A téli felkészülés vége felé elégedetten nyilatkozott saját formájáról Szabó Gabriella a kajakkenusport.hu-nak. London olimpiai bajnoka beszélt a kényszerből átalakuló női kajakválogatottról és arról is, hogy idén Vad Ninettával szeretné magát kipróbálni párosban.
Még néhány nap és vízre száll a melegvízi edzőtáborban, hogy sikerült az alapozása?
Persze minden akkor dől el, amikor már tényleg a vízen leszünk, de úgy érzem, hogy idén jól fogok menni, mert rengeteget dolgoztam a téli alapozás alatt. Sok olyan edzésfeladat van, amiben fejlődtem, alapvetően jól megy a kondi az úszás és a futás is, és ezt szerencsére a felmérések során elért eredményeim is többször visszaigazolták. Ráadásul jó helyen vagyok, bízik bennem az edzőm és én is bízom benne, azt mondhatom, hogy szerencsére minden rendben van körülöttem.
Hogyan folytatódik a felkészülése a szezonkezdetig?
Március 7-én utazunk el a floridai Tampába, ahol 5 hétig fogunk edzőtáborozni. A helyszínről sok jót lehetett hallani, a kanadaiak például már többször edzőtáboroztak itt. Egy széles és nagyon lassú folyású folyón fogunk edzeni, a szállásunk pedig közvetlenül a tengerparton lesz. Rajtam kívül állandó edzőpartnerem, Horváth Noémi is ott lesz, valamint Hüttner Csaba utánpótlás vezetőedző kérésének megfelelően velünk tart 4 U23-as versenyző is, név szerint Horváth Alexandra, Hagymási Réka, Hagymási Anita és Georgopoulou Alexandra is. Kifejezetten örülök neki, hogy többen leszünk, mert így gyorsabban telik majd az idő.
Amúgy is átalakulóban van a női kajak válogatott, mennyire befolyásolhatja ez az ön pályafutását?
Mindenképpen mélységében befolyásolja. Tavaly nagyon jól mentünk párosban Zur-Fazekas Krisztinával, az első válogató kudarca után együtt szívtuk fel magunkat annyira, hogy a végén egy sikeres szezont zárjunk. Reménykedtem a folytatásban, aztán egyszer csak kiderült, hogy Kriszta állapotos, aminek igazán örülök. Majd néhány hét múlva az edzőm, Tóth László kapott egy érdekes telefont. Mórocz István, Vad Ninetta edzője keresett meg minket és vetette fel, hogy mi lenne, ha Ninával kipróbálnánk a párost. Leültünk velük és megbeszéltük, hogy belevágunk. Bár a szövetség szakmai vezetésével még nem egyeztettünk róla, de szeretnénk kimenni május elején a milánói világkupára és már ott kipróbálni, hogy mire képes ez a páros. Ezen kívül Kriszta a világbajnoki címvédő négyesből is hiányozni fog, a szegedi világkupán így valószínűleg Kárász Annával fogunk rajthoz állni, a nyári válogatókon pedig eldől, hogy ki tud bekerülni idén a csapathajóba.
Nem Zur-Fazekas Krisztina lesz idén az egyetlen hiányzó, hiszen állapotos Kovács Katalin is, Douchev-Janics Natasa pedig súlyos gerincsérv után lábadozik, mit gondol mennyit gyengült a női kajakos csapat a három olimpiai bajnok hiánya miatt?
Eddig hihetetlenül nehéz volt kijutni egy-egy világversenyre az itthoni válogatókról, most talán egy hajszálnyival könnyebb lesz. Viszont a világbajnokságon az ellenfelek ugyanazok, mint eddig, vagyis aranyérmeket szerezni ugyanolyan nehéz lesz. Ráadásul Kati és Natasa hiányában idén nekünk kell megoldani a párost is. Mindezek ellenére bízom benne, hogy a csapat képes lesz helyettesíteni a hiányzókat. Egyébként szerencse, hogy olimpiai szempontból az idei még lyukas évnek számít, hiszen 2016-ig mindenki vissza fog tudna állni a csatasorba.
Nemcsak hiányzók vannak, hiszen Csipes Tamara néhány napja bejelentette, hogy újra Magyarországon akar kajakozni. Mit szól egykori csapattársa döntéséhez?
Megmondom őszintén, én számítottam rá, hogy Tami haza fog jönni, azért Kovács Katalin és elsősorban Douchev-Janics Natasa kiesése miatt neki is nagyobb lehet a mozgástere. Szerintem van annyira jó versenyző, hogy már az idén is lesz esélye a csapatba kerülésre, Csipes Ferenc biztos hamar formába fogja tudni őt hozni. Az pedig hosszú távon Kovács Katalinnak is segíthet, hogy Tamara hazatért, mert ha a babázás után újra kajakozni szeretne, akkor lesz kivel készülnie.
Zuglói olimpia esték címmel pódiumbeszélgetés vendége lesz, milyen témákról fog az eseményen beszélni?
Tősgyökeres zuglói vagyok, ezért már nem ez lesz az első alkalom, hogy részt veszek ilyen beszélgetésen, legutóbb is igazán izgalmas kérdéseket kaptam a sporttal és a magánéletemmel kapcsolatban, biztos vagyok benne, hogy ez most is így lesz. A zuglói emberek megbecsülik a sportsikereimet és jó a viszonyom a kerület önkormányzatával is. Az olimpiai után még díszpolgárnak is megválasztottak, ami nagyon jól esett, így természetes, hogy újra igent mondtam erre a felkérésre. A beszélgetés február 26-án, 18 órakor kezdődik Zuglóban, a Hermina úti Lipták Villába, ahova nagy szeretettel várom a szurkolókat és az érdeklődő újságírókat is. A belépés ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, jelentkezni a david.cserepeshaz@gmail.com e-mail címen lehet.