Amdala.hu Amdala Magazin és Hírportál. Friss hírek, bulvár, sport, kultúra.
Néhányan talán még emlékeznek erre a kiszólásra: „Na ja, én meg közben Ludast olvasok!” Ezt akkor mondtuk, ha valaki azon mesterkedett éppen, hogy elterelje figyelmünket valami fontos dologról. Mi azzal bizonyítottuk éberségünket, hogy az ominózus pillanatban még véletlenül sem fogunk belemerülni annak a lapnak az olvasásába, amely egyet jelentett a felhőtlen szórakozással, a tökéletes kikapcsolódással. Ez az újság a Ludas Matyi című szatirikus hetilap volt. Cikkeinek és rajzainak évtizedeken keresztül sikerült a hangulatunkat egy hangyányival pozitívabb irányba terelniük. Most az egykor oly népszerű lap két ismert alkotójának a rajzaival kiállítótermekben találkozhatunk.
Hegedűs István Munkácsy-díjas, Érdemes művész Hihi Galéria című kiállítása a pesthidegkúti Klebelsberg Kultúrkúriában, Sajdik Ferenc Kossuth- és Prima Primissima-díjas művész Groteszk Tárlat című kiállítása pedig az újpesti Ifjúsági Ház Új Galériájában látható. A mindkét kiállítást megnyitó Kernács Gabriella művészettörténész úgy tud Hihi és Sajdik karikatúráiról beszélni, hogy szinte magunk előtt látjuk a szóban forgó alkotásokat. Megnyitóiból idézünk részleteket, de természetesen nem azzal a szándékkal, hogy az aprólékos műgonddal, szavakkal szenzációsan lefestett műveket ne nézzék meg eredetiben!
„A világ fejtetőre áll a kiállítás meghívóján lévő, Cím nélkül című rajzon. Vagy mégsem? Szomorkás kép, rozoga fahídon toprongyos csavargó, a napot felhő takarja, töredező sziklákon száraz bokrok ülnek. A csavargó lenéz a vízbe, ép hidat lát, rajta kackiás bajuszú urat nagykalapos hölggyel, virulnak a bokrok, hétágra süt a nap. Tükörkép? A múltnak kútja? Álom a sosem-voltról? Hihi praktikus instrukciót is ad hozzá, újabb poént: a csavargó feje fölött a kényesebb csomagok ’nem megfordítható’ jele: nyitott esernyő, fölfelé mutató nyíl. Mi nem megfordítható itt? Kicsit elkomolyodunk, éppúgy, mint a Keresztmetszet című lap láttán: mi van egy józan, felnőtt, szigorú keménykalapos úr fejében? Szorongása falai közé, iskolapad-kalodába zárt, rémült kisgyerek.”
„Csoda, hogy hányfelé tud minket Hihi finom iróniája elvezetni, s akkor még nem is szóltunk egyik kedvenc terepéről, tisztán történelmi tárgyú munkáiról. Itt van mindjárt az Ókori naplemente. Róma császára az erkélyen, lefelé fordított hüvelykujjával beint a lemenő Napnak. Utalás a római arénára, ahol, ha az egyik gladiátor leterítette a másikat, a császár előjoga volt a döntés: ha felfelé fordította a hüvelykujját, a legyőzöttnek nem kellett meghalnia. Ezt a mozdulatot használja ma – amint azt mindenki tudja – az internet a tetszés kifejezésére, nincs új a nap alatt. Ha viszont a császár lefelé fordította hüvelykujját, ez azt jelentette: „recipe ferrum: fogadd be a vasat”, a győztesnek le kellett döfnie a földön fekvőt. Nem árt jól megnézni Hihi császárának bravúrosan, pár vázlatosnak tűnő vonallal megrajzolt arcát, az ostoba dölyföt, s mögötte a segédtisztét, akinek megvan a véleménye a dologról.”
„És megérkezünk napjainkba: a Mai Vénusz című rajzon Botticelli Vénusz születése című képének, az olasz reneszánsz egyik mesterművének főalakja szennyezett tengerből emelkedik ki, nem borzolja friss szellő az áttetsző hullámokat, nem szállnak rózsák a levegőben, olajfoltos, rothadt hínár tekereg a karján, mocskos pillepalackok ringatóznak a vízen. Vagy az Oxigén című lap: ül a szép új világot tervező tudós az íróasztalánál, az ablakon túl felhőkarcolók falanszter-városa, ő maga gázálarcban, amelynek csöve egy méretes lombikba fut bele, abban a külvilágtól hermetikusan elzárt növény, a tudós ebből szívja a levegőt. És figyelemre méltó az Atomerőmű című rajz: az erőmű tárva-nyitva álló kapuján – mintha Munkácsy képéről jönnének – anyókák sora hordja be hátán a rőzsét.”
„Sajdiknak eszébe sem jut rajzaival egy balhorgot bevinni a gyanútlan nézőnek, közelebb áll hozzá a szelíd érintés, bravúros torzításai varázslatosak, lényegük valamiféle derűs, megbocsátó életszeretetet. A mester sohasem ragadtatja magát erőszakos cselekedetekre, hacsak annyiban nem, hogy rajzait szeretnünk kell, akár akarjuk, akár nem, olyan erővel süt belőlük az, amit egy régi-régi, ma nem különösebben felkapott szerző, Pál apostol így fogalmazott meg: ’Ha pedig szeretet nincsen énbennem, semmi vagyok.’ (Pál 1. levele a Korinthusbéliekhez, 13:1) Sajdik vidáman hömpölygő, bukfencező, senkiéhez nem hasonlító rajzi világában – külön kis univerzum ez – ott érinti meg a groteszket, hogy ’valószínűsíti a valószínűtlent’, mesterfokon.”
„Humorát volt honnan örökölnie, fantasztikus családjától, édesanyja balerina volt, édesapja zsoké, de Sajdik elmondása szerint: volt még a családban idegenlégiós, apáca, textilgyáros, kávéháztulajdonos, színész, miniszterhelyettes és a család ’fekete báránya’, aki feleségül vette a börtönigazgató lányát.”
„Sajdik, aki a mai gyűlölettől széttépett világban szeretetet rajzol, valódi „rara avis” ritka madár, aminthogy csodás madarai is azok. Madaraival – az ő barátaival – különleges magasságokba emelkedik. Annyi jóravaló, bumfordi kisember-jellemet senki sem tud nagyorrú madarakba belesűríteni, mint ő. Elég csak Csukás Istvánnal közös remeklésükből, a Pom Pom meséiből a csokoládékedvelő Gombóc Artúrra gondolnunk.”
„Nem orkánszerű nevetést váltanak ki Sajdik Ferenc rajzai, hangos röhögést pláne nem, ilyesmit meg se céloznak. Mosolyt fakasztanak – ez a bölcsek sajátja – sőt, gondolkodásra késztetnek, néha meg egyenesen elszorul a torkunk. Csöndes, tiszta pillanatok ajándékát kínálják. Ezeknek annál nagyobb az értéke, minél nagyobb a lárma odakint. Nézzük a rajzokat, értékeljük a csöndet.”
Hegedűs István kiállítása április 16-ig naponta 10-18 óráig látható. Figyelem: március 30-31-én és április 5-6-án zárva! Sajdik Ferenc tárlata április 6-ig tart nyitva.
Horváth Gábor Miklós
