Kiemelt ügyek mesternője

Sajtómunkás nincs irigylésre méltó helyzetben, amikor úgy hozza a sors, hogy komoly beosztású nyomozókkal kell interjút készítenie akár a büntetőügyek, akár a pénzügyek területén. Általában már a bemutatásnál is gondok merülnek fel: mit lehet az olvasók orrára kötni a szóban forgó személyről és mit nem. Szakmai munkájának és a magánéletének mely része az, amiről egyáltalán beszélni lehet, hogy az interjúban azért ne csak rébuszokban szerepeljen a lényeg. Az elmúlt esztendő pénzügyi nyomozója cím birtokosa Dr. Czégény Mária arra kért bennünket, hogy ne közöljünk róla fényképet, cserébe azonban minden várakozásunkat felülmúló részletességgel elemezte azt a kivételes felkészültséget igénylő ügyét is, amelyen két éve szakadatlanul dolgozik kollégáival.

Rajz: Dluhopolszky László

– Mi volt az a döntő momentum az életében, aminek köszönhetően erre a pályára lépett?

– Amikor egyetemista voltam, már akkor megfogalmazódott bennem, hogy a büntetőjogi pályán szeretnék elhelyezkedni. Ez nagyrészt annak volt köszönhető, hogy a bátyám rendőr vidéken, és láttam, hogy nagyjából milyen munkarendben, milyen feladatokat lát el. Úgy tűnt, hogy elégedett a munkájával. A szakdolgozatomat „A csalás és speciális esete, az adócsalás” címmel írtam, amivel nagyjából el is dőlt, hogy nyomozni szeretnék.

– Amikor már közelebbről is megismerkedett a feladattal, nehezebbnek vagy könnyebbnek találta, mint ahogy tapasztalatok nélkül elképzelte?

– Természetesen bármennyire is voltak közvetett ismereteim erről a munkáról, nem láttam bele a részletekbe. Azzal nem voltam tisztában, hogy sokszor milyen mennyiségű üggyel kell zsonglőrködni. Ezzel együtt is azt mondhatom, hogy pontosan azt adta számomra ez a munka, mint amire számítottam és elképzeltem. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy ez a munka sokkal több, illetve szerteágazóbb, mint aminek külső szemlélő számára tűnik. Ha jól és lelkiismeretesen akarjuk csinálni, akkor nagyon nehéz.

– Hogy alakult a pályája, kikre emlékszik szívesen a munkáját irányító vezetők és a kollégái, esetleg a tanulmányai során megismert tanárai közül?

– 2010. augusztus 12-én kezdődött az akkori APEH Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóságán a pályafutásom, ahol előbb közérdekű bejelentések vizsgálatával és előszűrésével foglalkoztam, később pedig panaszokkal. Úgy emlékszem, hogy nagyjából 10-15 ilyen bejelentés napi feldolgozása volt az elvárás. Úgy érzem – így visszagondolva -, hogy ott kezdtem el kiemelt figyelmet fordítani arra, hogy írásban hogyan fogalmazom meg a mondandómat. Az ügyfél vagy bejelentő részére küldendő iratok tömeges elkészítése ellenére ott sokat tanultam arról, hogy az irat, és ami abban információként megfogalmazódik, sokat elárul az irat készítőjéről. Az ottani főosztályvezető az, aki rögtön eszembe jut, mert a mai napig ő az számomra, aki az ideális vezetőt megszemélyesíti.

– Hat éve, 2011. május 1-én létrejött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal…

– Egy ismerősömön keresztül értesültem arról, hogy van lehetőségem áthelyezést kérni, amely lehetőséggel éltem is, hisz az egyetem végén világossá vált, hogy a nyomozati feladatok lennének ideálisak számomra. A NAV Közép-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóságán a Vizsgálati Osztály X. állományába kerültem, ahol megtapasztaltam, hogy a leterheltség miatt a legjobb szándék és igyekezet mellett sem tudnak az osztályvezetők konkrétan nyomozni tanítani senkit. Azt viszont tudják, hogy hogyan adhatnak át hozzáállást és szakmai igényességet. Önképzés nélkül nem működhet ez a munka, azt ma már tudom. Először feljelentés-elutasításokat, számvitel rendjének megsértését, csődbűncselekményeket, kisebb, nem túl bonyolult ügyeket kaptam, ebből viszont néha 20-22 darab volt egyszerre. Hát, ott megtanultam az időgazdálkodás jelentőségét, az biztos. Aztán fokozatosan átvette a csődbűncselekmények és „számviteles” ügyek helyét a költségvetési csalások, amelyek viszont nagyon ritkán érintettek 5-8 cégnél többet. Fel kellett eleveníteni a Be.-t, Btk.-t, ÁFA törvényt, és a nyomozati tevékenységre vonatkozó rendeletekkel kapcsolatos passzív tudást. Egy-egy ügyhöz ezeknek a jogszabályoknak a részletszabályait, kommentárjait is ismerni kell. Azóta is igyekszem szakmailag alaposan utánajárni azoknak az információknak, amelyek az adott feladat elvégzéséhez kellenek. Ez a hozzáállás a bűnügyi szakterületen megismert első osztályvezetőmnek köszönhető. Később, amikor az Igazgatóságunkon működő harmadik Kiemelt Ügyek Osztálya megalakult, erre az osztályra helyeztek át, és jelenleg is itt teljesítek szolgálatot. A munka itt más jellegű. Kevesebb ügy, de azok olyanok, amelyek egyenként is kitesznek az általam korábban vizsgáltakból egy tucatnyit. Itt már olyan ügyeket kaptam, amelyek ilyen-olyan okokból kiemelt figyelmet érdemelnek. Aztán a jelenlegi osztályvezetőmtől megkaptam 2015 nyarán azt az ügyet, amely miatt később nyomozócsoport is alakult, illetve tavaly októberben ez az ügy volt az, ami miatt megkaptam az év pénzügyi nyomozója elismerést.

– Mi volt ebben az ügyben az újdonság?

– Ez az ügy a korábbiakhoz képest számomra teljes fordulat volt, hiszen több száz céget érint, aminek már egy része is kezelhetetlennek tűnik. Szerteágazó és bonyolult rendszert építettek ki az elkövetők, amit komoly kihívás volt megérteni. Az ügyben szereplő személyek és cégek nagy száma önmagában is komoly szervező munkát generált, hiszen minden kimenő iratot a válasszal párosítani kell, értékelni az abban szereplő adatokat, stb., stb. Az, hogy a jelenlegi osztályvezetőm bízik a munkámban, és ezzel együtt óriási felelősséget helyez a vállamra, tagadhatatlan, hogy sokat ad hozzá a munkámhoz. Ő, azt hiszem, jól ismerte fel, hogyan tud engem motiválni. Az elrendelése óta több mint egy tucat nyomozó dolgozott már ezen az ügyön, és jelenleg is több főből áll a nyomozócsoport. Annyit talán elmondhatok, hogy például több mint 160 ezer oldalnyi nyomozati iratot kell rendben tartanunk és kiegészítenünk azzal, ami még keletkezik, és biztosítani, hogy megfelelő példányok álljanak rendelkezésre, ha ügyészségre vagy bíróságra kell küldenünk. Rendkívül nehéz feladat ezt megszervezni, főleg, hogy az iratokhoz tartalomjegyzék tartozik. A kollégáimat illetően szerencsés vagyok, mert a nyomozócsoportok (eddig három összetételben dolgoztunk) minden tagja megtette, amit az ügy megkívánt, szerintem a megfelelő színvonalon. Ezért is tart ott az ügy, ahol. Már említettem korábban is, hogy talán mindez szerencse. De a szerencsére is készen kell állni. Én ebben hiszek.

– Mit jelent a szakmában az év pénzügyi nyomozójának lenni?

– Azt, hogy a szakmában mit jelent, nem tudhatom. Nem tudom, hogy mások mit gondolnak róla. Én úgy látom, hogy ez nagyban hasonlít az élet bármely versenyhelyzetéhez. Ahhoz, hogy a versenyben sikeresen induljon valaki, az kell, hogy a versenyzőben legyen meg az akarat, művelje nagy szorgalommal azt, amiben versenyez, és ehhez az edzőjének legyen lehetősége a megfelelő feltételeket biztosítani. Az én esetemben is nagyjából ez történt. Volt egy olyan ügy, amelyről már rögtön az elején látszott, hogy nagy, bonyolult és nehéz feladat lesz, majd – reményeim szerint – a megfelelő személyt választották ki a főnökeim, és megtettem, amit és amikor kellett, illetve teszem most is. Természetesen nagyon örültem ennek az elismerésnek, ami számomra annak visszaigazolása volt, hogy az út, amin lépkedek, helyes. Az év pénzügyi nyomozójának lenni nagyon jó érzés. Az én jelenlegi munkám szerintem valahol félúton határozható meg egy projekt menedzser és egy nyomozó munkája között, hiszen nagyon sokfélék azok a munkafolyamatok, amelyeket össze kell fogni, és amelyeknek az időszerűségét, illetve a nyomozócsoport erőforrásait az eredmények érdekében koncentrálni kell. Ráadásul mindig történik valami olyasmi, amire új megoldást kell kidolgozni, mert korábban nem volt rá gyakorlat. A szükség hozta úgy, hogy ki kellett dolgozni számos nyilvántartó rendszert, amelyek nélkül még az ügy előadójaként sem boldogulhat az ember. És ezekhez pedig kreatív hozzáállás és az összefüggések, sőt az ügy egyes szálainak a mélyreható ismerete szükséges. Alapvetően az elismerés nekem ítélésének is az volt az indoka tudomásom szerint, ahogy a nyomozócsoport, és azon belül az egyes kollégák munkáját irányítottam és koordináltam. Mivel én vagyok az ügy előadója, így én ismerem leginkább annak kisebb részleteit is, ami viszont sokszor kiemelt jelentőségű. Nehézség volt, hogy a nyomozócsoport összetétele sem állandó, hiszen a nyomozócsoportba vezényelt kollégák fél éves időtartamra, egymást váltva érkeznek számos vidéki bűnügyi igazgatóságtól. Így azonban az ügyet fél évente, minél szerteágazóbban be kell mutatni a kollégáknak annak érdekében, hogy dolgozni tudjanak vele. A kialakított nyilvántartási rendszereinket, az ügy szereplőit, az abban részt vevő cégeket, a nyomozati iratok karbantartásának rendszerét ilyenkor át kell adni, hiszen azok ismerete és használata elengedhetetlen. A végrehajtandó feladatokat és az azokhoz szükséges, rendelkezésre álló erőforrásokat is fel kell mérni, és ennek megfelelően kiosztani, majd ellenőrizni a feladatok elvégzését. Ebben az ügyben több száz beadvány, panasz, indítvány érkezett már, amelyeknek a határidőben való intézése, de már ezek nyilvántartása is egész embert kíván. Érdekes élmény volt, amikor az egyik érintett képviseletében az a tanárom járt el védőként, akinél a büntetőjog államvizsgámat abszolváltam. Első alkalommal furcsa érzés volt, az biztos. A nyomozás irányát, az elvégzendő feladatok nagyságrendjét az osztályvezetőmmel és a nyomozást felügyelő ügyészséggel folyamatosan egyeztetem. Rendszeresen tartunk megbeszéléseket kisebb és tágabb körben is, ahol egyeztetjük a feladatok előrehaladottságát, és azok elvégzésének eredményét. A 2016-os év pénzügyi nyomozója elismerés ugyanakkor nem csak engem, hanem a főnökeimet, az osztályon dolgozó valamennyi kollégámat, a nyomozócsoport mindenkori tagjait is minősíti, és meglátásom szerint az ő munkájuk elismeréseként is szolgál.

– Milyen speciális követelményei vannak ennek a munkának? Mindez milyen mértékben határozza meg a hétköznapi cselekedeteit, életvitelét és a magánéletét?

– Szerintem ez nagyon komplex dolog. Elkötelezettség, szorgalom, önképzés, hatékony időgazdálkodás, döntésképesség és felelősségvállalás, önállóság… Ilyesmik jutnak eszembe. Az sem árt, ha egy nyomozót életrevalóság, talpraesettség jellemez. Én magam törekszem ennek az állapotnak az elérésére, de közel sem vagyok ezek mindegyikének birtokában. Azt is gondolom, hogy tökéletes ember, így tökéletes nyomozó sincsen. Amíg a munkakör specialitásai megkövetelnek emberi mérlegelést, addig értékválasztás kérdése, hogy utóbb egy-egy helyzet megítélése szerint helyesen döntöttünk-e. Azon fáradozom, hogy a hétköznapjaimat ne a munkám határozza meg. A munkaidő végeztével, amikor hazaindulok, általában sikerül benn hagynom a munkámat. Nálunk otthon nem téma a munka. Az életvitelem és a magánéletem szerencsére alkalmas arra, hogy amikor dolgozom, akkor tényleg csak a munkámmal foglalkozhassak. Párkapcsolatban élek, de egyikünk sem beszél otthon munkáról. Igazából nincs is igényünk erre. Az otthon szerintem tényleg a pihenésről, a kikapcsolódásról kell, hogy szóljon. (Nagyot nevet.) A fentiek miatt eddig nem okozott problémát vagy konfliktusokat, hogy a munkám és a magánéletem összehangoljam. Hála Istennek egy bizonyos mértékig a Párom is asszisztál, illetve tolerálja a munkahelyem miatti eltérő időbeosztást.

– Milyen tervei vannak még a nyomozói munkájában, és ha nem titok, a magánéletében?

– Azt gondolom, hogy a tavalyi év pénzügyi nyomozójának lenni nagyszerű dolog. Az ügy, amin dolgozunk, még sokáig és sok feladattal kecsegtet, így egy ideig még biztosan tevékenyen részt veszek ennek az ügynek a nyomozati feladataiban és a nyomozócsoport menedzselésében. Célok és tervek mindig vannak a munkámmal és a magánéletemmel kapcsolatban is… (Titokzatosan mosolyog.)

Horváth Gábor Miklós