Mégsem hiába sűrítette bele minden bölcsességét és élettapasztalatát az idős mester, Erkel Ferenc utolsó befejezett operájába, az István király című nagyszabású alkotásába: közel 130 évvel az ősbemutató után az eredeti dalmű hangzik el a most megjelent dupla CD-n. „Ez a ...
Tovább »Kelemen Krisztián: „A magyar zászló jó magasan fog lobogni Aragónban”
A téli felkészülési időszak során immár harmadik alkalommal látogat el a magyar H-Moto Team legénysége a spanyolországi Almeriába tesztelés céljából. Most szombaton és vasárnap az utolsó finomhangolásokat végzik el a csapat két BMW S1000RR versenygépén, amellyel idén Robert Muresan és ...
Tovább »Elhunyt Szabó Gyula
Szabó Gyulának páratlan tehetsége volt ahhoz, hogy úgy mondjon mesét, hogy a gyerekekben beinduljon a történet, hogy bevonja hallgatóját – mondta az MTI-nek Jankovics Marcell a hosszan tartó betegség után pénteken elhunyt színművészt méltatva. A rajzfilmrendező elmondta, hogy elég régóta ...
Tovább »Elhunyt Kovács Erzsi táncdalénekes
Életének 86. évében hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt vasárnap Kovács Erzsi táncdalénekes, előadóművész – tudatta a család az MTI-vel. Kovács Erzsi 1928. június 2-án született Budapesten. Első férje Boros László, a népszerű zongorista volt, házasságuk azonban hamar megromlott. Különböző ...
Tovább »