Megalakult Kaposvár új közgyűlése, a polgármester és a képviselők letették esküjüket a somogyi vármegyeszékhelyen szombaton.
Szita Károly (Fidesz-KDNP), a város újraválasztott polgármestere az alakuló ülésen hangsúlyozta: bármennyire is nehéz évek vannak a kaposváriak mögött a koronavírus-járvány, a dráguló energiaárak, a magas infláció és az orosz-ukrán háború miatt, nem feledtethetik el kitűzött céljaikat: a teljes foglalkoztatottság elérését, a jövedelmek növekedését, a lakosság számának a gyarapodását, a lehető legnagyobb energiafüggetlenség elérését, és azt, hogy 2030-ra Kaposvár legyen Magyarország egyik, ha nem a legegészségesebb városa.
Kaposvár néhány területen már most is kiemelkedő, de a gazdasági összteljesítménye alapján ma még csak feltörekvő város, és nem érheti be ennyivel – fogalmazott a polgármesteri tisztséget 1994 óta betöltő településvezető.
Azt mondta, mennek előre kitűzött céljaik felé, és ez reményeik szerint azt is jelenti, hogy a következő években mindenki még előrébb léphet a saját életében is.
Szita Károly úgy vélte,
világos célok nélkül nincs sikeres város, minden mai siker erős jövőképre épül, a jövőkép mögött erős értékrend kell, hogy legyen.
Az erős értékrend a családok tiszteletéből, az idősek megbecsüléséből, a rend, a munka és a tudás értékeléséből, a hitből, az erős lokálpatriotizmusból, a közösség és a természettel való harmonikus együttlétből áll – hangoztatta.
Hangsúlyozta, jövőképük arra a meggyőződésre épül, hogy számukra a lehetetlen nem létezik.
Úgy vélte, Kaposvár legszebb napjai még előttük vannak, most csak rajtuk múlik, csak tőlük függ, hogy reményeikből bizonyosság legyen.
A polgármester jelezte, az alakuló közgyűlés jövő csütörtökön folytatódik, amikor megtárgyalják a következő időszak programját, kialakítják a szervezeti és működési szabályzatot, alpolgármestereket, bizottsági tagokat választanak.
Kaposváron az összes egyéni választókerületben a Fidesz-KDNP jelöltje győzött a júniusi önkormányzati választáson, így a polgármester mellett a pártszövetség 12 képviselője foglalhat helyet a 18 tagú testületben.
Kompenzációs listáról a DK-Jobbik-Konzervatívok-MSZP-Momentum 2, a Mi Hazánk Mozgalom, a Kaposváriak Köre Egyesület és az Új Polgármestert, Új Városvezetést Egyesület 1-1 tagot delegálhatott.
A képviselők közül 11-en a korábbi közgyűlésnek is tagjai voltak.