A szegénység tragikus szintet ért el. A Tárki novemberben közzétett felméréséből kiderült, hogy 25 éve nem volt ennyi szegény, a GfK szerint a családok vásárlóereje Moldova szintjére süllyedt, a KSH jelentése szerint pedig a korábbinál kevesebb élelmiszer fogyott. A Fidesz ...
Tovább »Szép magyar szavak…
A legnagyobb tétje ennek a választásnak az, hogy – mint korábban – a baloldal romjainak négyévnyi eltakarítása, illetve az építkezés megkezdése után jön-e egy újabb visszarendeződés vagy végre kapnak-e a választóktól nyolcévnyi építkezésre esélyt – mondta Kövér László, az Országgyűlés ...
Tovább »Építeni fogunk! – Mesterházy Attila vasárnapi írása
2014 már jobb éve lesz Magyarországnak, mint az előző négy közül bármelyik. Legalábbis a második fele, amikor már nem egyetlen ember kénye-kedve, netán hóbortja alakítja majd az ügyeket, nem a milliárdos rokonok, barátok és üzletfelek zsebébe folynak be a brüsszeli ...
Tovább »2013 a rombolás éve volt – október
Beszédes hangfelvétel nyilvánosságra kerülésétől volt hangos a hónap eleje: megtudtuk, hogy a Papcsák Ferenccel összefüggésbe hozott 100 millió forintos korrupciós ügyet már nem lehetett megbeszélni „Viktorral”, mert az annyira kínos. A szeptembertől bevezetett fideszes oktatási káosz októberben is felforgatta ...
Tovább »