A megállíthatatlan Mercedes megint megmutatta

Amber-Spanyol_F1-dobogoLewis Hamilton megtáltosodott. Az első rajtkockából rajtoló brit pilóta ugyanis idén zsinórban negyedszerre is elsőként ért célba, ezúttal a hétvégi Spanyol Forma-1-es Nagydíjon. Nagyon büszke és boldog lehet a brit pilóta, hiszen amellett, hogy pályafutása során először ért célba elsőként Barcelonában, átvette a vezetést az egyéni ponttáblán is. A második helyezett Nico Rosberg lett, így téve teljessé a Mercedes sikerét. A bronzérmes helyre Daniel Ricciardo állt fel, aki reméli ezúttal meg is tarthatja kitűnő helyezését és pontjait.

Nico fantasztikus munkát végzett ma, nagyon gyors volt. Küszködve tudtam csak őt magam mögött tartani, és nagyon hálás vagyok, hogy sikerült. Azt gondolom, hogy egy kis munka áll előttem a következő néhány hétben, hiszen tavaly Monacóban is szenvedtünk és ezen a futamon is. Meg kell találnom, hogy hol veszítem el az időt és ezt ki kell küszöbölnöm a következő versenyen.” – szögezte le magabiztosan a versenygyőztes brit.

Bahrein után ismét izgalmas csata szemtanúi lehettünk a két Mercedes-pilóta, Hamilton és Rosberg között. Utóbbi elmondása szerint egy körre lett volna még szüksége, hogy megelőzze csapattársát (aki szerint is gyorsabb volt Rosberg nála). Hamilton egyébként nem volt elégedett az autójával és saját teljesítményével sem. Folyton panaszkodott csapatának. Először a pilótafülke hőmérséklete zavarta, majd gumijának szemcsésedése okozott fejfájást neki és a csapattagoknak.

A Red Bull lépésről lépésre kezd felzárkózni, de messze még az út vége. Ricciardónak az ausztráliai kizárását követően ez az első idei dobogós helyezése, s közben Sebastian Vettel a 15. helyről rajtolva egy nagy bravúrral lett végül negyedik. Bár Ricciardo ezúttal is jobb helyezést ért el Vettelnél, a német pilóta megelőzi csapattársát az egyéni ponttáblán.

Valtteri Bottas nagyon szépen jött el a rajtoláskor, s végül az ötödik helyre hozta célba Williams-szét. A fiatal finn maga mögött tartotta a helyi hőst, Fernando Alonsót is, aki végül a hatodik helyen ért célba csapattársa, Kimi Raikkönen előtt. Alonso sokáig Raikkönen mögé beragadva autózott, s csak a futam vége fele előzte ki csapattársát, miközben a két csapattárs eltérő stratégia mentén versenyzett.

Az utolsó két pontszerző helyezés Romain Grosjeané és Sergio Perezé lett. Grosjean ezzel hozzásegítette csapatát, a Lotust, idei első pontjaihoz. Perezt Force Indiás csapattársa, Nico Hülkenberg követi a tizenegyedik helyen. Bár a Force India egy helyet lecsúszott a konstruktőri ponttáblán, pilótái teljesítménye még mindig kimagasló.

Spanyolország után két múlva egy ikonikus helyszín következik. Május végén ugyanis a luxus és csillogás hazájába, a szponzorok kedvenc helyszínére, Monacóba érkezik a Forma-1-es cirkusz. 2013-ban Nico Rosberg nyert Monacóban, kérdés, hogy ez sikerül-e újra a német pilótának, vagy Hamilton zsinórban ötödik győzelmét gyűjti be ezen a mindenki számára oly fontos helyszínen.

 Amber-Spanyol_F1-rajt

2014-es Spanyol Forma-1-es Nagydíj eredménye

1. Lewis Hamilton               Mercedes                              1:41:05.155

2. Nico Rosberg                  Mercedes                              + 0.6

3. Daniel Ricciardo             Red Bull                               + 49.0

4. Sebastian Vettel             Red Bull                               + 1:16.7

5. Valtteri Bottas                  Williams                                + 1:19.2

6. Fernando Alonso           Ferrari                                   + 1:27.7

7. Kimi Raikkönen              Ferrari                                   + 1 kör

8. Romain Grosjean           Lotus                                     + 1 kör

9. Sergio Perez                    Force India                           + 1 kör

10. Nico Hülkenberg          Force India                           + 1 kör

11. Jenson Button              McLaren                               + 1 kör

12. Kevin Magnussen        McLaren                               + 1 kör

13. Felipe Massa                 Williams                                + 1 kör

14. Danyiil Kvjat                  Toro Rosso                           + 1 kör

15. Pastor Maldonado        Lotus                                     + 1 kör

16. Esteban Gutierrez        Sauber                                  + 1 kör

17. Adrian Sutil                   Sauber                                  + 1 kör

18. Jules Bianchi                Marussia                               + 2 kör

19. Max Chilton                   Marussia                               + 2 kör

20. Marcus Ericsson           Caterham                             + 2 kör

21. Kamui Kobajasi            Caterham                             Nem ért célba

22. Jean-Eric Vergne         Toro Rosso                           Nem ért célba

A világbajnokság eredménye az 5. futam után

Egyéni:

1. Lewis Hamilton                           100 pont

2. Nico Rosberg                                97 pont

3. Fernando Alonso                         49 pont

4. Sebastian Vettel                           45 pont

5. Daniel Ricciardo                           39 pont

6. Nico Hülkenberg                          37 pont

7. Valtteri Bottas                                34 pont

8. Jenson Button                              23 pont

9. Kevin Magnussen                        20 pont

10. Sergio Perez                               20 pont

Konstruktőrök:

 

1. Mercedes                                     197 pont

2. Red Bull                                         84 pont

3. Ferrari                                             66 pont

4. Force India                                    57 pont

5. Williams                                         46 pont

6. McLaren                                         43 pont

7. Toro Rosso                                      8 pont

8. Lotus                                                 4 pont

(Amber PR)