Politika

Semmelweis-napra

Ma az anyák megmentőjére emlékezünk, de az egészségügyben dolgozók mindegyikére gondolunk. Azokra, akik továbbviszik Semmelweis örökségét, és nap mint nap példát mutatnak lelkiismeretességből, kötelességtudásból és önzetlenségből. Abban, ahogyan az állam megbecsüli az egészségügyben dolgozókat, megmutatkozik, hogyan bánik a betegekkel, bajba ...

Tovább »

Meghalt Katona Tamás

Nyolcvanegy éves korában elhunyt Katona Tamás történész, politikus – közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának főigazgatója szombaton az MTI-vel.     Fodor Pál – a család meghatalmazása alapján – elmondta: Katona Tamás, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének nyugdíjas munkatársa, ...

Tovább »

Megemlékezett Horn Gyuláról az MSZP választmánya

Horn Gyula volt kormányfő és pártelnök emléke előtt tisztelgett az MSZP választmánya szombaton.     A múlt szerdán elhunyt politikusra először egy kisfilmmel emlékeztek, majd Mesterházy Attila méltatta érdemeit.     A pártelnök azt mondta, kevés magyar politikus tudta beírni a nevét az európai ...

Tovább »

Heisler András az Mazsihisz elnök

Heisler Andrást választotta elnökévé a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) a szervezet rendkívüli, zárt ajtók mögötti közgyűlésén csütörtökön Budapesten. Az 58 éves mérnök-közgazdász, aki 2003 és 2005 között már volt a Mazsihisz elnöke, a 107 szavazatból 59-et szerzett meg az ...

Tovább »