Proteines tortaszelet – Mini Cooper SD 5-Door teszt

A Minikre mindig oda kell figyelni: a legtöbb esetben kedves, kereklámpás ábrázat mögött ugyanis sok esetben elég potens erőforrások lapulnak, melyek a futóművel, kormányzással karöltve olyan sportos vezetési élményt kínálnak, amire nem feltétlenül számíthatunk.

Itt van például ez az ötajtós változat. Ráadásul dízel. Persze SD, ami izgalmasan hangzik, de azért nem a John Cooper Works. Belül telis-teli cuki és prémium részletekkel. Fények villannak, a gombok, kapcsolók finoman működnek, ráadásul a nemrég eszközölt facelifttel a márka még tovább fokozta a Mini-kultuszt: az Egyesült Királyság zászlójának motívumait rajzolta a hátsó fényszórókra, valamint a kesztyűtartó feletti részre. Sőt, a belső térben elhelyezett ábra még világít is. És akkor még nem beszéltünk a szép analóg műszerekről, és a külső tükörbe helyezett apró-projektorról, ami a földre vetíti a márka emblémáját. A Minit éppen ezért talán könnyű a sok belbecsért szeretni, és meglehet, az sem vetné vissza nagyon az eladásokat, ha sokkal esetlenebbül mozogna az utakon.

A BMW azonban ezen a téren nem ismer tréfát. Sőt, a kis elsőkerekes autó évről-évre agresszívabban szeli a kanyarokat. Ennek megfelelően tesztautónk már az első kanyarban odarajzolta a mosolyt az arcunkra, amely egészen az autó visszaadásáig ott is maradt. És ennek első sorban még csak nem is a félelmetes, 360 Nm-es nyomatékkal rendelkező öngyulladásos motor az oka. Sokkal inkább az, hogy az SD már alaphelyzetben is úgy fekszik be a kanyarokba, mintha kizárólag ez lenne az egyetlen természetes élőhelye. A kormány legapróbb fordítására már mozdul az egész autó, és mintha sínen húznák az általunk megálmodott íven. És a gázadás csak ezután jön. Ami persze nyílván nem akkora öröm, mint a durrogó-sziszegő, erősebb benzines változatokban (Cooper S, JCW), de a mérnökök addig ügyeskedtek, míg elérték, hogy a dízel-változat is egész kellemesen szól, legalábbis az utastérben. Cserébe viszont 6 liter körüli átlagfogyasztással számolhatunk. De az élmény mégiscsak leginkább az, ahogy ez a pici járgány komoly sportautókat megszégyenítő módon mozog az aszfalton. Hajlanék rá, hogy valójában sportautónak is tituláljam, de az ötajtós kasztni, amivel sajnos a keret nélküli ablakokat is bukjuk, valamint az ékszerdoboz-szerű belső némileg ellentmond ennek. Cserében az üléspozíció egész alacsony, és a plusz két ajtó is nyereség, mivel ezzel párhuzamosan a hely is nagyobb hátul, mint a háromajtósban. Persze ne gondoljunk valami kiemelkedő helybőségre, de nagyobb tengelytávnak köszönhetően használható a hátsó traktus, és ez a mindennapokba nagy nyereség. Ráadásul mindez egyáltalán nem megy a dinamika kárára. Mert szerencsére azért a Mini-vezetés azért még mindig leginkább a vezetési élményről szól. És ez még egy dízelmotoros verzióra is igaz, amit a sok apró, kedves részlet miatt könnyen nevezhetnénk akár „női” autónak is.

Összegzés:

Ne higgyünk a szemünknek: a szemet gyönyörködtető, aprólékos kialakítás és a vidám dizájn mögött egy igazi sportautó bújik meg. Bár a dízel motoros verzió ezt egy picit jobban palástolja, mint a benzinesek, de ha sport módba kapcsolunk, az egyik legélvezetesebb első kerék-hajtású autót kapjuk ajándékba.

 AmdalaAutó értékelés: [star rating=4]