Mikulásgyári kaland

Jött a hír: egy híres fuvarozó vállalat tíz munkatársa a Mikulásgyárban tartja csapatépítését! Milyen jó lehetőség ez egy kellemes riport készítésére így télvíz idején. Mikulás bácsi, gyerekek, ajándékok, forralt bor, friss házi rétes, jó emberek. Még az sem tudott felbosszantani, hogy az autóm indításakor az akkumulátor csak nyekkent egyet csúfondárosan, aztán már viccelődni sem volt ereje. Pedig tűző napsütésre ébredtünk, hónak híre-hamva sem volt eddig ezen a télen a fővárosban. 

Azt az információt kaptam, hogy a Dózsa György út-Ajtósi Dürer sor sarkán állították fel a Mikulásgyár buboréksátrát. Remek, gondoltam magamban, nem kell autóval mennem, a 74-es troli éppen háztól házig visz, és még jóféle forralt bort is kóstolgathatok. Mire a helyszínre értem, a buboréksátrat a Hősök terére fújta a szél, caplathattam a szép Dózsa György úton, mint annak idején apámmal május elsején, merthogy egy időben csak akkor kapott lufit, ha a gyerekét is magával vitte. Márpedig én ragaszkodtam a lufihoz, ahogy népünk vezérei a közös énekléshez a nagy vonuláson. Most is könnyebben szedtem nótára a lábam, csak most Jézuska-hívogató dalt dúdoltam. „Jók legyetek, gyerekek, gyerekek/ Szent karácsony közeleg, közeleg/ Angyaloknak kara zendül/ Kis Jézuska száll a mennyből/ Szállj, szállj, szállj/ Mennyből leszállj!/ Jézuska, mi jók leszünk, jók leszünk/ Karácsonyfát hozz nekünk, hozz nekünk/ Karácsonyfát, nagyot, szépet/ Mindnyájunknak üdvösséget/ Szállj, szállj, szállj/ Mennyből leszállj!”

A buboréksátor bejáratához érve majdnem elrontottam mindent, olyan hőfokon izzott bennem a tettvágy. Ám a Mikuláshoz nem lehet csak úgy eszetlenül, ripsz-ropsz bejutni. A felfújható sátornak két ajtaja van, és a két ajtó nem lehet egyszerre nyitva, mert kisurran a buborékból a levegő.

Plüssök tánca Grillus Vilmos zenéjére

Bent aztán az várt, amiről minden gyerek álmodozik Advent idején! Élő Mikulás bácsi, felfoghatatlanul sok összegyűjtött ajándék, tündéri plüssfigurák hatalmas csúszdán Grillus Vilmos legszebb karácsonyi dalára billegve.

Cigus László, a Waberer’s francia régióvezetője alig tudott elszabadulni egy pillanatra a dobozaitól, amelyekbe az érkezett ajándékokat rámolta. Boldogan konstatálta, hogy ez teljesen más, mint amit a cégnél csinálnak: heti 800 kamionnak kell megtalálni az áruját Franciaországban úgy, hogy a lehető legkevesebb üres kilométert tegyék meg.

A régióvezető esküszik a csapatépítés hasznosságára. Fontosnak tartja, hogy a társaság időnként találkozzon az irodán kívül is. A Mikulásgyári önkéntes munkát választották csapatépítésre. Bár eltartott egy ideig, amíg felvették a kapcsolatot a szervezőkkel, a Magyar Vöröskereszttel, és minden apró részletben meg tudtak állapodni, mikor akarnak jönni, hányan, buborékon belül vagy kívül szeretnének dolgozni, mi lesz a feladatuk. Nos, fogadniuk kell az ajándékokat, aztán szortírozzák, dobozolják, zsákokba rakják, felmatricázzák. Ha kell, rendet raknak, dobozokat hajtogatnak, kiadják a bejárati ajtókhoz hasonló zsiliprendszeren keresztül az összegyűjtött játékokat, könyveket, CD-ket, ruhaneműket, cipőket, táskákat, lisztet, cukrot, olajat, sót, édességet a naponta háromszor érkező tehergépkocsi vezetőjének, aki a Vöröskereszt központi raktárába szállítja őket. Érkezésükkor a főállású Vöröskeresztesek röpke munkavédelmi oktatást tartottak, és ismertették a konkrét feladatokat. Ők irányítják és felügyelik az önkéntesek munkáját. „Úgy látom, a fizikai munka jólesően elpilleszti az irodai dolgozót 18-55 éves korig. Ilyen korú munkatársakból áll a csapatom” – mondta Cigus, és máris dolog után nézett.

Ovisok is segíteni akarnak!

A csapatépítők közül Sipos Ágotát és Eszinger Ágnest meglepte az adakozók száma, el sem tudták képzelni, hogy ilyen sok ovis és iskolás csapat látogatja meg a Mikulásgyárat. „Mindegyikük valami játékot tartott a kezében és csillogó szemmel adta oda a Mikulás bácsinak, hogy az ajándékával segíteni tudjon a rászorulókon” – mesélték lelkesen. A két Ági nem érezte fárasztónak a munkát, kellemesen érezték magukat akkor is, amikor pörgés volt, jó volt tapasztalniuk, hogy egyre többen vannak, akik ilyen lelkületre, szemléletre nevelik a gyerekeket a szülők és pedagógusok közül. A munkatársak között pedig szerintük alapvető dolog a jó hangulat, a vidámság, a viccelődés, a humorérzék, szerencsére szórakoztató kollégákból nincs hiány náluk.

Timi, Dani, Peti nagyon együtt voltak, egymás kezéből kapkodták a plüssfigurákat. „Timi kedvencei elsősorban ezek a szőrös, puha állatok” – mondták nevetve a fiúk, és már repült is feléjük néhány közülük. „Örülünk, hogy segíthetünk – tette hozzá komolyan Tömpe Tímea –, a közös munka összekovácsolja az embereket. Ez más, mint egész nap a számítógép előtt ülni. Jó a megszokott munkából kiszakadni, és egy kicsit mást is csinálni. Amikor a gyerekek jönnek, mi a háttérbe húzódunk, szaladunk fel a várba csúszdáztatni a plüssöket.”

Igaz is, a gyerekekkel foglalkozni ilyenkor elsősorban a Mikulás bácsi dolga!

Még a Mikulás bácsi is elérzékenyült

Németh Ferenc nyugdíjasként vállalta, hogy a Mikulásgyár alkalmazásába áll. „A tavalyi télapó meghalt, új után kellett nézni, mert az élet nem állhat meg ebben a gyárban. Rám esett a választás. Énekeltetem a ’trónusomról’ a csöppségeket, aztán lemegyek hozzájuk, nagy zsákomból apró ajándékokat adok nekik. Nem gondoltam, hogy a mikuláskodás érzelmileg ennyire megvisel! Fogyatékos gyerekek jöttek. Megindítóan tiszta lelkűek, nyíltak és őszinték voltak, öröm volt nézni őket. Még nem is sejtik, hogy mi vár rájuk az életben. Vigyáznom kellett, nehogy túlságosan elérzékenyüljek. A Mikulás bácsi ne pityeregjen! Ez a gyár maga a megtestesült csoda, és legalább ennyire aranyosak a gyerekek! Aranyosak, ha szülőkkel, testvérekkel jönnek, és aranyosak az óvónénivel, tanárokkal is. Ha hívnak, és az egészségem engedi, jövőre is jövök.”

 „Tündériek a gyerekek!”

Mór Józsefné, Ica a Honvédségtől nyergelt át két éve a Vöröskereszthez. Gazdasági területen, könyvelőként dolgozik, de már tavaly is besegített a Mikulásgyár munkájába. „Nálunk mindenki vállal fél napot a gyárban, és nem is bánjuk meg, annyira kellemes a légkör, jó a hangulat, olyan tündériek a gyerekek! Ide bárki belép, melegség önti el a szívét. Annyi adomány gyűlik össze, hogy segíteni tudunk a rászoruló családokon, a hajléktalan szállók lakóin, azokon a szerencsétlen hölgyeken, akik valamilyen oknál fogva kénytelenek egyedül nevelni a gyereküket, és szinte semmijük sincs. Az ő részükre nagyon nagy találmány ez a Mikulásgyár. Olyan visszajelzések érkeznek hozzánk, hogy elszorul a szívünk. Ezt a munkát sohasem szabad abbahagyni.”

Tíz éves a Mikulásgyár

A Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetének igazgatóhelyettese, Horváth Péter 2004 óta dolgozik a szervezetnél. „Először tíz éve, 2005-ben kezdte meg ’termelését’ a Mikulásgyár, akkor még ifjúsági szervező voltam a fővárosban. Azóta több plázában is Mikulásgyár működik az országban. Az ajándékok gyűjtése mindig is a Vöröskereszt koncepciójához tartozott, de ez a központi akció felkeltette azoknak az érdeklődését is, akik addig nem foglalkoztak vele. Az adakozni kívánó családok időzíteni tudják jótékonykodásukat pontosan arra az időszakra, amikor a legnagyobb szükség van rá. Reméltük, hogy felkapja a média a dolgot, de ekkora sikerre nem számítottunk. Kivétel nélkül minden évben beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Ez az év is szépen alakul, december 13-a például hivatalosan munkanap, mégis rengetegen jöttek hozzánk. Itt a Hősök terén 30-40 önkéntesünk dolgozik naponta december 5-21-ig, de 6-8 önkéntesünkkel jelen vagyunk naponta a Mammutban, és természetesen ebben az időszakban működnek tizenhét kerületben az irodáink is naponta tíz önkéntessel.”

Horváth Gábor Miklós