„Nem adtam fel!” – Talma a sérüléséről, a rehabilitációról és a jövőről

Még mankóval jár, de mint mindig, most is ragyogó szemmel és mosolyogva jár-kel a világban. Ha a pozitív kisugárzás fertőzne, akkor Magyarország Talmának köszönhetően biztosan a legvidámabb nemzet lenne a világon. Nincs mit tenni, javíthatatlan optimista! Pontosabban realista, merthogy az álmokból rendre valóságot csinál. Sok minden más mellett emiatt is lett 2007-ben világbajnok.

Ennyire most nem szeretnénk visszamenni a múltban, viszont tavaly júniusig visszafordítjuk az idő kerekét. A helyszín Portimao, Talma a cseh ProRace csapat színeiben készül a Supersport világbajnokság soron következő futamára, amikor az a bizonyos motorblokk felrobban, és beüt a krach. Az egyik kirepülő alkatrész belefúródik a lábába, és szilánkosra törik a sípcsontja. Ott kint nem operálják meg, ráadásul másfél nap késéssel ér haza, miután először nem engedik felülni a repülőre a combig begipszelt lába miatt. Végül a biztosító társaság és a menedzsment megoldja a gondot, és Talma végre hazaér, az orvosok pedig egyből kezelésbe veszik sérült testrészét. A sípcsont annyira szét van zúzódva, hogy meg kell csavarozni.

1. műtét. Másnap. Gábor olyan fájdalmakra ébred, amilyet még sosem érzett, még egy búcsúüzenetet is felvesz az iphone-jára, mert azt érzi, itt a vég. Mint az orvosok kiderítik, világbajnokunk lábában egy ún. rekesz szindróma jelentkezett, ami azt jelenti, hogy a szövetek között egy duzzanat alakult ki, ez okozta az embertelen fájdalmat. Késlekedésnek helye nincs, a sebet azonnal ki kell nyitni, hogy el ne haljon a keringés. 2. műtét. Egy héttel később. Össze akarják húzni a kinyitott sebet, de kiderül, hogy a tibial anterior izom elhalt, ki kell venni. Gábor meggyőzi az orvosokat, hogy neki versenyeznie kell, ezért csak annyit vesznek ki az elhalt izomból, ami még lehetővé teszi számára lába megfelelő szintű mozgatását. 3. műtét. Sajnos nincs vége a komplikációknak. A sérült rész újra begyullad, ezért az egész tibial anterior izmot el kell távolítani Gábor lábából. 4. műtét. Tavaly július. Azóta rehabilitáció, edzések, munka, munka és munka.

„Rengeteg mindennel foglalkoztam a sérülésem alatt is. MotoGP versenyekre jártam, folytattam tanulmányaimat a TF-en (Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar), és ugyan motorozni nem tudtam, de Ricsi és a saját menedzsmentemet tovább irányítottam. Nem is értem, hogy voltam képes ekkora fájdalommal a lábamban ilyen sok mindent csinálni, de valami belső erő hajtott, mert nagyon fel akartam épülni” – emlékezik vissza Talmácsi Gábor.

Idén február 17. Gábor lábát újra felnyitják, és kiszedik a sípcsontját rögzítő fémeket. 5. műtét. Remélhetőleg az utolsó. „Szerencsére komplikáció nélkül túl vagyok ezen a műtéten. Most egy picit az elejéről kell kezdenem megint a rehabilitációt, de ami jó hír, hogy már beindult a mozgás a lábamban, és várjuk, hogy a többi izom átvegye az elhalt izom szerepét. Ez eddig azért sem tudott teljesen megvalósulni, mert a fém, ami bennem volt, az egész lábam mozgását korlátozta. Most arra várok, hogy a műtét után lejjebb menjen a duzzanat, és minél előbb tudjam használni ezt a lábamat, ami a váltások miatt is fontos. Már alig várom, hogy letehessem a mankót, és újra el tudjak kezdeni futni, bringázni. Itt tartunk most” – foglalta össze tömören az elmúlt hét hónap történéseit a világbajnok.

Ez történt tehát eddig, de a rehabilitációnak még nincs vége. Gábor igazi maximalistaként ezt is a lehető legkomolyabban veszi, és miközben beszélgetünk, olyan orvosi szakszavakat használ, mintha legalábbis az orvosi karra járna. A versenypályán a motor és az ember egybeolvad – ha buknak, együtt buknak, ha nyernek, együtt nyernek. Nincs tehát mese, egy versenyzőnek nemcsak a motorhoz és a technikához kell profi szinten értenie, de saját műszereihez és ahhoz is, hogy a saját testével hogyan bánjon, és hogyan hozza ki belőle a maximumot. Gábor most elmondja, mi mindent ért ő az alatt, amikor azt mondja: „rehabilitációra járok.”

„Először is ott van az oxigén-terápia. Bemegyek egy kabinba, és ott hússzor annyi tisztított oxigént lélegzek be, mint a kabinon kívül. Így az oxigén eljut olyan helyekre is, azokra az ödémás területekre, ahova egyébként nem. Ez nagyon meggyorsítja az önműködő folyamatokat és a sebgyógyulást is javítja. Ezen kívül van otthon nekem egy mágnesterápiás gépem, ami a mikrokeringést és a fájdalomcsillapítást segíti. Nagyon sokat járok masszázsra és gyógytornára is. Illetve, ami még nagyon fontos, hogy a Kovalenko Klinika szokott nekem segíteni akupunktúrás kezelésben, továbbá a kranioszakrális kezelésüket is igénybe szoktam venni, ami szintén a keringés helyreállítását célozza meg” – sorolja Gábor, mintha világ életében ezt tanulta volna.

Napjai egy jelentős részét tehát a rehabilitáció viszi el jelenleg, egy másik részét a tanulmányai, de ami minden percét kiteszi, az a jövő szüntelen építése. Rengeteg terve és célja van még, amit meg akar valósítani.

 „Rengetegen kérdezik tőlem mostanában, hogy hogyan tovább és mi lesz velem most. Nekik szeretnék válaszolni. 2011 óta irányítom és szervezem a saját menedzsment csapatomat. Rengeteg rendezvényt szervezünk, a motorsportban nagyon sokat tevékenykedünk, közben a TF-en (Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar) is folytatom a tanulmányaimat, úgyhogy nagyon elfoglalt vagyok. Ami a legfontosabb: nem adtam fel! Nem ment el a kedvem a motorozástól. De ha feketén-fehéren nézzük a tényeket, akkor én csak akkor látnám magam újra a MotoGP-ben, azon belül is a Moto2-ben, egy jó motoron, az élmezőnyben, ha lenne itthon egy magyar vb-futam. Akkor mindenképp vállalnám a motorozást. Addig is folytatom azokat a munkákat, amiket megkezdtem. A menedzsmentem több versenyzőt is támogat, és nekem fontos, hogy azt a tudás, amit én a MotoGP-ben megszereztem, azt továbbadjam a fiataloknak, olyan fiataloknak, akik tényleg motorversenyzők akarnak lenni. Nekem az, hogy átadhatom ezt a tudást, és ők ezt lemotorozzák a pályán, mérhetetlen örömöt okoz, és jó érzéssel tölt el. Például nagyon büszke vagyok arra, ahogy (Bódis) Ricsi motorozott az előző évben a European Junior Cupban, ahol két dobogós helyezést is szerzett”– meséli Talmácsi Gábor.

Ezen a ponton megcsörren a mobilja, és ezt muszáj felvennie, mert Ricsi az. Somosi Alexanderrel, Talma másik felkaroltjával motorozták végig a napot Kecskeméten, és épp most végeztek. Alexander most ment először 500-as motorral, és Gábor őt és Ricsit is részletesen kifaggatja mindenről. Közben csupa mosoly, hihetetlenül élvezi, hogy segíthet.

Ez a válasz. Ez is a válasz arra a kérdésre, hogy hogyan tovább. Mert a pozitív kisugárzás igenis fertőz, Ricsi és Alexander rá az élő bizonyítékok, meg sokan mások. Talma meg egyszerűen csak Talma, mosolyog, teszi, amit tennie kell, mert így érzi jónak, és a film forog tovább…