Amdala.hu Amdala Magazin és Hírportál. Friss hírek, bulvár, sport, kultúra.
Mondhatni, sima versenyhétvégéje volt Kondella Péternek. A Maricsek Racing Team pilótájának a IV. Peugeot PM Vác Rally előtt nagyon izgatott napjai voltak, hiszen az évadzárón biztosította volna be bajnoki címét, valamint felesége is a napokban hozta volna világra gyermeküket. A kis trónörökös megvárta édesapját a születéssel, így Péternek csak a versenyzésre kellett koncentrálnia. Az eredmény önmagáért beszél: Szilassy Arnold navigálásával és a Honda Civic Type R szolgálatával a váci futamon aranyérmes lett. Ezzel pedig 2013-ban megvédhette bajnoki címét az N/3 kategóriában és az N csoportban egyaránt.
Kondella Péter: Nagyon vártuk a váci évadzárót – egyrészt azért, mert bajnokként rajtolhattunk el a futamon, másrészt pedig azért, mert nyomás, kötelezettség és nehézség nélkül autózhattunk. Ez egyben volt pozitívum és negatívum is – hiszen a tét nélkül való menetelés nem mindig hozza ki az emberből a legjobb formáját.
Maga a verseny nem volt rossz, de nem hozta azt a színvonalat, mint tavaly, valamint kevesebbet adott, mint amennyit vártunk tőle. Biztos vagyok benne, hogy mindent megtettek a rendezők azért, hogy zökkenőmentesen menjen ez a versenyhétvége, bár már a csúszás az adminisztratív átvételnél megkezdődött. Szombaton a prológgal folytatódott a programunk, ám nem kedvezett se nekünk, se a Hondának a pálya nyomvonala. Megpróbáltunk viszonylag gyorsan végiggurulni rajta, és teljesíteni a kötelező köröket.
Igyekeztünk sok pihenéssel, könnyedebben felkészülni a vasárnapra. A csúszások azonban a versenynapon is folytatódtak. Eleve fél órás késéssel állhattunk ki a parc ferméből, majd minden gyors rajtjában 10-15 percet kellett állnunk, mire elindulhattunk. Az etapon viszont nagyon kevés időnk és helyünk volt arra, hogy melegítsük a gumikat, a fékeket, de ha sikerült is, a rajt idejére újra hidegek lettek. A ritmustalanság és a sok várakozás felborította a rendünket, s így nem tudtuk úgy megélni a kijelölt gyorsasági kilométereket, mint ahogy szerettük volna. Talán az idei legrosszabb teljesítményünket nyújtottuk Arnolddal, hiszen egész nap nem találtuk a menetelés megfelelő ritmusát. Az utolsó gyorsaságin már sötétben rajtunk el, azonban lámpasor nélkül, hiszen technikai okok miatt nem sikerült összeraknunk ezt a felszerelést. Nagyon rossz időt mentünk, de még így is egy stabil teljesítménnyel, magabiztosan tudtuk nyerni a kategóriánkat és a csoportunkat. A mindennapi szenvedések és a rengeteg munka végül meghozta gyümölcsét, hiszen átvehettük az elsőségért járó trófeákat.
Vegyes érzelmeim vannak az idei évvel kapcsolatban, hiszen rengeteg változás történt a csapatunk háza táján. Kezdődött azzal, hogy a tavalyi navigátorom – aki egyben a feleségem is – állapotos lett, s más segítő után kellett néznem. Az első két bajnoki fordulóra Bagdány István ült be mellém, mivel Arnold tervei szerint akkor még a rally2 mezőnyében állt volna rajthoz. A Salgó Ralitól kezdve viszont Arnold diktálta nekem az itinert, s igyekeztünk a kezdetkor összeszedett 4 pontos hátrányt ledolgozni, kiegyenlíteni majd pedig átvenni a vezetést. Nagy teher volt a vállunkon, hiszen ehhez minden maradék versenyt elsőként kellett hoznunk – ám ez sikerült, így nagyon büszke vagyok magunkra, a kocsira, és az időközben megújuló szervizcsapatra. Megcsináltuk azt, ami nehezebb egy bajnoki cím megszerzésénél – megvédtük a bajnoki címünket! Büszke és boldog vagyok, és ezúton köszönöm mindenkinek a segítségét, támogatását, akik hozzásegítettek életem egyik legnagyobb eredményéhez!
Szilassy Arnold: Mit is mondhatnék Vác után – hisz bajnokok vagyunk?! Ez volt a cél a bajnokság második fordulóját követően, amikor is átvettem a navigátor szerepét. Alapjában véve győztes típus vagyok, de őszintén, ki megy el egy versenyre (bajnokságba) úgy, hogy ennél rosszabb helyezést tűzne ki célul? Szerintem senki. Maximum a megvalósításba csúszhat némi hiba, ami velünk szerencsére nem fordult elő. Itt az ideje elgondolkodni a váltáson. Van az a pont, amikor már érzed, új ellenfelek kellenek ahhoz, hogy fejlődj – és nekünk nem is lehet más a célunk, mint fejlődni-fejlődni-fejlődni. Ismerjük az előnyeinket, de ugyanakkor a hátrányainkat is. Tudjuk, hogy min kell változtatnunk ahhoz, hogy akár egy teljesen új pályán vagy mezőnyben is a megfelelő tempóban küzdhessük le a versenykilométereket. Amint mindent a helyére tettünk, úgy az eredmények is jönni fognak. A kérdés csak az lesz, hogy hol képzeljük el a jövőt…
De kanyarodjunk még vissza kicsit a Vác Rallyra. Szeretjük az itteni pályákat, ezért is vártuk már a versenyhétvégét. Aztán, ahogy mentünk bele egyre jobban, úgy váltunk egyre indiszponáltabbá. Nagyon kizökkentett minket az a tény, hogy rengeteget kellett várni szinte mindenhol. Nem jó érzés úgy elrajtolni, hogy hideg a gumid, hideg a féked, fejben kicsit szétestél, de azért teljesíteni is kéne közben. Olvasom a sok hozzászólást a versennyel kapcsolatban, és ezek nem feltétlen pozitívak. Sajnos a nézőket sem lehetett ilyen formában kiszolgálni a bajnokság utolsó versenyén. Több kategóriában már le voltak osztva a lapok a bajnoki címet illetően, így alapból nem kellett rohanni. Emellé jött még a várakozási faktor, és így még annyira sem kapkodtak a versenyzőpárosok, mint azt tették volna, ha minden körülmény adott egy jó autókázáshoz. Nehéz elfogadtatni a nézőkkel azt a tényt, hogy egy-egy kapkodós gyorsaságin simán be lehet gyűjteni egy tetemesebb anyagi kárt, a versenyzők testi épségéről nem is beszélve, ezért inkább a biztonságra törekszel, ezáltal sínautókázássá válik az egész. Mi versenyzők tisztában vagyunk vele, hogy a közönség nem ezért jár ki a versenyekre, de nekik is látniuk kell, hogy mi van az esetlegesen gyengébben teljesítő mezőny hátterében. Összefoglalva pedig kijelenthetjük, hogy senki sem azt kapta, amiért a hétvégén kilátogatott a Vác Rallyra.
