Kertvárosi Pünkösd a Cinkotai Tájházban

Pünkösd előtti szombaton, május 18-án 15 órától a Cinkotai Tájházban a Kertvárosunk Értékeiért Egyesület szervezésében pünkösdi rendezvényen vehetnek részt az odalátogatók. Több mint harmincféle népi fajátékot próbálhatnak ki a lurkók, kézzel hajtott fa körhintán hintázhatnak a legkisebbek. A rendezvény célja a régi magyar játékokat, szokásokat játékos formában bemutatni, feleleveníteni. A teljesség igénye nélkül, kiűzhetik Döbrögi uramat a vártoronyból, vagy éppen a Sárkányölő Szent Györgyöt megidéző lovasrohamot indíthatnak a gonosz Hétfejű ellen. Íjászkodhatnak hagyományos reflex íjakkal, vagy logikai ügyességi játékokat próbálhatnak ki.

A kimondottan ügyességi játékokat, melyek a finommotorikai képességek fejlesztését is támogatják autentikus környezetben élvezhetik a kilátogató családok. A legügyesebb apróságok, játékos akadályversenyt menetlevéllel teljesíthetik, a végén büszkén ülhetnek fel a pünkösdi királyságot jelképező trónra. Lehetőség van megismerkedni a „gyapjú útjával”, ahol pici figurákat készíthetünk a Pünkösd jegyében, vagy tavaszi szélcsengő alkotásában vehetünk részt a nagyobbacskákkal. 15 óra után 20 percenként zeneszekéren élvezhetik Cinkota mesés ófalui részén Takács Boti bácsi gyermek koncertjét a látogatók. Minden korosztály megtalálja a neki való szórakozást!

Az eseményen lehetőség van a Kertvárosi Helytörténeti és Emlékezet Központ gondozásában lévő Cinkotai Tájház megtekintésére, ahol a cinkotai, evangélikus tót népi hagyományokkal, tárgyi emlékekkel, és emellett a paraszti életmód és egyházi ünnepek köré épülő kultúrával ismerkedhetnek meg a vendégek.

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött a kapcsolat@helytorténet16.hu e-mail címen.