A képviselők erről 298 igen szavazattal, egy nem ellenében és négy tartózkodás mellett döntöttek. Polt Péter legfőbb ügyész jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte a korábbi esztergomi polgármester mentelmi jogának felfüggesztését. Az esztergomi önkormányzat 2003-ban négy ...
Tovább »Együtt-PM: igazságtalan és munkahelyellenes az egykulcsos adó
Az Együtt-PM véleménye szerint az egykulcsos adó igazságtalan és munkahelyellenes, mert az adózók 80 százalékát az adórendszer vesztesévé tette és legalább 50 ezer munkahely megszűnéséhez járult hozzá – reagált a Fidesz szóvivőjének hétfői szavaira a választási szövetség. Hoppál Péter a ...
Tovább »Adótörvények
Varga Mihály az elmúlt időszak leggyakorlatiasabb adótörvényének nevezte a hétfői parlamenti zárószavazásra került normaszöveget, a benyújtott módosításokkal az adózók mindennapi problémáira kerestek megoldást. A nemzetgazdasági miniszter erről a Parlamentben, az adómódosításokról történő szavazással egyidejűleg tartott sajtótájékoztatón beszélt. Hangsúlyozta: arra törekedtek, ...
Tovább »Eltűnt gyerekek nyomában
A KSH legfrissebb adatai szerint 2013. szeptember végéig három százalékkal kevesebb gyermek született Magyarországon, mint 2012 azonos időszakában. 2013-ban így az első kilenc hónapból hatban csökkent a születésszám. Ez különösen azért szomorú, mert a Fidesz három éve meghirdette a „családbarát” ...
Tovább »