Hétvégi feltöltődés – leugrottunk egy i3-mal a Balatonra

A még mindig ultramodernek ható BMW i3 –as legújabb verziója közel 300 kilométeres hatótávval büszkélkedhet. Elérkezett hát az idő, hogy Norvégia kedvencét végre kimozdítsuk az elektromos autók komfortzónáját megtestesítő városi környezetből, és egy merészet gondolva leutazzunk vele a Balatonra. Vajon mennyivel lesz más az utunk, mint egy hagyományos hajtású autóval?

Szöveg: Dóka Attila
Fotók: Juhász Melinda

A balatoni kiruccanás, főként nyáron egyáltalán nem élettől idegen elképzelés az autós társadalom, vagy jobban mondva, bármelyikünk számára. A tó 150 kilométeres vonzáskörzetében tartózkodók számára laza ujjgyakorlat bepakolni a családot, barátnőt, vagy barátot a kocsiba, és leugrani fürdeni, vagy bámészkodni egyet. De mi van akkor, ha autónk történetesen elektromos? Akkor is vajon ilyen egyszerű a helyzet? Az utunkból kiderült, hogy azért nem teljesen. Az i3 és persze legtöbb elektromos rokona számára ugyanis a város a fő vadászterület: a villanymotor robbanékony, a gyakori fékezések alatt folyamatosan visszatáplálunk a rendszerbe, és a tempó sem annyira nagy soha, hogy a légellenállás miatt vesszen kárba a sok drága elektron. Az autópálya és az autóutak ellenben komoly kihívás elé állítják a rendszert.

Még mindig sokakat ejt ámulatba az i3 futurisztikus külseje: az emberek kíváncsian méregetik, a bátrabbak lopva még le is fotózzák a telefonjukkal

Az utunk Budapest délkeleti részéről indult, Vecsés után fordulunk rá az M0-ás körgyűrűre, hogy elinduljunk célállomásunk, Balatonfüred felé. Azonban már az út elején megtettük azt az apróságot, amit egy hagyományos hajtáslánccal rendelkező autóval sosem tennénk: megnéztük, hol fogunk áramot „tankolni”. Tekintettel az autó durván 250 kilométeres valós hatótávjára, evidens volt, hogy valahol muszáj lesz ezt a műveletet megejteni. A töltőpont meghatározásához egy telefonos alkalmazást választottunk, melynek segítségével az ingyenesen használható E-Mobi töltőre esett a választásunk, amelyből Balatonfüreden is van egy. Az esetek többségében 22 kw teljesítményű berendezés elégséges ahhoz, hogy egy strandolás, vagy nézelődés alatt kellően feltöltse a járművet, és az esetünkben durván 150 kilométeres visszautat megtegyük. A biztonság kedvéért, a Balaton keleti partján elterülő Balatonkenesén is kinéztünk egy töltőpontot, mert nem tudhattuk, hogy az autópálya mekkora kihívás lesz az i3-nak.

Egyedi, semmire nem hasonlító belső. Puritán, de mégis minőségi. Két képernyő és egyszerű, egyzónás klíma. A legtöbbször a hatótávra vonatkozó információt nézegetjük.

Ennek tükrében viszonylag nyugodtan fordultunk rá az M0-ra, és az sem riasztott minket, hogy ekkor a hatótávmérő már csak 210 kilométert jelzett. A körgyűrűn szigorúan tartottuk a 100 km/h –ás tempót, ami egyáltalán nem bizonyult rossz ötletnek, mert az áramfogyasztás kifejezetten csekély maradt. Ezúttal még a sokat szidott útépítéseknek is örültünk, hiszen az alacsonyabb sebesség pont kapóra jött nekünk. 42 kilométer megtétele után elértük az M7-es autópályát, amin durván 73 kilométer megtétele várt ránk. Az autópályán nem akartunk kockáztatni, így inkább a megengedettnél alacsonyabb sebességgel hajtottunk, átlagosan 120 km/h körül. Az utazás során azonban egyre inkább megérett bennünk a gondolat, hogy élni fogunk a balatonkenesei töltés lehetősével is, mert szerettük volna látni, hogyan működik gyakorlatban a rendszer, másrészről pedig „kicentizni” sem akarja az ember, mert ki tudja, szabadok lesznek-e a füredi töltőpontok. Amikor Kenesén megálltunk az E-Mobi töltőpontján egyrészről konstatáltuk, hogy mindkét töltésre kijelölt hely szabad, másrészt pedig, hogy a BMW hatótáv-mérője 110 megtehető kilométert jelez. A töltés megkezdése után nagyjából egy órára hagytuk magára az autót, ami visszatértünkkor immár 180 km-es hatótávról „számolt” be. Füreden is könnyedén megtaláltuk az E-Mobi töltőpontot, ami egy viszonylag központi parkolóban kapott helyett. A turpisság ez esetben csak annyi volt, hogy bár a töltés itt is ingyenes volt, de a parkolásért 400 Forintot kértek óránként. Az egyébként kedves parkoló őr „megnyugtatott” minket, hogy attól mert autónk elektromos, a díjfizetés ránk nézve is kötelező.

Az i3 ezek után két órán keresztül szívhatta magába az áramot a 22kw-os töltőről, mialatt mi egy tartalmas, későnyári balatoni nézelődéssel és némi gasztronómiai élménnyel „ütöttük” el az időt. Mire visszaértünk, az i3 duzzadt az energiától: a töltöttségi szint 94%-os volt.

A “motorháztető” alatt egy rekesz található, ahová a töltőkábeleket rakhatjuk.

Összegzés

Az eddigi legnagyobb kapacitású akkumulátorral szerelt i3 végre megadja a lehetőséget gazdája számára, hogy kimerészkedhessen a városból és kacérkodhasson komolyabb utazásokkal is.  Az i3 kényelmes és könnyed társ volt, de az autópályán és autóutakon a városi nagymenőből inkább visszahúzódó, – szó szerint – csendes srác lesz: a 110-120 km/h –ás utazósebességnél nem érdemes jobban forszírozni a haladást, mert az áramfogyasztás itt már drasztikusan növekszik mindegy egyes km/h-val. A legfontosabb azonban az – és ez az összes elektromos autóra igaz -, hogy az utazás előtt ki kell nézni a töltőpontokat, és utunkat ehhez igazítani. Annak ellenére, hogy az elektromos töltőhálózat napról-napra fejlődik, a szabadság, amivel a hagyományos hajtású autótulajdonosokat felruházza a sűrű kúthálózat, egyelőre ma még csak álom. Arról nem is beszélve, hogy a „tankolásra” fordított idő is nagyságrendekkel nagyobb. Ehhez jön még, hogy tesztünk az utószezonban készült, így nem alkothatunk képet arról, mennyire zsúfoltak az általunk használt töltőpontok a főszezonban. A nap végén a kilométer számláló 357-et mutatott. Füstölő autóparkunk egyelőre előnyben van a kényelem terén. Ez persze nem jelenti azt, hogy a háború is eldőlt: mint az i3 példája is mutatja az akkumulátorok kapacitása, folyamatosan növekszik, a töltési idők rövidülnek, és a hálózat is fejlődik. Az persze egy másik kérdés, hogy meddig van értelme növelni az akkumulátorok kapacitását, és hogy lesz-e megoldás az elhasznált darabok újrafelhasználására.