A közeljövőben megépítendő kísérleti csúcsberendezésekhez szükséges magas technológiai tudást adják át az Európai Nukleáris Kutató Szervezet, a CERN vezető szakemberei kiváló mérnök- és fizikushallgatóknak az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont és az Eötvös Loránd Tudományegyetem közös szervezésű nemzetközi iskolájában. Az International ...
Tovább »V4-csúcs – Az ukrajnai helyzetről tárgyaltak a kormányfők
Közös nyilatkozatot fogadtak el Budapesten a visegrádi országok miniszterelnökei az ukrajnai helyzettel foglalkozó rendkívüli találkozójukon, ami tartalmazza a négy ország javaslatait – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán késő este Budapesten, a visegrádi országok kormányfőinek közös sajtótájékoztatóján. A kormányfő ...
Tovább »Amerikai lapvélemények Obama elnök programbeszédéről
Barack Obama elnöknek az unió helyzetéről elmondott idei beszéde konfrontatív volt, amely azonban minden eddigi hasonló szónoklatnál kisebb jelentőségű célokat tűzött ki és egyúttal rávilágított a végrehajtó hatalom határaira is – írták kommentárjaikban a szerdai amerikai napilapok. A The New York Times ...
Tovább »Kormánypárti amnesztiatörvényt fogadott el a parlament
Kormánypárti képviselő által jegyzett amnesztiatörvényt fogadott el szerda éjjel az ukrán parlament. Jurij Mirosnyicsenko, a Régiók Pártjának képviselője nevével fémjelzett javaslatot vita nélkül és egészében fogadták el a képviselők, akik a többi benyújtott előterjesztésről – így az ellenzék indítványáról – ...
Tovább »