Magyarország nem teljesít jobban a 15 éves diákok tudását felmérő PISA vizsgálat tükrében. Szövegértésben jelentős a visszaesés a 2009-es, matematikában és természettudományokban pedig a 2009-esnél lényegesen gyöngébb 2000-es szinthez képest is. Még ezeknél is rosszabbak az eredmények a kreatív problémamegoldás ...
Tovább »Az európai életet nem a jobboldal fogja elhozni – Mesterházy Attila vasárnapi blogja
Tudom, hogy a demokratikus ellenzéki koalíció szavazói, aktivistái most csalódottak. Én is az vagyok. Mindannyian jobb választási eredményben bíztunk. Őszinte, mély, saját hibáinkat feltáró elemzésre van szükségünk. Ezzel foglalkoztunk a választmányi ülésen. Nem elégedhetünk meg ugyanis azzal, hogy a jobboldal ...
Tovább »Mesterházy újra indul az MSZP elnöki posztjáért
Alapvető változásokra van szükség az MSZP-ben – így foglalhatók össze a szocialista választmány szombati zárt ülésén elhangzottak Mesterházy Attila pártelnök és Botka László választmányi elnök beszámolója alapján. Az MSZP az önkormányzati választás után tart tisztújítást. A két politikus azután ...
Tovább »Nem lesz parlamenti képviselő Bajnai Gordon
Nem ül be az Országgyűlésbe Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője. A politikus ezt egy újságíróknak tartott háttérbeszélgetésen közölte szerdán. A volt miniszterelnök – aki második volt a baloldali összefogás közös listáján – átveszi mandátumát, majd lemond róla egy ...
Tovább »