A műsorvezető több világmárka magyar reklámarca, de leginkább „magyar James Bond”-ként emlegetik, ugyanis több nemzetközi kisfilmet is készítettek, melyekben ő alakította a világhírű ügynököt. 2021-ben készült vele egy rádióinterjú a szereppel kapcsolatban, melynek sodrában elárulta, hogy elhunyt az édesanyja. Megfagytak a szavak. Most pedig megtörtént az, amire soha nem mert volna gondolni. Örökre elment egyetlen testvére is.
„A családtagjaink sok mindent megtanítanak nekünk, de azt nem, hogyan kell nélkülük élni. Anya csak egy van. Nem lesz másik. Soha nem tudom feledni, hogy magamra hagyott. Azt hittem, nem érhet már rosszabb. Tévedtem” – kezdte a magyar James Bond.
„Anyánk halála után egy kis idővel felhívott a nővérem, hogy betegséget diagnosztizáltak nála. Telt az idő, és egyre jobb eredményei lettek. Megtettünk mindent, amit megtehettünk. Gondoltuk minden jóra fordul, aztán hirtelen… 51 évet élt. Most hol vannak az angyalok?”
„Miután elment, egyik este a kisebbik fiam azt mondta: Hívjuk fel Ernát. Mondtam neki, hogy már nem fogja felvenni a telefont. Erre azt válaszolta: De igen. A mennyben.”
„Életvidám volt. Kedves, gondoskodó, erős és határozott. Anyám helyett anyám. Szeretett, és akart élni. Nem ismertem olyan embert, aki ne kedvelte volna. Négy gyermeke és férje várja minden nap vissza… Hol vannak a csillagok?”
„Megtörtem? Igen, de nem tudom kimutatni az érzéseimet, mert a média kegyetlen világa már megölte a lelkem egy részét. A mi szakmánkban sajnos alkalmasint ember embernek farkasa, és csak a legerősebbek maradnak talpon. Igyekeztem távol maradni e harctól és járni a saját utamat. Nem álltam be a sorba, helyette nemzetközi színtérre léptem. Megyek tovább, és amíg képes vagyok rá, addig alkotok.”
„Csakúgy, mint anyám emlékének, a testvéremnek is írtam egy búcsúverset. Nem tudom miért verset, mert nem vagyok költő. Nem tudom… Benne van minden. A címe: Angyal lettél. Ragyogjál” – zárta gondolatait Tordai István.
Angyal. Hol vagy? Létezel? Ilyet nem teszel.
Van neked szíved, színed?
Övé volt csodaország összes színe és vele minden jóság.
Most mélysötét van. Zavart némaság.
Küzdöttél, hittél, bíztál… Elaludtál.
Anya, Feleség, Testvér voltál. Ragyogtál.
50 év. Ennyi járt? Emlékké váltál.
Örökké velünk maradtál.
Angyal lettél. Ragyogjál.
(Tordai István 2023. december)