Amdala.hu Amdala Magazin és Hírportál. Friss hírek, bulvár, sport, kultúra.
Szülei hívták Sziszikének Kárászy Szilvia zongoraművésznőt, aki ötödik éve gyerekkora színhelyén, egy Pozsonyi úti lakásban csodásan berendezett szalonjában várja nagy szeretettel művészbarátait és a kulisszatitkok iránt érdeklődőket. Ebben a családias környezetben vehette át az Aranyharang nívódíjat Kárászy Szilviától a Voice és A Dal televíziós műsoraiból ismert fiatal énekesnő, Agárdi Szilvia.
Az Aranyharang díjról alapítója, Kárászy Szilvia mondja: „Olyan vak és gyengénlátó gyerekek és felnőttek nyerhetik el, akik valamilyen kiemelkedő szakmai vagy emberi tettet vittek véghez. A díjazottak történetei a látóknak is üzennek: kitartással, az élet és embertársaink szeretetével nemcsak a nehézségeket küzdhetjük le, de különlegeset, maradandót is alkothatunk. A hasonló problémákkal küzdők teljes értékű emberként élhetnek a társadalomban, és teljesítményükkel kivívhatják a többi ember tiszteletét.”
Kárászy Szilvia pontosan tudja, milyen érzés az, amikor az embert a megmutatkozás vágya feszíti.
„Három-négy évesen már a balatonszéplaki nyaralónk kútkáváján énekeltem a rádióban hallott slágereket. Számomra ez igazi terápiás foglalkozás volt, dúlt bennem az önkifejezési vágy, mindenképpen meg akartam mutatni magamat. Nagy örömet szerzett nekem, amikor találkozásunkkor a szomszédok megjegyezték, hogy milyen szépen énekeltem. Számomra a zene az igazi örömforrás, az önkifejezés lehetősége, a gyógyulás.”
A két Szilvi Kárászy Szalonban folytatott beszélgetése során kiderült, hogy mennyire fontos számukra a fizikai kondíció megőrzése. Agárdi Szilvia elképesztő módon futóversenyt is nyert, s bár ezt a sportágat már nem műveli, úszni és lovagolni mind a mai napig rendszeresen jár. Kárászy ebben a témakörben is otthon van: „Tornáztam, úsztam, teniszeztem, kézilabdáztam, a ritmikus sportgimnasztika pedig olyan jól ment, hogy Budapest bajnok lettem. A sport megtanítja az embert a leglényegesebb dolgokra az élethez: a küzdelemre, a célokra, a győzelemre. Négy éves koromtól úgy indultam edzésre otthonról, mintha ünnepelni mennék.”
A versenysport helyett mégis a zenét választotta, de nem a szokásos utat akarta járni művész-tanári diplomája megszerzése után.
„Nem készültem arra, hogy koncertező zongoraművész legyek, mert a klasszikus zenészektől eltérően én mindig valami speciális, különleges dolgon törtem a fejem. Valami módon be akartam építeni a pillanatnyi hangulatomat, a közönséget, a helyszínt az alkotás folyamatába. Ahogy újabb és újabb művészeti ágak kezdtek komolyabban érdekelni, fontosnak tartottam létrehozni egy helyet, ahol – ahogy a filmesek mondják – szuperközeliben lehet találkozni a művészettel. A Kárászy Szalon egy sajátos Multi Art Gallery, kínálatában koncertekkel, mesterkurzusokkal, előadóestekkel, kiállításokkal, performancekkel, ismeretterjesztő előadásokkal, könyvbemutatókkal, társasági összejövetelekkel. Újra énekelek, és a zongorajátékomban egyre több az improvizáció. A szalon lehetővé teszi, hogy teszteljem a magam és mások produkcióját, hogyan reagálnak, mire fogékonyak az emberek. A művészetek élvezete elrepíthet az élvezetek művészetéhez, amellyel az egész életünket széppé tehetjük. Így válhat az élet művészetté, és így sikerülhet életet lehelni a művészetbe.”
Szülei halála után Sziszike rádöbbent, hogy az a kamaratér, amit évek óta keres, ahol dolgozhat, vendégeket fogadhat, ahol művész barátainak lehetőséget teremt egy intim, személyes közegben megmutatkozni, az pontosan az ő csodálatos gyerekkori emlékeinek a helyszíne. Itt homokozott az erkélyen, s itt kapta meg szüleitől az első zongoráját.
„Fantasztikus vendégeink energiáit őrzik a falak, Weöres Sándor, Tátrai Vilmos, s amióta megnyílt a szalon, újabb és újabb művészek, mély érzésű, nyitottan érkező vendégek energiáival gazdagodnak. Minden estből, minden kiállításból, minden versből, minden dallamból, minden lélekrezdülésből megmarad valami.”
Kárászy Szilvia úgy tartja, hogy a művészek feladata az elmagányosodott, bezárkózásra, depresszióra hajlamos, vagy a szinte észrevétlenül a virtuális világ börtönébe keveredett embereket baráti társaságba csalogatni.
„A lényeg, hogy valamilyen módon mindenki szerepet adjon a művészetnek a saját életében, ne valami távoli csodának vélje, művelőit pedig hús-vér embereknek, ne csodabogaraknak tartsa. Öt esztendő alatt kiderült, hogy milyen nagy szükségük van a művészeknek is a családias hangulatú beszélgetésekre, új ötleteik kipróbálására ebben a ’tesztelésre’ talán a legmegfelelőbb környezetben. Mérhetetlen öröm számomra, ahogy a fiatal tehetségek fejlődését, sikereit látom.”
Agárdi Szilvia az egyik legjobb példa arra, hogy néhány biztató szó, az elismerés, a szeretet milyen magasságokba repítheti az embert. A zárkózott, fiúsan öltözött, átlagosnak látszó vak lányból Mező Misi szeretetteljes, és minden előadóművészi tapasztalatát önzetlenül beleépítő instrukcióit követve a televíziónézők szeme láttára egy irigyelt, lelkének a legapróbb rezdüléseit is megfogalmazni képes, nyíltszívű, adni akaró, csinos és sikeres énekesnő lett.
Horváth Gábor Miklós
