JazzArcok – Sánta István Csaba zenészportréit bemutató kiállítás

A VeszprémFest szervezésében 2018. május 7-én nyílik a Sánta István Csaba zenészportréit bemutató JazzArcok című kiállítás, melynek a veszprémi Hangvilla Multifunkcionális Közösségi Tér ad helyet.

A tárlat anyagát a MÜPA bocsátotta a fesztivál rendelkezésére, ahol a 2017 évi Jazz Showcase hétvégéjén már pár napig bemutatták az elsőre szokatlanul nagy méretű képeket. A kiállítással a VeszprémFest egyrészről Sepsiszentgyörggyel, Veszprém testvérvárosával építi tovább kulturális kapcsolatait, másrészről emléket kíván állítani a jazznek, mint a popkultúra egyik gyökerének számító szubkultúrának, és tisztelegni előt­te. Mindemellett a Hangvilla zenének szentelt miliőjét is fűszerezni sze­retné, a szuggesztív JazzArcokkal a mai fiatalok szemébe nézve.

A kiállítás december 10-ig tekinthető meg, a belépés ingyenes.

Sánta István Csaba
Sánta István Csaba négyszeres Magyar Sajtófotó-díjas szabadúszó fotóriporter az erdélyi Sepsiszentgyörgyön született. Miután Budapestre költözött a Práter-utcai iskola fényképész szakán sajátította el a fotózás alapjait. 2002-ben személyes találkozása Henri Cartier-Bressonnal, illetve később Josef Koudelkával, nagy hatást gyakoroltak rá.

A fotózással párhuzamosan egy újabb fejezet kezdődött az életében, az utazás. Bejárta autóstoppal Európa nagy részét, szintén stoppal eljutott Afrikába, Gibraltáron keresztül. Távol-keleti utazása során járt Thaiföldön, Kambodzsában és Vietnámban, majd később Kínában is. Célja minél több kultúrát megismerni és ezt a fényképezés eszközével megörökíteni. A társadalomábrázolás mellett jazz zenerajongóként a koncertfotózás vált egy másik fő területévé. Számos világhírű jazz-zenészt kapott már lencsevégre hazai és külföldi koncerteken egyaránt.

Utazásai során kiemelkedő nemzetközi jazz fesztiválokon vett részt hivatásos fotósként, többek közt: North Sea Jazz Festival, Hong Kong International Jazz Festival, Montreux Jazz Festival, Jazz Fest Wien, London Jazz Festival, Torino Jazz Festival, NYC Winter Jazzfest, stb. Ugyanakkor számtalan jazz klubot meglátogatott, beleértve New York összes híres jazz klubját (Blue Note, Birdland, Dizzy’s Club Coca-Cola, Village Vanguard, Smoke stb.), illetve olyan híres koncerttermekben is fotózott, mint a New York-i Carengie Hall, New York City Opera, Egg (Albany), londoni Barbican, illetve a szintén londoni Royal Festival Hall, a bécsi Konzerthaus illetve a budapesti Művészetek Palotája.

Munkái számos publikációban jelentek meg: Jazz Times, New York City Jazz Records, Kleine Zeitung, „Az év fotói” album, Jazzma, stb., illetve több csoportos és egyéni kiállításon szerepeltek Magyarországon és külföldön egyaránt. 2014-ben a New Yorki Magyar konzulátuson volt egy nagyszabású kiállítása.

A kiállításról
Nagyon nagy lelke kell hogy legyen egy fiatalembernek, akit nem csak hogy megfog egy – megélhetés és divat szempontjából – manapság ezer sebtől vérző művészeti ág, de aki szellemi, fizikai és anyagi ráfordítást nem kímélve a saját médiumán keresztül próbál örök emléket állítani e műfaj nagy túlélőinek. Márpedig a kép, akár csak a képeken szereplő muzsikusok zenéje, örök emlék. Sántának nehezebb dolga volt, mint nagynevű elődeinek, Herman Leonardnak, William Gottliebnek, William Claxtonnak, Val Wilmernek vagy Gjon Millinek. Az említetteknek még a jazz nagy virágzása idején, sikerült lencsevégre kapniuk a műfaj alkotóerejük teljében lévő óriásait. Akkor mindezt egyutcában, New York legendás 52-ik utcájában is megtehették. Sántának városról városra, klubról klubra járva kellett keresnie azokat a még élő nagyságokat, akik végérvényesen rányomták bélyegüket erre a csodálatos és egyedülálló zenére, amit jazznek hívnak. Hogy elkészíthesse a képeket Hong Kong-tól Montreux-on át egészen New York-ig 16 országban járt. Sokszor a stoppolást és az éjszakai kint alvást is be kellet vállalnia parkban, csónak alatt, vagy épp a színpad mögött a művészsátorban, hogy lencsevégre kaphassa hőseit.

Sánta itt látható portréi emberileg és zeneileg is roppant szélesre vetik a hálót. Művészileg és társadalmilag az egyik véglet az amerikai kortárs zene legintellektuálisabb és legsokoldalúbb figurája, a több mint 12 fúvós hangszeren és zongorán is játszó zeneszerző, filozófus és professzor, Anthony Braxton vagy a free jazz virtuóz zongorista alapító atyja, Cecil Taylor. A másik végletet képviseli Quincy Jones, aki nem csak arról ismert, hogy annak idején a világot turnézó Dizzy Gillespie Big Band zenei igazgatója és hangszerelője volt, de emelett karmester, zeneszerző, TV és film producer, magazin alapító, lemezvállalati igazgató és 27 Grammy díj tulajdonosa. Őket valóban nem kell bemutatni, de vajon hányan emlékeznek még az ötvenes évek derekán hamvaiból feltámadt Basie zenekar csodálatos fuvolista/szaxofonosára, Frank Wessre, aki sajnos már nincs közöttünk, de Sánta Csaba képtárában velünk van.

Lehet, hogy a feministák számára kissé kiábrándító, hogy mindössze két hölgy portréja szerepel ebben a gyűjteményben, a múlt évszázad nagy újító, zongorista, komponista zenekarvezetőjé, Carla Bleyé, valamint a jazz és afro-amerikai szakrális zene határmsesgyéjén mozgó, csodálatos Amina Claudine Myersé. A jazz sajnos roppant maszkulin műfajként indult, eleinte az énekesnők mellett, legfeljebb a női zongoristákat tűrték meg, de őket sem gyakran. Mára ez örvendetesen változik, ha csak fokozatosan is.

Ezen a kiállításon a múlt évszázad második felének, hat kivétellel még velünk lévő zenei hősei láthatók, a bebop vokalizálás mesterétől, Jon Hendrickstől kezdve egészen Muhal Richard Abramsig. De minden arc egy térkép Sánta Csaba portréin, az életút vagy a művészi koncentráció térképe.

Pallai Péter