Lásson, értsen

Ez év szeptemberétől a Néprajzi Múzeum nem csak folytatja, hanem ki is bővíti a 2012-ben útjára indított Lásson, értsen: a múzeumban és a helyszínen című ismeretterjesztő előadássorozatát, amelynek célja, hogy a múzeum szakemberei a múzeum rendkívül gazdag tárgy- és képi gyűjteményeire támaszkodva kalauzolják el hallgatóságukat  az emberi civilizáció legkülönbözőbb tájaira – előadások formájában és a valóságban is.

Az elmúlt évben megkezdett Föld körüli utunkat ezúttal Afrikában folytatjuk. A múzeum afrikanistája, Földessy Edina 2013. október 2. és december 11. között hat előadásban mutatja be a Mesebeli Afrika magyar felfedezőit és gyűjtőit, a kontinens művészetét, kézműves mesterségeit és vallási kultuszait, házassági szokásait. Mindezt természetesen sok-sok afrikai tárggyal, terepfotóval illusztrálva.

A múzeum másik, most induló sorozata a magyar és tágabban a Kárpát-medencei népi kultúra világába vezet el bennünket. E félévi előadásaink témáját a kerámia- és ónedények adják. 2013. szeptember 25. és december 18. között ugyancsak hat előadás keretében a múzeum Kerámia gyűjteményének két muzeológusa: Csupor István és Vida Gabriella beszél a Hódoltság területén a 17–18. században kialakuló népi fazekasságról, majd a cserépedényeknek a paraszti háztartásban, illetve az egyházak, céhes szervezetek életében betöltött szerepéről. Külön előadásban foglalkoznak a díszítőmotívumokkal és szimbólumokkal, illetve a kályhacsempék és az ónedények készítésével és használatával.

 Az előadások helyszíne a Néprajzi Múzeum 105-ös, Vajda László olvasóterme, időpontja: szerda 17:30.

Az előadások időrendben:

2013. szeptember 25.

Cserépedények a paraszti háztartásokban

Előadó: Csupor István

2013. október 2.

Kelet- és Dél-Afrika

Előadó: Földessy Edina

2013. október 9.

Egyházak, céhek és céhes jellegű szervezetek cserépedény-használata

Előadó: Csupor István

2013. október 16.

Közép-Afrika

Előadó: Földessy Edina

2013. október 30.

Nyugat-Afrika

Előadó: Földessy Edina

2013. november 6.

Díszítőmotívumok és/vagy szimbólumok. Merítés a népi cserépedények világából

Előadó: Csupor István

2013. november 13.

Afrikai művészet és kultuszok

Előadó: Földessy Edina

2013. november 20.

A népi fazekasság kezdete a Hódoltság területén: a 17–18. század kerámiája, és hagyományozódása a 19. századig

Előadó: Vida Gabriella

 

2013. november 27.

Mesterségek és technikák

Előadó: Földessy Edina

 

2013. december 4.

Kályhacsempék

Előadó: Vida Gabriella

2013. december 11.

Észak-Afrika

Előadó: Földessy Edina

2013. december 18.

Ónművesség, ónedények, hamisítványok

Előadó: Vida Gabriella

 

 

A fazekasmunkák egykor minden paraszti háztartásban jelen voltak. Legtöbbjük persze nem számított igazán értéknek, még a hagyatéki leltárakba sem kerültek bele, de az élet szinte minden területén használták őket, a hétköznapoktól kezdve az életfordulókon át a jeles ünnepekig. Javarészüket ma már nem ismerjük, számtalan van közöttük, amelynek használata a múlt ködébe vész, Érdemes hát felidézni őket, hogy milyen szerepet is töltöttek be az egykor élt emberek életében, számba véve a legfontosabbakat, a határi korsótól a miskakancsóig.

A Kárpát-medence népi kerámiáját 100 típusba sorolták. A rendkívül változatos formakincshez hihetetlen gazdag motívumegyüttes társult, ez teszi a magyar népi kerámiát ennyire különlegessé. Ennek a rendkívüli változatosságnak természetesen más oka is volt: az egykori történeti Magyarország földművelésre épülő gazdaságával mintegy konzerválta a tárgyi kultúra régiesebb elemeit. Az első előadásban tehát azt mutatjuk be, hogy ez a rendkívül gazdag formakincs milyen funkciókkal párosult.

A 19. század harmadik harmadában Németország által gyarmatosított Kelet-Afrikába Teleki Sámuel gróf 1886–87-ben vezetett felfedező expedíciót, amelynek eredményeképpen mintegy 350 néprajzi tárgy került a Néprajzi Múzeum birtokába, elsősorban a maszájok, kikujuk és csaggák köréből. Előadásunkban a terület emblematikus tárgyainak, a testékszereknek, lándzsáknak, pajzsoknak a használatát és jelentését mutatjuk be. A kor másik, magyar szempontból jelentős gyűjtője az angolok által gyarmatosított Dél-Afrikában működött vadász-felfedező, Bornemisza Pál báró volt, aki több mint két és félezer tárggyal gazdagította a múzeumot.

A vallási közösségek (egyházak, felekezetek) életében fontos szerepet töltöttek be a cserépedények. Van egy mondás, hogy szegény az eklézsia, amelyet sokszor szó szerint is kell értenünk. A nagyobb református gyülekezetekben aranyozott ezüst, a kevésbé módosaknál ónból készült úrasztali edényeket használtak, a legszegényebbek azonban be kellett érjék cserépedényekkel. De nem csak az egyházak, hanem a laikus vallásosság is igényelt egy sereg cseréptárgyat, elég, ha csak a búcsújárásokra gondolunk, és ezeket is érdemes számba venni.

A céhek virágkora – Európával ellentétben – nálunk a 18–19. századra esett, de a jókora késés ellenére sokáig jól működött, és még az ipartestületekké történő átalakulás után is fennmaradt, sokszor csak a nevében, legalább is a hétköznapi szóhasználatban. A céhedények rendkívüli változatossága és információtartalma miatt a népi kerámia egyik legfontosabb adatforrásának számítanak.

A céhek mintájára más szervezetek – eketársaságok, a szőlőműveléssel foglalkozó hegyközségek, falusi bíróságok – is készítettek magunknak korsót, melyeket hasonlóképpen is használtak, mint az iparosok társulásai. Ez a tárgycsoport is nagyon sok érdekes információt őriz, a céhes tárgyakkal együtt, érdemes hát megismerkedni velük!

A kontinens gyarmatosítása során Közép-Afrika elsősorban francia és belga kézre került. Ennek a vidéknek a földrajzi és néprajzi feltárását számos világhírre szert tett utazó végezte, magyar szempontból különösen fontos Magyar László és Torday Emil munkássága. Ez utóbbi nem csupán tudományos munkásságával, hanem rendkívül értékes gyűjteményeivel is gazdagította a legnagyobb európai múzeumokat, a londoni British Múzeumot, a párizsi Quai Branly Múzeumot és a bécsi Museum für Völkerkundét, de nem feledkezett meg hazájáról sem. 1910-ben csaknem 400 kongói tárgyat ajándékozott a Néprajzi Múzeumnak. Gyűjteményét a kubák által készített fatárgyak, textilek, gyékények díszítményein keresztül mutatjuk be.

A harmadik világban számos olyan magyar orvos dolgozott, akit elvarázsolt a bennszülött népek kultúrája. 1913-tól kezdve Fuszek Rudolf Libéria első orvosa, majd egészségügy minisztere volt. Működése során jelentős libériai és kameruni tárgygyűjteményt halmozott fel, melyet a Néprajzi Múzeumnak ajándékozott. Előadásunkban a danok, szenufók, dogonok és bambarák maszkjait, azokon keresztül pedig a titkos társaságok világát ismerhetjük meg.