Dr. Alban megint nálunk énekel

1996 nyarán még azt hittük, kispályás újságírók, hogy az Esti Hírlap soha nem szűnik meg, jobbnál jobb ötletekkel, sztárinterjúkkal bombáztuk a lapvezetést. Így került sor arra is, hogy a koncertje utáni napon felrohantam Dr. Albanhoz a Hilton Szállóba, hogy egy kicsit jobban megismerhessük a diszkók fekete királyát. Legnagyobb meglepetésünkre – Hortolányi Anikó, kedves, fiatal kolléganőm készítette a szálloda legelőkelőbb lakosztályában a fotókat – nem győztünk nevetni, annyi humor, kedvesség, közvetlenség áradt a világ számos országának slágerlistáját vezető afrikai fiatalemberből. Még a hajamat is feltűztem egy közös felvétel erejéig, amin nagyon jót mulatott.

Kinek a bóbitája szebb? — avagy a cikk szerzőjének sikerült egy kellemes meglepetéssel szolgálnia Dr. Albannak Fotó: Hortolányi Anikó

Azóta több mint huszonhat év telt el. Az Esti átadta nemes lelkét teremtőjének, én kellemes nyugdíjas napjaimat élem, Dr. Alban viszont újra Magyarországon lép fel, mint a legnagyobb fedett arénánkban, az MVM Dome-ban január 14-én megrendezett szuperkoncert legjobban várt énekese.

Abból a régi interjúból azonban tényleg megtudhatunk sok mindent a féltve őrzött világsztárról…

Szerencsére Afrikában születtem Fotó: Hortolányi Anikó

A Hilton Szálló éli rendes vasárnap délelőtti életét. Dr. Alban feltűnésekor azonban mintha egy láthatatlan kéz lassított felvételre kapcsolt volna a hallban. Van, aki csak meg akar bizonyosodni róla, hogy valóban a televízió legkülönbözőbb csatornáinak állandó vendégét látja. Mások kicsit közelebb húzódnak, mintha erőt szeretnének meríteni egy világsztár aurájából. Néhányan megállnak és mosolyognak: „Micsoda figura ez az Alban doki!”. De kit is rejt valójában ez a kedvesen mulatságos fazon, háta mögött az egy pillanatra sem lazító testőreivel?

— Hogyan szólítsam, doktor úrnak vagy művész úrnak?
— Ahogyan gondolja, hisz’ végül is valahol mindkettő igaz.
— „Kémeim” jelentették, hogy kicsit feszülten érkezett pénteken este Stockholmból Budapestre. Volt ennek valami olyan oka, amit akár az orrunkra is köthet?
— Kizárólag olyan oka volt! A repülőút, a szálloda tuti, csak a szombat reggeli felkeléstől tartottam rettenetesen. Nem szoktam délután koncertezni. Nekem kell egy egész nap ahhoz, hogy „formába lendüljek”.
— A Budapest Sportcsarnok tízezres közönsége a tanúm rá, hogy egyáltalán nem volt gond ezzel a délutáni show-val. Mit szól hozzá, hogy ilyen nagy sikert aratott a tanévzáró bulijukra érkező gyerekek között?
— Megmondom őszintén, olyan túlságosan azért nem lepődtem meg. Harmadszor járok Budapesten, és nagyon szép emlékeim vannak a tv-show-ról, amit készítettek velem, vagy a két évvel ezelőtti koncertemről, ami szintén a Budapest Sportcsarnokban volt, szép ház előtt ebben a hatalmas arénában. Csak azt sajnálom, hogy a magyar nebulók nem tudnak angolul, pedig kellemes lett volna ilyen módon is kommunikálni velük. A tapssal és a közös énekléssel viszont nem volt baj. Éreztem a gyerekek szeretetét.
— Kisdiákként volt-e hasonló élménye, találkozott-e olyan nagy sztárral, akinek a produkciója és a személyisége hatott a zenéjére?
— Emlékszem hasonló évzáró bulikra, bár nem ekkora közönség előtt, mint ezen a Xénia-láz koncerten a Budapest Sportcsarnokban. De a tanév befejezése a legtöbb iskolában együtt jár valamilyen „felhajtással”. Nálunk például a legjobb tanulók találkozhattak az államelnökkel és jutalomutazásra mehettek. Ami a zenét illeti, leginkább a soult és a funkyt szerettem. James Brownt feltétlenül meg kell említenem, ha a „zenei gyökereim” kerülnek szóba.

— Sejtette, hogy Dr. Alban egyszer milliók kedvence lesz?
— Egy fenét! Senki nem állt mögöttem: egyetlen művész sem található a felmenőim között. Én viszont olyan őrült zeneélvező lettem, hogy felcsaptam DJ-nek.
— Nem fogorvosnak?

— De, családi hagyományok alapján, ám saját elhatározásból fogorvos lettem. Napközben fogakat fúrtam, este DJ-ként nyomultam két éven keresztül.
— Legjobb út a világhírnév felé.
— Találkoztam egy producerrel, aki látott bennem fantáziát.
— Érdekes és izgalmas, ahogyan az afrikai ritmusok, dallamok összegabalyodnak a tinik által ma kedvelt zenével a számaiban. Ez a különleges ötvözet a producer vagy az ön ötlete volt?

— Ezt nem kellett kitalálni, mert ez a véremben van. Ha bármilyen zenei stílust választottunk volna, önmagamat akkor sem tudtam volna kihagyni belőle. Huszonhárom éves koromig Afrikában éltem.
— Így, utólag azt lehet mondani, hogy szerencsére. Hiszen Svédországban egy afrikai, mondhatni csodabogár.
— Azért attól kezdve, hogy Svédországba költöztem, komoly munkával is meg kellett támogatnom ezt a „szerencsét”. Egyébként az afrikai emberek szabadabbak és összetartóbbak, s ez nagyon kellemes dolog. Európában, úgy tapasztalom, a legtöbben magányosak, s a pénz elválasztja őket.
— Mégis ezt a világot választotta…
— Mert ez egy jól működő világ, már ami a technikai színvonalát illeti. De ez ma már alapvető feltétele a létezésnek. . .
— Milyen ember Dr. Alban Dr. Alban szerint?
— A lelke mélyén jószívű és segítőkész. Az egyenlőtlenségeket igyekszik kiegyenlíteni. Amikor orvos voltam, próbáltam azokon segíteni, akiknek nem volt tömve a pénztárcájuk. Zenélni sem azért kezdtem, hogy én majd halálra keresem magam ezzel. Nekem ezt csinálnom kell. Persze boldog vagyok, hogy édesanyámnak tudok segíteni, sőt a lemezeim árából jótékonysági célokra is futja.
— Felesége, gyereke nincs?
— Nincs. A zene mellé még szorosan sem fér be a magánélet.

— Rengeteget utazik, egyik koncertje követi a másikat. Mikor és hogyan készülnek az új számai?
— Jó szervezéssel és egy kis pénzzel minden megoldható. A pihenés is és a lelki feltöltődés is. Nincs családom, de rendben vannak az emberi kapcsolataim. Két-három állandó segítőtársammal találjuk ki az új felvételeinket. Legújabb albumunkkal most mutatkozunk be Ázsiában, s utána egy nyugat-európai turné következik. Soha nem tagadtam meg a származásomat, de most úgy éreztem, eljött az ideje, hogy a szülőhazámnak ajánljam a lemezemet. Már akkor kellemes bizsergést érzek, amikor a címére gondolok: Afrikában születtem. Ahogy ön mondta: szerencsére!

Horváth Gábor Miklós