Kitört a homokvihar, törölték az utolsó szakaszt

Azt, hogy ötven és száz méter között volt a látótávolság.

Ilyen időben képtelenek felszállni a mentőhelikopterek, márpedig nélkülük nincs verseny. Úgyhogy amikor hét órakor nem rajtoltak el a motorosok, nyolc órakor pedig összehívták a mezőnyt az étkezősátorban, már mindenki tudta, itt ma nem lesz verseny.

„Fúj a szél, hordja a port, tele van vele a fülünk, az orrunk és a szánk, és ha őszinte akarok lenni, akkor nekem egy kicsit a hócipőm is. Tegnap volt az első este, amikor már igazán jó érzésekkel mentem el aludni, végre versenyben voltunk, és élveztük az autózást. Nagyon készültem az utolsó napra, ami már afféle örömautózás lehetett volna számunkra” – mondta Szalay Balázs, aki a csalódottsága ellenére megértette a rendezők döntését.

„Ilyen időben a sivatag nagyon veszélyes. Nem csupán azért, mert a szél elfújja a nyomokat, hanem azért is, mert nem látod a dűnék formáját, nem látod, hogy felfelé vagy lefelé mész, mivel minden ugyanolyan színű az öt-tíz centi magasan áramló homoktól. És ez meglehetősen veszélyes” – mondta Szalay.

Beugró navigátora, a belga Fabaian Lurquin mindenek előtt azt mondta el, mennyire jól érezte magát a csapatban, s hogy milyen remek embert és jó pilótát ismert meg Szalay Balázs személyében, azután rátért a csütörtöki napra is. „Kár, hogy nem rajtolhatunk, de a biztonság mindenek előtt – aki a sivatagba jön, annak együtt kell élni a gondolattal, hogy időnként kitör a homokvihar, s az ellen semmit sem tehetünk. Jó volt itt versenyezni, örültem, hogy megismerhettem ezt a jó kis csapatot” – mondta Fabian Lurquin.