Határok helyett, határtalan szeretettel

Böjte Csaba a szövetségkötés napja alkalmából különleges felhívást tett közzé: társakat, szövetségeseket keres, akik képesek, készek megújítani az ezer évvel ezelőtti vérszerződést, hogy egységben, Teremtőnk szeretetében, közös otthonunkat Isten Országává, Tündérkertté tegyük! Imádkozni hív mindannyiunkat, hogy a köztünk feszülő határok eltűnjenek örökre!

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója Isten áldását kéri az emberekre, bárhol is tartózkodnak. Mint mondta, a mi Urunknak a tér és az idő nem gond, az ő Szent Szívében együtt vagyunk, egyek vagyunk.

– Az Egység utáni vágy lobog az én szívemben is, különösen most, hogy szülőföldünknek a 100 évvel ezelőtti szétdarabolásának évfordulója közeleg. Gyerekeinknek, nektek és a Kárpát-medencében élő minden jóhiszemű magyar, román, szlovák, ukrán, szerb, horvát, szlovén, osztrák, szász, sváb, zsidó, cigány, örmény embernek üzenem szeretettel, bizalommal! Mint minden évben az idén is megújítjuk Istennel és Testvéreinkkel kötött szövetségünket. Összetartozunk, és nem csak mennyei Atyánk szívében akarunk egyek lenni, hanem a valóságban is mint jó testvérek egy családként szeretnénk élni – kezdte Csaba Testvér.

– A Kárpát-medencében több mint ezer évvel ezelőtt megszületett egy csodálatos álom, melyet az itt élő emberek magukénak éreztek. Őseink mertek vérszerződést kötni az itt élő törzsekkel, nemzetekkel, népekkel. “Fogjunk össze – mondták – és együtt, közösen tegyük tündérkertté ezt a földet! Legyen e táj otthon, szülőföld, a boldog béke szigete nekünk, gyermekeinknek, unokáinknak! Fogjuk meg egymás kezét, bízzunk egymásban, meg tudjuk csinálni, mert ez a Teremtő Istenünk akarata!” Ez a csodálatos álom, melyet mertek megfogalmazni és kimondani, mint abroncs a hordó dongáit, összefogta e térségben élő embereket, s a számtalan különbözőség ellenére egy nagy családdá formált bennünket Szent István koronája alatt. Sajnos ez az álom omlott össze, foszlott szét száz évvel ezelőtt. Akkor nagyon sokan úgy érezték, hogy külön-külön jobb lesz. Idegen érdekek szolgái uszítottak, és mi vakon, balgán elkezdtünk civakodni, ujjal mutogatni, egymásnak hátat fordítani és akarva, nem akarva, így a testvér a testvéren mély sebeket ejtett!

A ferences rendi szerzetes sajnálattal érzékeli, hogy a válás, a darabokra hullás összetört, meggyengített, és boldogabbá nem tett bennünket.

– E keserűséget érezve, gyermekeink szomorú szívvel, vállukon a vándortarisznyával útra kelnek, sokan még hátra sem néznek, mennek szolgálni más, békésebb országokba. Idegen erők vásárolják meg földjeinket, erdőinket, düledező, őseinktől ránk maradt épületeinket, s mi egymást szapulva menthetetlenül kiégünk, eladósodunk. Erdély földjén annyi gond van, ha egy újabb vérszerződéssel összefognánk, és váll a váll mellett közösen dolgoznánk, akkor is bajos lenne e sodródó térséget újból felvirágoztatni, a kritikus fiataljaink számára szülőföldünket vonzó hazává tenni. Gyermekeink itt az otthonainkban szüleik szétválását nem ünneplik, nem harangoznak, verset sem mondanak, csak mindenek ellenére konokon kérik az Istent, hogy merjenek már a buta felnőttek egy asztalhoz ülni, egymás szemébe nézve a közös gondjaikat megbeszélni, és jókedvűen nagyokat nevetni.

Ezt teszem én is, – nem mérlegelem, hogy van rá esély vagy nincs – egyszerűen térdre borulok, és imádkozom azért, hogy végre megértsük, hogy nem mi vagyunk egymásnak ellenségei. Imádkozom a kiengesztelődésért, az őszinte párbeszédből fakadó áldott békéért, az összefogásért. Imádkozom, mert nem azért neveljük fel a gyermekeinket, hogy idegen országok napszámosaiként tengessék életüket, s üresen hátrahagyott otthonaink ajtaját csapkodja a szél, hanem azért, hogy együtt e szép földön boldogok legyünk! Eltelt egy keserves évszázad, és én társakat keresek, Istennek hála, ez a csodálatos álom nagyon sokunkban még mindig bennünk él, izzik a parázs a hamu alatt. Gyertek, fogjunk össze, ne ünnepeljünk, és gyászolva ne is harangozzunk, hanem csendesen, bizakodva imádkozzunk! Szeretettel kérjük Istenünket, adja meg, hogy együtt láthassuk drága szülőföldünket virágba borulni, gyarapodni, a felcseperedő fiatalokat maguk számára mosolyogva otthont építeni, kacagó, életerős gyermekeket vállalva szép családjaikban! Imádkozzunk, és beszélgessünk el egymással egy jó pohár bor mellett bölcsen, előre nézve, hisz mindannyian ugyanazt szeretnénk, ugyanazokra az egyszerű dolgokra vágyunk: szeretnénk a szemünk előtt felnövekvő unokákkal játszani, nagyokat kirándulni, őseink imádságos dalait bizalommal, teli torokkal, jó testvérekként énekelni!

További információ: https://www.facebook.com/MagnificatRo