Az új kenyér ünnepén- félmillió gyermek éhezik

A magyar államiság Szent Istvánnal kezdődött. Míg a magyar államiság szimbóluma, a Szent Korona az Országgyűlés épületében kapott helyet, addig a Kossuth téren, az ország főterén egy álságos rekonstrukciót hajtott végre a jelenlegi hatalom, Szent István, IV. Béla, Széchenyi és József Attila nélkül.

Ennek a szép régi-új térnek a megítélése nem csupán ízlésbeli kérdés, sokkal inkább politikai állásfoglalás: ez ma díszlete annak a politikának, amelyet a jelenlegi államhatalom képvisel. Ez nem a valódi, teljes magyar történelem az Országház gyönyörű épületénél, ez egy gondosan megválasztott politikai panoptikum világos üzenettel. Abban az államban, amelyet ezzel a térrel is meg kívánnak idézni, nem volt helye József Attilának, nem volt helye Adynak, nem volt helye Radnótinak, és nem volt helye a századelő nyomorgó tömegeinek sem. Ez nem az az örökség, amit ápolnunk kell. A történelem nem csupán emlékezés, de tanítás is. József Attilát elvitték az ország főteréről, mint mondják, egy hozzá jobban illő helyre. Valójában ez keserű szimbóluma annak, ahogy az elesett, esélyért küzdő magyarokkal, egy jobb sorsra érdemes európai nemzettel bánnak: a perifériára szorítanak, miközben giccsel, díszlettel, pompával próbálják eltakarni a valóságot.

Ma olyan államban élünk, amely nem demokratikus, polgárait alattvalónak tekinti. Kisajátítja a hatalmat. Ez az állam megvonja polgáraitól az európai, modern, nyugatias, élhető élet lehetőségét.

Ennek az államnak az önkény, az államkapitalizmus, a rendiség a sajátja. Működési elve: a háború. Címere: a stadion.

Mindenre persze nem jut ebben az államban: félmillió gyermek éhezik, a magyar családok 47 százaléka volt olyan helyzetben tavaly, hogy már a szükséges élelmiszert sem tudták megvenni. A kórházak majd százmilliárdos forráshiánnyal küzdenek, sok száz szakorvos, még több egészségügyi szakember hiányzik a rendszerből.

Milliók gondolják ma József Attilával:
“Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.”

Milyen államot látunk ma?
Díszleteiben, reprezentációiban avítt, hamis, sokszor gyalázatosan történelemtorzító értékdiktatúrát megjelenítőt.

Mentalitásában: a harcot, az agressziót választót, a béke, a megértés helyett.
Államfelfogásában: a totális hatalomkoncentrációt igénylő, jogállamot lebontó, a fékek és ellensúlyok rendszere helyett a vezérelvet választót.
Politikájában: A jogbiztonságot felszámolót, a létbiztonság maradékát is szétzilálót. A demokratikus kultúrától idegenkedő, az európai értékektől távoli állam épül.

Olyan állam, amely feléli gyerekeink jövőjét, tönkreteszi jelenét.
Olyan állam, amely a megfélemlítésben és nem a párbeszédben hisz.
Olyan állam, amelyből mind többen mennek el, s, akik itt maradnak, azok közül mind többen esnek apátiába és/vagy kilátástalan egzisztenciális helyzetbe.

Az államalapító királyra emlékezve 2014-ben olyan államot látunk, amely polgárait korlátozza szabadságjogaiban, a hatalmi önkény és dac mindennapos, politikájával megakadályozza, hogy csodálatos országunk képességeit kifutva a régió sikeres országa legyen. Olyan államot, amely lemond több millió polgáráról, s nemhogy esélyeit nem igyekszik javítani, de egyenesen ellenségnek tekinti őket.

Ez az állam polgárait nem szolgálja, mivel a regnáló hatalom az állam erőforrásait a maga javára fordítja közvetve vagy közvetetten.
Politikus nem mondhatja a költővel – bár jó lenne hinni – , hogy a “tudatos jövőbe lát”, de azt igen, hogy “túllépek e mai kocsmán” – s kísérletet teszek arra, hogy igen röviden elmondjam, milyen államban hiszünk mi.

Olyan államban, amely polgáraitól kap felhatalmazást, polgáraiért működik és szolgál.
Olyan államban, amelynek működése átlátható, a demokratikus működést pedig fékekkel, egyensúlyokkal őrzi és óvja.
Olyan államban, amely hisz abban, hogy minden polgárát megilleti a jogbiztonság.
Olyan államban, amely hisz abban, hogy minden polgárát megilleti a létbiztonság.
Ebből fakadóan olyan államban, amely az egyenlőség eszméjéből kiindulva mindent megtesz az esélykiegyenlítésért – ez határozza meg gazdaságpolitikáját is -, és méltóságot biztosít mindenkinek.
Olyan államban, amelyben az állam a polgáraiért van, s polgárai számára a demokrácia minden értéke – így egyebek mellett a jogegyenlőség és joguralom, a megkülönböztetés tilalma, a szabadság – mellett a szociális biztonságról is gondoskodik, és tudja: haza csak ott van, hol jog is van, s mindenkinek, aki hazamegy kell, hogy legyen kenyere és kiszámítható,biztató jövője.
Olyan államban, amelyben nem csak a belvárosi terek csillognak, de a város peremén is figyelem jut idősre, fiatalra egyaránt. S ez hatékony és korszerű idősgondozásban, gyermekvédelemben, magas színvonalú és mindenkinek elérhető oktatásban ölt testet.
Olyan államban, amely kihasználja a XXI. század fantasztikus lehetőségeit, hogy hazánk Európa nagyszerű közösségének tagjaként alkotója a modern, tudásalapú nyugatias világ építésében, kihasználva annak minden előnyét, nem pedig ostobán elfordul attól.
Olyan államban, amely büszke civiljeire és figyel a szavukra, nem pedig üldözi őket.
Olyan államban, amely nem a konfliktusokra, hanem a társadalmi békére épül.

Szent István nyugat felé fordult. Ez a nyugati orientáció rengeteget adott az országnak, ott van a szövetében, kultúrájában, hiába kívánja megtagadni a mai kormányfő.

Mi, olyan magyar államot szeretnénk, amely az imént elmondottak tükrében teremt minden polgárának élhető, boldog országot. Az állam polgáraival Új Társadalmi Szerződést kívánunk kötni arra, hogy közösen megvalósítsuk ezt. Mindehhez tömegek kellenek, a választók tömegei, akikkel e Társadalmi Szerződésben arra kötelezzük el magunkat, hogy megteremtjük ezt a Magyarországot.

Ez az állam – szemben a maival – méltó lenne a Szent István-i és József Attila-i örökséghez. Azért küzdünk, hogy meglegyen a felhatalmazásunk a társadalomtól arra, hogy közösen ilyen magyar államot, ilyen Magyarországot építsünk fel.
Forrás:MSZP