Petőcz András Alulnézet

Egy várost nem  középről, vagy felülről látunk meg igazán.

De szélről és alulról.

A sikátorokból  és a külvárosokból, akár a Sziget Fesztiválról.

A vasúti sínek  mellől.

Most akkor ki lehet menni a Gyáli útra, és meg lehet nézni a 13-as  villamost. Kimegyek a Gyáli útra, el egészen a lakótelepig, és  jól érzem magam, zötykölődöm a 13-as villamoson, meglepetés,  hogy 13-as, hogy van ilyen villamos, hogy 13-as, és hogy lehet rajta  nyikorogni, hogy lehet rajta hosszú negyedórákig nem csinálni semmit.

A semmivel foglalkozni.

Ha valaki azt mondaná, hogy a Gyáli út önmagában érték, hinnék  neki.

Eljutni a József  Attila-lakótelepre, az Ecseri útra, illetve az Ecseri út és az Epreserdő  út sarkára, a IX. és a X. kerület határára, és a raktárak, laktanyák,  kiismerhetetlen telepek melletti lakóépületek között sétálni  egyet, ott, ahol a 13-as nyikorog és szerencsétlenkedik, és amolyan  igazán külvárosi az egész, nos, ez nem akármilyen élmény.

Pedig ez nem  is a város pereme.

Gyáli útról bekanyar, ha van mersz, persze, csak akkor, a Zombori  útra, aztán jöhet az Aszódi köz. Ott van a MÁV-munkástelep.

Közel vagyunk a Ferencvárosi pályaudvarhoz. A sínek mellett annyi  sok szép mindenféle.

A vasúti sínek! Eldobott  üvegek, papírok, újságok, műanyagflakonok különös hangulata  mindenütt. Cigarettásdoboz, húskonzerv, óvszer és tampon.

A vonatok világa  a mindennapok világa.

Aztán a töltés  mellett lehajolni egy-egy még használható hulladékért, beváltható  üvegért, lehajolni a sínek mellett, miközben fejed felett gördül  tovább a vonat! Akkor mindent alulról láthatsz! A vonat kerekeit,  a tartóvasakat, a csapágyakat, a nehéz és hatalmas testek hasát  láthatod itt, a város alja ez, mondod, láthatod, ahogy a nehézkesen tovagördülő  vagy éppen robosztusan tovasiető vagonok életben tartják a várost.

Minden lüktet, minden él.

Ahogy él a hulladék is. Nézed, és látod, lába kel az eldobott  papírnak ott, alul, a sínek mellett.