Iraki hidegzuhany Amerikának

Váratlan hidegzuhanyként érte az amerikai politikai és katonai vezetést, hogy dzsihádista fegyveresek elfoglaltak két, korábban súlyos áldozatok árán “pacifikált” várost Irakban. A amerikai kormánynak ugyanakkor meg van kötve a keze: a három évvel ezelőtti csapatkivonást kínos lenne akár részlegesen is visszacsinálnia.

    Amerikának sokba került a majdnem 9 évig tartó iraki beavatkozás; több mint 4 ezer halottal, a hivatalos adatok szerint mintegy 30 ezer sebesülttel és mintegy 1000 milliárd dollárral fizetett meg érte. A valós casus belli hiánya emellett presztízsveszteséget okozott Washingtonnak.     Az iszlamista radikálisok által bevett Ramádi és Fallúdzsa közül különösen a második város emblematikus: 2004 novemberétől az amerikai tengerészgyalogság itt vívta az iraki megszállás legkeményebb csatáját. John “Jack” Keane nyugalmazott tábornok szerint, aki tanácsadóként a 2007-es amerikai csapaterősítés egyik atyja volt, a helyzet a két várost magában foglaló Anbar tartományban ma csaknem olyan rossz, mint amilyen azelőtt volt, hogy Irakba pótlólagosan 20 ezer katonát kellett vezényelni.      A The New York Times rámutatott, hogy miközben Barack Obama elnök két évig “dicsekedett” az iraki háború befejezésével, valójában csak az amerikai katonai jelenlétet szüntette meg. A harcok felerősödtek a 2011 végi kivonulás óta. Az al-Kaida egy olyan év után támadta meg a két várost, amely során 7800 civil, valamint mintegy ezer rendőr és katona vesztette életét. Irakban a polgárháború kiújulása fenyeget.     A fordulat leginkább a veteránoknak fáj Amerikában. Só a sebeikre, hogy Robert Gates volt védelmi miniszter memoárkötete szerint az elnök elvesztette hitét az irakit megelőzően, de nagyobb joggal elindított afganisztáni katonai misszió sikerében is. Ráadásul az afgán hatalommal való megegyezés híján ott is felerősödött az irakihoz hasonló, kényszerű csapatkivonás előszele.     Bírálói szerint Obama Irakban eltékozolta a 2007-es csapaterősítés által kicsikart sikereket. Emellett keveset tett azért, hogy rávegye Bagdadot a korlátozott amerikai katonai jelenlét elfogadására és elvegye a síita Núri al-Máliki miniszterelnök kedvét a szunniták kirekesztésétől. Az iszlám ezen irányzatát követők zömét ez idegenítette el, és ez nyitott utat a mostani lázadás előtt.         Máliki mostohán bánt az egykori amerikai parancsnok, David Petraeus tábornok által 2007-2008-ban toborzott, az al-Kaidát Anbárban legyőző szunnita törzsi milíciával is. Jellemző, hogy Ramádi nagy részét most is a törzsi harcosok segítségével sikerült megtisztítani az al-Kaida fegyvereseitől. Fallúdzsa visszaszerzése keményebb dió lesz.     “A legironikusabb az, hogy az irakiak 2010 márciusában Máliki leváltására szavaztak” – emlékeztetett a The Washington Post.     A lap felidézte, hogy a legtöbb szavazatot az Ijád Allávi Amerika-barát volt ideiglenes miniszterelnök vezette lista kapta akkor, ám a koalíciós alkudozás nyomán  mégis – furcsamód amerikai támogatással – “Máliki és iráni támogatói alakíthattak kormányt”.     Irak a tágabb regionális csatatér részévé vált. A polgárháborúban álló, szomszédos Szíriából tömegesen szivárognak át a dzsihádisták, az iráni titkosszolgálatok pedig kiterjedt felforgató műveleteket folytatnak azért, hogy Bagdadot minél szorosabb szálakkal kössék Teheránhoz és hogy az iraki síita milíciák segítségével támogathassák a szíriai Aszad-rezsimet.     Irakban a The Washington Times szerint 2012 óta mindössze 200, terrorelhárítási kiképzést végző amerikai katona tartózkodik. Ők azonban közvetlenül nem támogathatják az iraki erők műveleteit.     A válság mélységét jelzi, hogy Lukman Falili, az amerikaiaknak ajtót mutató Máliki-kormány washingtoni nagykövete ugyanennek a lapnak nyilatkozva sürgette az amerikai segélyezés felgyorsítását. Hangsúlyozta: az Egyesült Államok “nem engedheti meg magának, hogy Iraknak egy egész városa vagy tartománya az al-Kaida kezére kerüljön. Ez ellentétes az amerikai stratégiai érdekekkel”.     Az amerikai kormányzat közölte, hogy Hellfire rakétákat és felderítő drónokat szállít az iraki haderőnek, és kérte a szenátust, hagyja jóvá, hogy Apache típusú helikoptereket adhasson el vagy adhasson bérbe Bagdadnak. E gépek leszállítása és a pilóták kiképzése azonban hónapokig eltarthat majd.     Washington ezzel mintegy értésre adta Bagdadnak, hogy nem fog katonákkal a segítségére sietni. John Kerry amerikai külügyminiszter leszögezte, hogy ez az irakiak harca.     Az amerikai hivatalos kommunikáció szerint a két kormány együttműködik egy átfogó stratégia kidolgozásán az al-Kaidával szövetséges csoportok elszigetelésére. A sorok között olvasva ez azt is jelenti, hogy Washington újult erővel próbálja rávenni Málikit a mérsékelt szunnitákkal való együttműködésre.     Katonai szakértő, köztük Keane tábornok szerint több amerikai tanácsadóra lenne szükség az iraki kormányerőknél, méghozzá közvetlenül a hadosztályok törzsénél. Mások viszont az hangsúlyozzák, hogy pusztán katonai eszközökkel nem lehet megoldani az iraki problémát, és arra figyelmeztetnek, hogy a korszerű fegyverekkel megerősített Máliki ismét vérszemet kaphat. A The New York Times megpendítette annak lehetőségét is, hogy Washington működjön együtt Teheránnal a közös ellenség, az al-Kaida ellen.     Kizártnak tűnik ugyanakkor, hogy Washington jelentősebb beavatkozásra szánná el magát, mert Amerikában idén – ha nem is elnökválasztási, de “félidős” kongresszusi – választási év van. A Rasmussen Reports felmérése szerint pedig az esetleges katonai fellépést akkor is csak az amerikaiak egynegyede támogatná, ha az al-Kaida hatalomra kerülne Irakban és Szíriában.

Forrás:MTI