Kiss B. Atilla: az Operaház nálam mindig elsőbbséget élvez

Nem a díjakért dolgozunk, de ha elismerik az ember művészetét, munkásságát, az borzasztó nagy örömet szerez – hangsúlyozta Kiss B. Atilla operaénekes az MTI-nek annak kapcsán, hogy munkásságáért Kossuth-díjjal tüntették ki. A művész hangsúlyozta, hogy a felkérések sorában nála az Operaház mindig elsőbbséget élvez.

    “A közönség estéről estére kitüntet bennünket, színpadi embereket a tetszésnyilvánításával. Nem azért dolgozunk, hogy hálálkodjanak érte, de ha az ember visszaigazolást kap arról, hogy művészete gyönyörködtet, felemel, embert jobbít, és ezt akár egy vállveregetéssel, egy baráti öleléssel vagy egy díjjal ki is fejezik, akkor érzi, hogy figyelnek arra, amit csinál, és bátorítást nyer az igyekezete. Egy ilyen nagy elismerés, mint a Kossuth-díj, hatványozott értékű visszajelzést jelent” – fogalmazott az 51 éves tenor.     Kiss B. Atilla úgy vélte, egy felelős művész mindig a tudása legjavát adja, “hiszen azért tanultunk, és azért készülünk egy életen át folyamatosan, következetesen, hogy a nézőt, hallgatót gyönyörködtessük, varázslatba, csodába ringassuk”.     Amellett, hogy a Magyar Állami Operaház magánénekese, Barcelonában, Párizsban, Tokióban, Torontóban, Berlinben és még számos jelentős operaházban, valamint fesztiválokon, nyári játékokon Budapesten és vidéken – többek között Miskolcon, Szegeden és Gyulán – is rendszeresen fellép, emellett tanít. Mint mondta, gondos tervezéssel be tudja osztani idejét. A felkérések sorában az Operaház mindig elsőbbséget élvez – hangsúlyozta. Felelősséget érez az intézmény iránt, hiszen számos bemutató, ősbemutató és repertoár-előadás fűződik a nevéhez az elmúlt tizenöt évből.     Kiss B. Atilla 2012 óta tanít a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán, és az elmúlt tanévkezdés előtt felkérték, hogy 2013 szeptemberétől a budapesti Zeneakadémián is oktassa az énekes növendékeket. “Lehet, hogy a tanítás ebben a pillanatban áldozatosnak tűnik, de úgy gondolom, felelősséggel tartozunk az utókornak azzal, hogy ha begyűjtöttünk egy tudást, és lehetőséget kapunk rá, hogy azt tovább is adjuk, akkor azt tegyük is meg.” – fejtette ki.     Pályája során alakított szerepei közt, mint mondja, akár az ember a gyerekei közt, nem szívesen rangsorol, mégis, különösen közel áll hozzá Bánk bán alakja: azóta, hogy tanárnője, Kriza Ágnes biztatására alig harmadéves énekes növendékként a gyulai várban 1992 nyarán először alakította. Színpadon, szabadtéren számtalan variánsban énekelte újra a szerepet, mely szinte második énjévé vált, kiváltképpen a sok elismerést szerzett, Káel Csaba rendezte Bánk bán-operafilmben való szereplése óta – emelte ki. Egy másik meghatározó szerep Ádámé volt számára, Bozay Attila millenniumi operapályázaton győztes művében, Az öt utolsó színben.     Nem hagyhatja ki a felsorolásból azonban Don Alvarót, Don Carlost, Don Josét, mint ahogy Radamest, Lohengrint, Turiddut, Pinkertont, Dick Johnsont vagy Kalafot sem. “Pályám elején meghatározóak voltak számomra a nagy találkozások a sokat tapasztalt, világkarriert futott művészekkel. Ilyen volt többek közt a Marton Évával való együttműködés a Bánk bán-filmben, összes kiváló partnereimmel és Zsigmond Vilmos vezető operatőrrel, valamint Montserrat Caballéval, akivel előbb Barcelonában a Liceu színpadán, majd a szegedi Dóm téren szerepeltem.” – idézte fel.     Kiss B. Atilla az erdélyi Bánffyhunyadon született és a közeli Kalotaszentkirályon nőtt fel, az erdélyi és magyar identitás nagyon fontos számára. “Azt kell mondanom, hogy erdélyi emberként egy kicsit keményebbek, edzettebbek vagyunk, mert jobban megfújt minket a szél, jobban értek a fagyok. A kisebbségi létben az ember kénytelen jobban megtanulni megállni a saját lábán. Ezért sokkal tudatosabban él bennünk a nemzettudat, mint sok olyan nemzettestvérünkben, akiknek nem +adatott meg+ ez a kisebbségi sors. Nyelvünk, kultúránk megőrzése létkérdéssel vált egyenértékűvé. Ezért él és virágzik Erdély szerte még ma is a ma már újra közkinccsé vált népzene, néptánc.” – fejtette ki az énekes.     Felidézte azt is, milyen megindító pillanatban érkezett a Kossuth-díjról szóló értesítés. “Éppen a családommal voltam február 25-én, és az állampolgári eskütételre készülődtünk, mert aznapra kaptunk időpontot. Ekkor kopogott a postás a díjról szóló levéllel. Felfogni, feldolgozni sem volt igazán időm, az események olyan sűrűn követték egymást. Azóta is értelmezem, ízlelgetem ennek  az óriási kitüntetésnek a jelentőségét, fontosságát, felelősségét, és azóta is barátkozom a gondolatával” – mondta Kiss B. Atilla.     Terveiről elárulta: ötven éves kora előtt még nem érezte elérkezettnek az időt arra, hogy Othello, Canio, Tannhäuser, vagy más hasonló fajsúlyú szerepek eléneklésére gondoljon, de most már úgy érzi, tervezhet ezekkel. Egy énekes, mint mondta, tervezhet ugyan, de a műfaj sajátosságánál fogva felkérésre, megbízásra van szüksége, hogy szerepálmait valóra válthassa.

Forrás:MTI