Pécs és a világ a mozikban

Mától látható filmszínházainkban a Pécsi Szál című magyar és a Tied a világ című francia film. A magamfajta öregemberek – nyilván az alkotók nem kis bosszúságára – a PÉCSI SZÁL zseniális címben első blikkre az idén éppen 75 éve született SZÉCSI PÁL nevét vélik felfedezni, de természetesen a kettőnek még véletlenül sincs köze egymáshoz.

Lévai Balázs rendező annak igyekezett utánajárni, hogy van-e valami közös azokban, akik Pécsről indulva váltak országosan ismert zenészekké. A névsor valóban jeles: Kispál és a Borz, Halott Pénz, Punnany Massif, 30Y, Takáts Eszter, Junkie Jack Flash, hogy csak a legnépszerűbbeket említsük. A kérdés tehát jogos, ám a rendező nem bízott abban, hogy a kérdés felvetése kellő érdeklődést fog kiváltani a mozilátogatókból, ezért a dokumentumfilmszagú témát megspékelte olyan játékos/játékfilmes elemekkel, amelyek már egy szabályos bohózat kereteit is porrá zúzzák. A titok „tudományos nyomozásába” Szabó Simon fogott, a fent említett zenekarok zenészei láthatóan élvezték Szabó és a stáb jelenlétét, de a nagy kérdés az, hogy ezt a totális bolondozást miként értékelik a rajongók? Bemennek-e a moziba azért, hogy meghallgassák kedvenceiket arról, a tettyei dombok visszhangja, a karvezető tanár néni, a jobb létre szenderült uránbánya sugárzása, a mediterrán klíma vagy egy olasz lepedőbajnok génjei felelősek a sikeres zenekarokért? Ha valaki csak találkozni akar koncerten kívül is kedvenceivel, ha valaki csak látni akarja imádott zenészeit bárhol, bármikor, bármiben, bátran üljön be a moziba. Emlékezzünk rá, az Ezek a fiatalok című film annak idején milyen vegyes fogadtatásban részesült, ma pedig már mindenki boldogan nézi, ha néhány filmkockára vágyik a ’60-as évekből.

A Tied a világ című francia filmet feliratos és szinkronos változatban is vetítik a hazai mozik. Azért kezdem ezzel, mert a magyar szinkron nagyot dob ezen a borzalmas alkotáson, köszönet elsősorban Csonka Andrásnak, Für Anikónak, Csőre Gábornak, Trokán Nórának, valamint az apró szerepekben Fluor Tominak, Diaznak és Eckünek.

Bosszantó, hogy miért hirdetik komédiának, fergeteges humorú vígjátéknak a filmet, amikor nem csak Franciaország, de az egész világ legsúlyosabb problémáival foglalkozik, a drogbiznisszel, a mindenhová befurakodó, magukkal semmi értelmeset kezdeni nem képes migránsokkal, az anyafüggő, harmincon túli lúzerrel, aki, ki másba, mint egy férfiak lenyúlására szakosodott hölgybe szeret. A lúzer anyja ráadásul szerencsejátékfüggő. Romain Gavras, a rendező ha Vincent Cassel, Isabelle Adjani és néhány, egészen elképesztő módon bicskanyitogató stílusú figura segítségével a földi pokolból kívánt adni ízelítőt, sikerült neki. Ha a közönség szórakoztatására gondolt, nagyot tévedett. Ezekkel a dolgokkal ma már torkig van a világ, nem tud rajta nevetni. Szerencsére ez nem a mi világunk. Egyelőre.

Horváth Gábor Miklós