsága van („Bár lenne pénzem!”, „Bár boldog lennék!”, „Bár igaz lenne!”, és „Nem kívánok semmi mást!”). Liba mama bordélyában a kurvák és huligánok egy gyermekdalt, a Lanterloo-t éneklik Tomnak és a madámnak. Utóbbi inkább anyafigura, mint csábító nőstény. (A köztudatban Liba mama alakja francia és angol mondókákhoz kapcsolódik.)

Az opera több pontján énekelnek altatót Tomnak az egyes szereplők. Egyikük Baba, Tom felesége. Ő testesíti meg a cirkuszi szörnyszülöttet (a szenzációt, aki egyszerre vonzza és taszítja az embereket), illetve az orosz banya, Baba Jaga egy változatát, aki egyszerre rendelkezik férfi és női jegyekkel. Egy olyan szörnyet feleségül venni, mint Baba, egy gazdag, léha ember mindenhatóságát jelképezi. Tom számára ez a házasság „a szabadság jelképe”: kitörés a társadalmi konvenciókból.

Shadow is énekel egy altatót, mielőtt gazdáját a kenyérszaporítás-ügyletbe csalogatja. (Egy újabb bibliai utalás. Tom azt reméli, az éhezők jóllakatásával megmentheti az emberiséget és saját lelkét is. De ahelyett, hogy egy új „Jézussá” válna, tönkremegy és semmije sem marad.)

Shadow testesíti meg az „Ördögöt”, a mephisztophelesi Gonoszt, aki romlásba dönti gazdáját és szerződésük értelmében Tom lelkét követeli. A szerzőkre nagymértékben hatott Sigmund Freud „én, ösztön-én, felettes-én”-teóriája, s még inkább Carl Jung árnyék-elmélete, amelyek teljesen új megvilágításba helyezték az emberi psziché értelmezését.

„Az árnyék olyan erkölcsi probléma, amely a teljes én-személyiséget próbára teszi, hisz senki sem ismerheti meg az árnyékot morális erőfeszítés nélkül. Hogy megismerjük azt, meg kell ismerkednünk a személyiség sötét aspektusaival mint létező és valódi dolgokkal. Ez a folyamat alapvető feltétele bárminemű önismeretnek.” (In: Jung, Carl. Aion. 1951.)

„Sajnos kétségtelen, hogy az ember összességében kevésbé jó, mint amilyennek képzeli magát, vagy amilyen lenni szeretne. Mindenki árnyékot hurcol, amely minél kevésbé testesül meg az egyén tudatos életében, annál feketébb és vastagabb. Ha egy rossz tulajdonság ismert, mindig van lehetőség javítani rajta. Továbbá, állandóan kapcsolatba kerül más minőségekkel, tehát folyamatosan módosulhat. De ha elnyomják és elszigetelődik a tudattól, sosem korrigálható.” (In: Jung, Carl. Pszichológia és vallás. 1938)

Az utolsó altató Anne búcsúdala Bedlamben, amelytől elcsendesül minden őrült. Ha Anne alakját meg szeretnénk fejteni, elég, ha a vezetéknevére gondolunk. Ő személyesíti meg a tiszta, önzetlen, igaz szerelmet; bármi történjék, ő szereti és segíti „másik felét”. Alakja Hogarth Sarah Young-jából ered, de elkerülhetetlen, hogy összehasonlítsuk Stravsinky két feleségével is: a mindig hűséges, jámbor, elnéző Katyerinával, és igaz szerelmével, múzsájával és legjobb barátjával, Vera de Bosset-vel.

A zenében is megannyi utalást fedezhetünk fel. Neoklasszicista stílusa többek közt Monteverdit, Bachot és Mozartot idézi. Egyesek hasonlóságot vélhetnek felfedezni A kéjenc útja és Monteverdi Orfeójának nyitánya között: mindkét opera rézfúvósok fanfárjával kezdődik. Tudjuk, hogy Stravinsky és Auden együtt vettek részt a Così fan tutte egyik előadásán, amely nagy hatással volt rájuk. S van egy másik Mozart-opera, amely szorosan kapcsolódik A kéjenc útjához: a Don Giovanni. A kéjenc temető-képe nagyon hasonlít ahhoz a jelenethez, melyben Don Giovanni szembeszáll a Kormányzó szobrával, s a két opera epilógusa is rendkívül hasonló. A mese végén a függöny elé lép az öt főszereplő.

 [1] William Shakespeare Lear király c. drámájában Gloucester fia, Edgar bedlami koldusnak adja ki magát, hogy így észrevételenül Angliában maradhasson száműzetése után.

[2] Sajnos nincs rá jó szó a magyarban; emiatt is létezik több címváltozata magyarul az operának: az első budapesti bemutatón A léhaság útja címen ment a darab 1980-tól. Valójában sem a „kéjenc”, sem a „léha” nem adják át azt a tartalmat, amit az eredeti angol szó kifejez.

[3] Az angol eredeti kétértelmű: „gúnárnak” is, és „ostoba embernek” is lehet érteni.

[4] A „Baba Jaga” nevét viseli Muszorgszkij Egy kiállítás képei (1874) c. művének utolsó előtti tétele. A zongoraciklus témájához, csakúgy, mint A kéjenc útjához, egy kiállítás adta az ihletet.