Módszer, amivel gyorsan és könnyen lehet tanulni

Lantos Mihály a Villámolvasás című könyv szerzője igen sokoldalú személyiség. Tanít a Közszolgálati Egyetemen, bűnügyi nyomozó volt, filozófiáját, életvitelét illetően pedig gyakorló Buddhista. Már ezek is érdekessé teszik őt, de mindezek mellett még Villámolvasást is tanít, sőt Villámolvasás a gyakorlatban címmel írt a módszerről egy tankönyvet is.

 

„Amikor 1988-ban leérettségiztem, úgy gondoltam, hogy teljesítettem azt a feladatot, amit a szüleim kitűztek elém. Ezután különböző munkahelyeken igyekeztem elfoglalni magam, de ezt inkább csak alibizésnek hívnám, majd kikötöttem a rendőrségen, és beleszerettem a bűnügyi szakmába. Eszembe sem jutott, hogy továbbtanuljak, hogy iskolaszerű tanulásba kezdjek. Egyrészt minek, másrészt az egy nagyon fáradtságos és unalmas tevékenység.

Aztán az életemnek voltak olyan pillanatai a szakmán belül is, amikor rákényszerültem, hogy mégis tanuljak. Elvégeztem a Rendőrtiszti Főiskolát, amely utód intézményében most, jó néhány évvel később én is tanítok. Viszonylag későn, 31 évesen szereztem az első diplomámat. Mondanom sem kell, hogy a tanulás tekintetében nagyjából vért izzadtam.

Lehet szeretni a tanulást?!

A tanulás maga annyira fájdalmas, unalmas és undorító tevékenység volt, amit szerintem sokaknak nem kell ecsetelnem, mert ugyanilyen nehézkesen végzik az iskoláikat. Ám az életemben következett egy olyan szerencsés pillanat, hogy felkértek: tanítsak a Rendőrtiszti Főiskolán. Világos volt, hogy muszáj lesz egy kicsit tovább fejlődnöm, nemcsak szakmailag, hanem valamiféle olyan tudást is magamra kell szedni, amivel jobb lehetek az új munkakörömben. Amikor bűnügyi nyomozó voltam, akkor is arra törekedtem, hogy jobb legyek, hogy egyre jobban végezzem a munkám. Ugyanez a motiváció vezetett amikor elkezdtem tanítani a főiskolán, így jelentkeztem az ELTE Pedagógia szakára is. Világos volt, hogy munka mellett képtelenség úgy elvégezni az egyetemet, hogy hagyományos módon olvasom a könyveket, elejétől a végéig, miközben nagy koncentrálással próbálom megjegyezni a tartalmát.

Akkora mennyiségű információt kellett elsajátítani, ami a hagyományos módon lehetetlen, de legalábbis az én szellemi képességeimet meghaladta. Ekkor vezetett az utam Bakos Kornél tanfolyamára. Két dolgot tanultam meg tőle. A villámolvasás alapjait, illetve hogy rájöttem, világlátásomat tekintve a Buddhizmus áll hozzám a legközelebb.

A villámolvasás alapjait tehát elsajátítottam, és úgy éreztem, hogy ez egy fantasztikus módszer. Ez nem a hagyományos értelemben vett olvasás. Ezt azért tartom fontosnak megjegyezni, mert ha valaki meghallja azt a szót, hogy olvasás, akkor automatikusan arra gondol, amit nagyjából hatéves korunkban megtanulunk, hogy betűről betűre, szóról szóra, elejétől a végéig elolvasunk egy könyvet.

Ezzel szemben mi, gyakorló villámolvasók, merjük állítani, hogy egy picit másként, sokkal hatékonyabban is lehet olvasni. A villámolvasásban ugyanis nem a villámlás, tehát nem a gyorsaság a legfontosabb. A gyorsaság az már csak a hab a tortán, a lényeg a sokkal mélyebb megértési szint, az integráltabb tudás.

Két óra múlva vizsgázhatsz is a könyvből

Sokan kérdezik tőlem, hogy a Villámolvasással mennyi idő alatt tudok elolvasni egy könyvet. Ez körülbelül olyan kérdés, mint hogy mennyi idő alatt érek le Debrecenbe. Attól függ. Repülővel gyorsabban, vonattal lassabban, és gyalog is le lehet jutni, de az még tovább tart.

A kérdés az az, hogy mit szeretnék kapni a könyvtől. Hogy milyen előzetes ismereteim vannak a könyv témájával kapcsolatban. Hogy mekkora terjedelmű az a könyv, stb.

Egy nagyon erős átlagot lehet meghatározni. Egy kb. 200 oldalas könyvet, ha érdekel a témája, és már van némi előzetes ismeretünk róla, akkor körülbelül egyórás elfoglaltságot jelent az, hogy utána képben legyek, akár rövid előadást tudjak róla tartani. Ez az idő egy tapasztalt villámolvasó számára elegendő a teljes feldolgozáshoz.

Hogy ki a tapasztalat villámolvasó? Aki ezzel a módszer együttessel legalább öt könyvet elolvasott, feldolgozott már.

Tudom, hogy nagyon sokak számára misztikus ez a módszer, pedig nem az.

Sok adatot megjegyezni rövid idő alatt

Legtöbbször azok keresnek fel, akik vizsgára szeretnének felkészülni a villámolvasással. Egy ekkora terjedelmű könyv esetén nekik egy kicsit több időt kell rááldozni, de két óránál többet nekik sem. Bevallom, nem túl korrekt, de a tanfolyamon a résztvevőktől meg szoktam kérdezni, hogy ha a hagyományos olvasással két órát foglalkozik a könyvvel, akkor várhatóan meddig jut el benne? Van, aki azt mondja, hogy ő gyorsan olvas, és eljut egészen a végéig. Más meg azt feleli, hogy két óra alatt valószínűleg nem jutna el a száznegyvennegyedik oldalig.

Azért nem korrekt a kérdés, mert inkább úgy kellene feltenni, hogy: rendben, hogy elolvastad az egész könyvet, de mennyi maradt meg belőle? Le tudnál-e belőle vizsgázni? Nekem az a gyanúm, hogy nem.

Villámolvasással bármilyen témájú könyvet feldolgozhatunk. Azonban szerintem vannak olyan könyvek, melyeket nem érdemes. Ilyen például a szépirodalom, amit azzal a céllal és azzal a motivációval olvasunk, hogy olvasás közben megmozgassuk a fantáziánkat, a kreativitásunkat. Szeretnénk elmerülni a történetben. Élvezni akarjuk, és miközben a főhősök nagyon szerelmesek lesznek, talán még egy-egy könnycseppet is ejtünk.

Ezt nem érdemes villámolvasással olvasni. Lehet, de elmarad az olvasás élménye.

Mi a probléma a hagyományos olvasással?

Először is le kell szögezni, hogy az a fajta olvasási módszer, amit tanulunk hatéves korunktól, nem haszontalan, és nem elvetendő, de nem felel meg az elménk felépítésnek, működésének.

Mert hogyan is működik az elménk? Először is van két agyféltekénk. Mindkét agyféltekének más a funkciója, de szükséges, hogy kommunikáljanak egymással és képesek legyenek együttműködni.

Amikor hatéves korunkban bekerülünk az iskolába, kezdetben rendkívül lelkesek vagyunk, majd két hónap múlva utáljuk az egészet. Hogy mi ennek az oka?

Agykutatók megállapították, hogy hatéves korunkig sokkal több mindent sajátítunk el a világról, mint utána egész életünk során. Gondoljunk csak bele, ez egy nagyon komoly tanulási folyamat, hiszen ekkor sajátítunk el igen sok mindent a beszédtől a tájékozódáson keresztül, a formákig. Mégsem panaszkodnak az óvodások, hogy jaj, már megint meg kell tanulni egy színt. Sőt, élvezik. Azért, mert alapvetően egy jobb agyféltekés környezetben élnek, ahol a színek, formák, képek, zene, kreativitás, fantázia lakik. Hatéves korukban pedig bekerülnek az iskolába, ahol bal agyféltekére jellemző logika, a hideg racionalitás jelenik meg tanulási igényként. Ez önmagában még nem lenne gond, hiszen ha nem így lenne, akkor a gyerekek nem tudnának elsajátítani olyan logikai rendszereket, mint az olvasás, írás, vagy számolás.

A probléma ott kezdődik, hogy később már mindent bal agyféltekésen akarunk megtanulni, vagyis a töménytelen mennyiségű információt kizárólag a megértésen keresztül elraktározni. Ez lehetetlen. A történelem például csodálatos tantárgy. Nincs is nagyobb élmény, mint amikor elképzelem az adott történelmi helyzetet, használom a fantáziámat, a kreativitásomat, és ez által később is fel tudom azt idézni. Ám, ha csak az információk tömegeként tekintek rá, a száraz tényeket, dátumokat próbálom magamba erőltetni, akkor ezek az adatok később sokkal nehezebben lesznek előhívhatók.

Bátran kijelenthetjük, hogy igazából nem is a tanulással van a baj, hanem az előhívással. Elménk amúgy is mindent megjegyez, de ha az elraktározás praktikusan történik, akkor a tudás könnyebben fog a felszínre törn,i amikor szükség van rá. Villámgyorsan!