Az ukrajnai háború lezárása érdekében aktív lépésekre készül Donald Trump, ugyanakkor az Ukrajnának adott katonai segítség mértéke csökkenhet – a január 20-án hivatalba lépő elnök erről az NBC televíziónak adott, vasárnap sugárzott átfogó interjúban beszélt.
Donald Trump úgy fogalmazott, hogy “aktívan próbálja befejezni a háborút, ha képes lesz rá”, és hozzátette: Ukrajnának “valószínűleg” azzal kell számolnia, hogy hivatalba lépése után nem kap majd annyi katonai segélyt az Egyesült Államoktól, mint jelenleg.
A megválasztott elnök azt is kifejtette, hogy az Egyesült Államokban illegálisan tartózkodó bevándorlók kitoloncolását a bűnözőkkel kezdik, de azt követően másokra is kiterjed a lépéssorozat. Ahogy fogalmazott “nagyon kemény dolog ezt megtenni, de kellenek szabályok és törvények, ezek az emberek pedig illegálisan érkeztek”.
Hozzátette ugyanakkor, hogy elnökként igyekszik majd legalizálni azok státuszát, akiket “Dreamers”-ként emlegetnek, ennek érdekében a demokratákkal is együttműködést ígért. A törvénytelenül az országban tartózkodók azon csoportjáról van szó, akik még gyerekként érkeztek illegális úton, de most már stabil egzisztenciális háttérrel rendelkeznek.
Elmondta, hogy a kitoloncolási intézkedésekkel nem áll szándékában olyan családokat szétszakítani, amelyek egyes tagjai jogtalanul, mások törvényes státusszal tartózkodnak az országban, de megjegyezte, hogy itt a megoldás az lehet, hogy a teljes családoknak el kell hagyniuk az Egyesült Államokat.
Donald Trump akár alkotmánymódosítást is kezdeményez majd annak érdekében, hogy megszüntessék a születési alapon járó állampolgárságot, vagyis azt a gyakorlatot, hogy az a csecsemő, aki az Egyesült Államok területén látja meg a napvilágot automatikusan amerikai állampolgár lesz függetlenül a szülők tartózkodásának jogszerűségétől.
A leendő elnök a több mint egy órás interjúban azt is kifejtette, hogy hivatalba lépése napján amnesztiában szeretné részesíteni azokat, akiket a 2021. január 6-i zavargásokkal kapcsolatban elítélték, és akiknek – szavai szerint – nagyon rideg bánásmódban van részük a börtönben.
Megismételte korábbi ígéretét, hogy az első elnöki időszaka alatt hozott adócsökkentések kiszélesítésére törekszik majd, és hangsúlyozta, hogy szándékában áll a vámok bevezetése az Egyesült Államok kereskedelmi partnereivel szemben. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a társadalom- és egészségbiztosítási rendszerben nem lesznek megszorítások, erre a területre nem terjed majd a kormányzati hatékonysági minisztérium feladatköre. MTI