Az MSZP felszólítja a Fideszt, hogy vezessék ki a pénzfelvételt sújtó tranzakciós adókat, egyben azt ígérik, hogy kormányra kerülve ki fogják vezetni a Fidesz által bevezetett megszorításokat. “A Fidesz valóban csökkenti a családok terheit azzal, hogy havonta két pénzfelvétel ingyenessé ...
Tovább »Elbocsátás elbocsátás hátán
A tömeges elbocsátás réme továbbra is kiszolgáltatottságban tartja a Dunaferr dolgozóit és családjaikat, de az Orbán-kormány továbbra sem csinál semmit. Pedig csak azt kellett volna tenni, amiről folyton beszélnek: megvédeni a még meglévő munkahelyeket és újakat teremteni. Az MSZP tavaly ...
Tovább »Az MSZP készen áll
Navracsics Tibor szinte csak saját választókerületének osztogatja a minisztériumi támogatásokat. Csak tavaly körzetének 25 településéből 20 kapott összesen 43 millió forintot – írja a Blikk. Papcsák Ferenc az önkormányzat pénzéből 25 ezer zuglói idősnek „ajándékozott” 3000 forintnyi Erzsébet-utalványt, az első ...
Tovább »Négymilliós foglalkoztatás?
Átlépte a négymilliós “álomhatárt” a foglalkoztatás mértéke, ez is azt igazolja, hogy Magyarország jó úton jár – mondta Puskás Imre, a költségvetési bizottság fideszes alelnöke. Az alelnök arra is felhívta a figyelmet, hogy a költségvetési hiány tekintetében is teljesíti a ...
Tovább »