Mesterházy Attila pártelnök pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: pártja is azt mondja, “Európa igazodási pont, mert Magyarország előrejutását egy progresszív és feltörekvő közösségben tudjuk biztosítani”. Egyetértenek a munkahelyteremtés, jó iskolák és igazságos adórendszer hármasában, mert azt akarják, hogy minden ...
Tovább »A kormányváltás a legfontosabb
Nem az a legfontosabb, hogy ő legyen a miniszterelnök, hanem az, hogy ne Orbán Viktor legyen még négy évig – így magyarázta Bajnai Gordon pénteken, hogy pártja elfogadta, az MSZP nevezze meg a baloldali ellenzék közös kormányfőjelöltjét. A z ...
Tovább »Iraki hidegzuhany Amerikának
Váratlan hidegzuhanyként érte az amerikai politikai és katonai vezetést, hogy dzsihádista fegyveresek elfoglaltak két, korábban súlyos áldozatok árán “pacifikált” várost Irakban. A amerikai kormánynak ugyanakkor meg van kötve a keze: a három évvel ezelőtti csapatkivonást kínos lenne akár részlegesen is ...
Tovább »2013 a hazai turizmus trendfordító éve!
dr. Horváth Viktória a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára és Horváth Gergely a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese 2013 a hazai turizmus trendfordító évvel címmel megtartotta meg 2014 első közös sajtótájékoztatóját. Fotó: Dóka Attila, Juhász Melinda A sajtótájékoztatón bemutatásra kerültek ...
Tovább »