Színésznek lenni nem lehet szorgalomból, kitartásból

Benkő Nóra színésznő idén nyáron sem pihen. Sőt, egész évadban nem így tett. A Magyar Színház színművésznője immáron harmadik alkalommal szervezte meg saját táborát a Hevesi Sándor téri teátrumban. Emellett év közben játszik, anya és még a Pesti Magyar Színiakadémia vezetését is elvállalta. Táborról, nyárról és gyerekekről kérdeztük!

Harmadik alkalommal tölti a nyarát a színházban gyerekekkel, táborvezetéssel. Honnan jött az ötlet, hogy gyerekeknek nyári programot szervezzen?

Minden ott kezdődött, hogy tíz évvel ezelőtt születtek meg iker fiúgyermekeim, s amikor egy nő anya lesz, ösztönösen kezdi el figyelni a gyerekprogramokat, foglalkozásokat, hogy miként tud gyermekével hasznos programokon részt venni. A fiaim elsőként a sport iránt kezdtek érdeklődni, s szerettem volna, ha kulturális területen is találnak maguknak érdekeset, hogy az érzelmi intelligenciájuk is fejlődjön. 2005-ben készült gyereklemezem is, Korom Attilával, amelyen Laczkfi János és Tóth Kriszta versei vannak megzenésítve. Ezt követően elvégeztem a Színház-és Filmművészeti Egyetemen a drámapedagógus szakot, s a Magyar Színházban drámafeldolgozó foglalkozásokat vezettem. Aztán a sok gyerekkel való foglalkozás és munka után, a Gáspár András, Balázs Ágnes vezette ÁSZ táborban lettem csoportvezető, amely táborban azóta is minden évben részt veszek. Szerettem volna azonban egy saját nyári tábort is a Magyar Színházban, ahol játszom.

Hogyan zajlanak a táborozók napjai?

Két korosztályban vannak a foglalkozások. A kicsik 7-12 éves korig, a nagyok pedig 12-17 éves korig. Az első nap ismerkedéssel telik; olyan játékokat játszunk, amelyeken keresztül megismerik egymást, s oldódik a feszültség köztük. Az ebédet követően csoportbontásban kezdünk játszani, s estére kiderül, hogy egy-egy gyerkőcnek milyen szerep állna jól. Másnap reggel megkapják a szövegkönyvet, s elkezdődik a „munka”. Egész héten a történetben élünk, a szerepekkel foglalkozunk, jelmeztárba megyünk, próbálunk és a hét végén bemutatjuk a szülőknek a darabot. A próbák között pedig mindig beiktatunk lazító játékokat, hogy valóban felszabadultan játszhassanak a táborozók.

Milyen céllal érkeznek a gyerekek?

Van, hogy a gyerekek döntenek a tábor mellett, de elég gyakran a szülők hozzák őket hozzánk. Miután a Magyar Színház ifjúsági és családi színház lett, így egész évben nagyon sok gyerek megfordul nálunk. Megnézik a Ruminit, az Égigérő füvet vagy az Almaszószt, s utána nem kell nagy rábeszélés, hogy jöjjenek, próbálják ki magukat, hiszen a gyerekelőadások zömében gyerekszereplők is vannak. Így van, aki azzal a céllal jön, hogy ő legyen a következő valamelyik előadásban. Valaki azonban csupán barátságokat akar kötni, s van, aki szeretné, hogy ne piruljon el a boltban, amikor csokoládét szeretne kérni. A színház és a benne lévő munka, amit ezek a gyerekek is átélnek, egy önismereti, személyiségfejlesztő és önbizalom-erősítő kurzus. Nagyon jó érzés, hogy akik a tavalyi táborban részt vettek, idén újra jelentkeztek.

Kevesen tudják Önről, hogy a Magyar Színházban nem csupán játszik és tábort vezet, de Ön lett a Pesti Magyar Színiakadémia vezetője.

Az életem mindig két szálon futott: egy tudományos és egy bohém vonalon. A színház és a bölcsész világ között ingadoztam; elsőként francia−magyar szakos tanár lettem, s utána színész. Miután azonban csak a színházban éltem, éreztem, hogy valamiért hiányzik nekem a pedagógia, s a fiaim születése után még inkább érdekeltek a gyerekek. A drámapedagógiát is ezért végeztem el. A közelmúltban az Akadémián változások történtek. Az addigi vezető elment, a színház, mint fenntartó megszűnt, alapítványi intézmény lett, s újra kellett alapítani az egész iskolát. Az elmúlt időben azonban nagyon sok jó dolog történt, amiknek rendkívül örülök, s érzem az egységet a gyerekek között, valamint, hogy kívülről is elkezdik újra komolyan venni az intézményt.

Három különböző korcsoporttal foglalkozott; a műsora a kicsikhez szólt, a tábora az iskolás gyerekeknek, s az Akadémiai a nagyokról szól.

A 14-20 éves korosztállyal tudok könnyebben kommunikálni, s talán éppen azért, mert a fiaim még kisebbek. Napi szinten foglalkozom ugyanis otthon a kisiskolásaimmal, s számomra izgalmas, ha nagyobbakkal is lehetek, akiknek elsősorban már az értelmére kell hatni, s együtt lehet szárnyalni egy előadás megálmodásában.

Ők hogyan viszonyulnak a színházhoz?

Most úgy érzem, nem vonzza őket! Közelről látják, hogy ez nem csupán egy álomvilág. Ennek ellenére az egyik fiam nagyon tehetséges, úgyhogy még az is lehet, hogy színész lesz belőle. Ez az a pálya, amire ha nem születik az ember, elveszik. Színésznek lenni nem lehet szorgalomból, kitartásból.

Anyaként mikor volt büszke magára?

Őszintén? Az ember sosem érzi elég jó anyának magát. Ha otthon ül egész nap a gyerekkel, akkor azért, mert elvágyakozik otthonról, ha máshol van, akkor azért, mert nincs otthon. Embernek kell lenni, s merni, vállalni a hibáinkat, leginkább a gyerekek, a gyermekeink előtt.