– Pályázati anyagában a sportág erkölcsi és morális rendjének visszaállítását ígérte, ekkora lenne a baj?

– Kajakosnak és kenusnak lenni mindig is rang volt Magyarországon, hiszen ez nálunk nem csak egy sportág, hanem valódi hungarikum. A műfaj nagyon nagy energia befektetést igényel, sikereinket mindig a rengeteg munkának köszönhettük és éppen ettől érezhette magát mindig többnek az, aki ehhez a sportághoz tartozott. Ebből a szempontból esett egy kis folt a becsületünkön. Akkor éreztem ezt igazán, amikor a gyerekem óvodájában a szülőtársak már nem arról érdeklődtek nálam, hogy hány kajak-kenu érem születik majd az olimpián, hanem azt kérdezték, hogy lehet-e ennyi botrány után sikeres a sportág Rióban. Szerencsére jó választ adtunk, sikeresek voltunk, a sportág pedig elkezdte magából kivetni azokat, akik rossz döntéseket hoztak és nemcsak a munkában hittek, mert ők nem lehetnek igazi példaképek. Az biztos, hogy a jövőben még több energiát kell fordítani a megelőzésre, hogy ne essen újabb folt a becsületünkön.

– Szakmai igazgatóként január 2-án áll munkába, mi lesz az első dolga?

– Az első dolgom az lesz, hogy szélesre nyissam az irodám ajtaját és elindítsak egy dinamikus párbeszédet. Már a pályázatomban is leírtam, hogy legfontosabb feladatunk a sportágban rejlő tudás begyűjtése és a sokszor eddig is jól működő szakmai rendszerek átvilágítása lesz. Minél hamarabb le fogok ülni a jelenlegi szakmai stábbal egy szezonkezdő megbeszélésre. Főként a belső erőforrásokra támaszkodom majd, ezért szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy a csapat minden eddiginél hatékonyabban végezhesse a munkáját. Ehhez elsősorban párbeszédre van szükség és a munkához való dinamikus hozzáállásra.

Természetesen át kell vennem napi operatív feladatokat is az eddigi szakmai igazgatótól, Csabai Edvintől, aki önként vállalta, hogy ezekben segítségemre lesz, ezért nagyon hálás vagyok neki.

– Rendszerek átvilágítását ígéri, ez hogy néz majd ki a gyakorlatban?

– Útra fogok kelni és pár hónap alatt igyekszem meglátogatni a klubok jelentős részét. Szeretném feltárni az igényeket, a problémákat és meghallgatni a sportág javaslatait azoknak megoldásaira. Először a kajak-kenu képzés rendszerét kell átvilágítani, majd azt a motivációs rendszert, ami jelenleg igen tagolt mind a sportolók-, mind az edzők tekintetében. Meg kell vizsgálnunk, hogy a hosszú távú céljainkkal a képzési- és motivációs rendszerünk összhangban van-e.

– Milyen elvárásai vannak a szövetségi kapitányokkal szemben?

Nem elsősorban az elvásásokkal kezdeném. Az egyik fontos feladata lesz a szakmai csapatnak a magas színvonalú kiszolgáló háttér kialakítása, hogy a kapitányok is magas színvonalon tudják ellátni a feladatukat. Például 2017-ben be kell indítanunk a kajak-kenu specifikus egészségügyi központ működését – ehhez már megvannak a költségvetési források is – amely rengeteg segítséget nyújt majd a rehabilitáció és a legális teljesítményfokozás területén. Közösen kell kialakítanunk az egyéni tehetségmenedzselés rendszerét is, aminek az alapjai már megvannak, ezeknek a továbbfejlesztése azonban szükséges. Ha konkrét elvárásokról beszélünk, akkor nagyon aktív terepmunkát kérek majd a kapitányoktól, valamint azt, hogy edzéseken és a diagnosztikai mérések során szerzett adatok feldolgozásában és a konzekvenciák levonásában is oroszlánrészük legyen. Az így szerzett, akár tudományosan alátámasztott tapasztalatokat szintén nekik kell majd személyre szabottan a sportolóknak és az edzőknek úgy visszajuttatni, hogy abból a versenyzőnek hosszútávon előnye származzon.

– Az új felnőtt- és a parakenu szövetségi kapitány már megvan, mit gondol, ki lehet a következő utánpótlás kapitánya a sportágnak?

– Van a fejemben több név is, akikkel január első heteiben szeretnék személyesen egyeztetni, de nyilván a pályázati anyagok elolvasva olyanok is képbe kerülnek majd, akikre eddig még nem gondoltam. A pályázat lezárulta és a személyes meghallgatások után egyeztetni fogok Faludy Andrással, az MKKSZ versenysport bizottságának elnökével, valamint Petrovics Kálmánnal, az MKKSZ sportfejlesztési bizottságának elnökével, majd tolmácsolom a véleményemet az elnökségnek, akik a végső döntést meghozzák.

– Elnökségi-tag és az UTE szakosztályvezetője, mi lesz az eddigi feladataival a jövőben?                         

– Ennél is összetettebb a helyzet, a kajak-kenu mellett egy gépészeti cég vállalkozási igazgatójaként dolgoztam az utóbbi időben. Természetesen ott is, valamint az UTE-ban is felmondtam és az elnökségi pozíciómról is le fogok mondani.

– Mennyire volt nehéz döntés feladni a „civil” foglalkozást és az UTE szakosztályvezetését azért, hogy szakmai igazgató lehessen?

– Természetesen hihetetlenül nehéz volt. Azonban óriási megtiszteltetés, hogy ezt a feladatot megkaphattam. Azt hiszem, ezt éppen annak köszönhetem, hogy egy kiváló csapattal az elmúlt 11 évben sikerült újraépítenünk az UTE kajak-kenu szakosztályát. Olyan eredményeket tudtunk felmutatni minden korosztályban, amire büszkék lehetünk, ezt koronázta meg Kozák Danuta három olimpiai aranyérme és Tótka Sándor negyedik helye Rióban. Képletesen szólva az UTE-címeres pólóra most felhúzom a piros-fehér-zöld melegítőt és már nem egy klubért, hanem a teljes magyar kajak-kenuért fogok dolgozni nap, mint nap.

Pont egy szakosztályvacsorán mondtam évekkel ezelőtt, hogy mi nem azt ígérjük, amikor egy gyerek kajak, vagy kenulapátot fog a kezébe, hogy felnőtt világbajnok lesz, hanem azt, hogy igazi embert faragunk belőle, olyat, aki képes lesz az élet kihívásaival szembenézni. Nekem a legjobb emlékeim abból az időszakból vannak, amikor még a hajóban ültem. Éppen ezért szeretném, ha a kajak-kenu minden eddiginél több gyermek- és felnőtt számára lenne elérhető mozgásforma, akár túrázni akarnak a természetben, akár a tizedmásodperceként harcolni a versenypályákon. Szakmai igazgatóként az a legfontosabb célom, hogy ezt elősegítsem.