A Karmapolis zenekar elsődleges célja A Dal 2015-be való jelentkezéssel a top 30-ba kerülés volt és hogy megmutathassák magukat az élő show-ban. Ezt a céljukat már túl is szárnyalták, hiszen a zenekar a szombati középdöntős fellépésére készülhet. Arra viszont nem ...
Tovább »GÁJER BÁLINT EGYEDÜL FOLYTATJA
Persze Bálintnak csak a karrierjében történik változás, a swing énekes párkapcsolata töretlenül boldog, párja, Brigi mindenben mellette áll. Gájer Bálint, A Dal 2015 harmadik elődöntőjének fellépője, és a Group’N’Swing öt év sikeres közös munka után úgy döntöttek, hogy február 7-től ...
Tovább »WOLF KATI ÚJRA A DALBAN
Wolf Katit most hétvégén a Dal színpadán hallhatja a közönség, miután a 2015-ös versenyben a legjobb 30 közé került a „Ne engedj el!” című száma. „Azért indulok egyrészt, mert a Ne engedj el! című új dalomat én is, és a ...
Tovább »Nézettség: elsők között A Dal 2015
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is nagy népszerűségnek örvend A Dal. Az M1 és egyben a közmédia legnézettebb műsora volt az elmúlt héten a dalválogató show első elődöntője. A több mint kétórás élő showműsorba a két csatornán együtt összesen 2 ...
Tovább »