Nemcsak a turisták egyik kedvenc helye az 1400-as években épített Gyulai vár. Udvarán ma koncertek és rendezvények kapnak helyet, bejáratánál hófehér csipkés ruhában pózolnak menyasszonyok, így kívánják az örökkévalóságnak megőrizni a pillanatot, amelyre évekig készülnek.
A lélegzetelállító kilátással bíró középkori téglavár, csak egy része a korábbi hatalmas várnak, amely Közép-Kelet Európa egyetlen épen maradt, síkvidéki, gótikus téglavára. Maróti János macsói bán 1403 után kezdte építeni, ami a vizes talaj miatt nem kis szakmai tudást igényelt. Úgy tudjuk az ásatásoknak és a késöbbi feljegyzéseknek köszönhetően a talajszinttől mintegy öt méter mélyen kihegyezett tölgyfa cölöpöket vertek le, majd ezekre helyezték a a terméskő falakat két méter magasságig. Az építkezés nehézkesen folyt, az állandó harcoknak köszönhetően, így a Gyulai Várat vélhetően Maróti László, a macsói bán fia fejezte be.
A fennmaradt, felújított várrészlet óriási bástyával, széles várfallal, szűk ajtókkal és ablakokkal mindenképpen gondolatébresztő hatással bír. A továbbgondolásban a vár belsejében található kortörténeti kiállítás segít, dokumentumfilmek, rajzok, tanulmányok válaszolnak a bennünk felmerülő kérdésekre.
- .
- A szűk nyílászárókkal szemben óriási a beltéri magasság
- .
- .
- .
- .
- A szűk nyílászárók arra engednek következtetni, hogy alacsonyabbak, kisebb termetűek voltak az emberek. De akkor miért látjuk hatalmasnak és erősnek a harcosokat a filmeken?
- .
- .
- Akkor még nem golyóálló mellények voltak…
- .
- .
- .
- .
- .
- .
- .
- .
- .
- Pazar környezet
- Korábban a Hungest Hotel Erkel szálloda dupla erkélyéről néztük a várat, most a várból nézzük meg a szállodát.
- A vár oldalában esküvői fotózásra készülnek
- Szédületes idefentről
- Így néz ki a vár udvara. Esténként koncertek, színházi előadások színhelye
- Jól látható a vastag várfal, az ablak valószínűleg azért ilyen szűk, hogy támadáskor minél kisebb felületet biztosítson az ellenségnek
- Lélegzetelállító kilátás, szinte a teljes várost belátni, akár szabad szemmel is
- Szűk csigalépcső vezet a tetőre, egy markánsabb turistának gondot okoz itt a közlekedés.
- .
- Lőpor
- Ágyúgolyók
- .
- Maróti János macsói bán 1403 után kezdte el a vár építését.
- Tóth Béla szobrászművész 1974-ben készítette a végvári vitézek tiszteletére a vár előtt álló lovas szobrot.
- Az elmúlt években állagmegóvás céljából megerősítésre kerültek a várfalak, új tetőt kapott a bástya
- Csónakázó tó a vár mellett, nyáron romantikus csónakázásra ad alkalmat, télen korcsolyázni lehet ugyanitt.
- Kilátás a Hungest Hotel Erkel szálloda negyedik emeletéről
- Kilátás a Hungest Hotel Erkel szálloda kilencedik emeletéről.